2021. szeptember 23. csütörtök,
Tekla napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
A gyertyák csonkig égtek... - Márai Sándor
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Manapság a legdivatosabb írónk idehaza és külföldön. Műveit itthon és a nagyvilágban újra és újra kiadják, s ezáltal Márai lett Magyarország posztumusz utazó nagykövete.
Különösen az angolszász országokban hódít műve, míg idehaza Márait kötelező olvasni, s a sznob társaságokban lenéző mosollyal fogadják azokat, akik nem rajongással ejtik ki a nevét.
Márai rászolgált a megkésett dicsőségre, hiszen szellemében, műveltségében, eszközeinek kimunkáltságában és intellektualitásának félelmetes gazdagságában nincs semmi megkérdőjelezhető.
Művészete a háború előtt megosztotta a magyar irodalomszemléletet. A magukat kollektivista íróknak tekintők a kollektivitást kérték számon rajta, míg a megkésett l’art pour l’art írói már-már vallásos áhítattal csodálták introvertált és intellektüel-pózát, művészi bezártságát és zárt polgári eszményeit.
Így vált Márai a nagybetűs polgárrá. A Művészetnek alárendelte az Életet, szobaemberré merevedett irodalma a legmagasabbrendű ebből a fajtából.

A magyar irodalom német származású írói hasonló utat járnak be. A németséghez való tartozás önmagában is magában hordja a polgári attitűdöt, ahogyan a zsidó írók esetében is így történt. Azonban a német származású íróink – Gárdonyi Géza, Herceg Ferenc, Sajó Sándor majd Márai Sándor egy rövid kitérőt leszámítva osztották a magyarság illuzórikus hajlamú nemzetszeretetét, sőt a maguk módján élen is jártak ebben, addig a zsidó írók – Bródy Sándor, Szomory Dezső, Molnár Ferenc – kifejezetten szembehelyezkedtek a magyar életérzéssel, s a magyar idealizmusban halvány és kártékony provincializmust láttak.
Míg saját korában Bródy Sándor minden rosszat elmond a magyarságról, a magyar parasztot állatnak tartja, addig Gárdonyi tolla alatt a nagy magyar illúzió aranypárájú glóriává nemesedik. S míg Szilágyi Géza a magyar nyelvet csak használja otromba és trágyabűzkipárolgású verspótlékaira, addig Sajó Sándor belép a magyar kollektivitás fajon túli ábrándvilágába.

Márai hosszú utat jár be, míg magyar írónak nevezheti magát abban a fennkölt és alázattal teli lelkiségben, amely Jókai, Nyirő, Krúdy, Szabó Dezső lelki közössége volt. Gárdonyi a Göre Gábor könyvek és a Lámpás után új útra lépett, egy virtuális Magyarország helyett be kellett járnia  azt a Magyarországot, melyet először Kuthy, majd Tolnai Lajos mert megrajzolni a magyar prózairodalomban, s melyet Petőfi merészelt egyedül lírai vallomásokból újrateremteni.. Petőfi lázadásának eredményei Petőfi nélkül is megvalósultak volna, de Petőfi érdeme az volt, hogy egy rohammal vette be az irodalmi feudalizmus bástyáit, s lírai áradása feltartóztathatatlanul szétáradt a kiszáradt magyar földben, s azt előbb felpuhította, majd termékennyé tette Vajda, majd Ady fellépésének idejére. Tette ugyan hiábavaló volt, mégis elindított egy folyamatot, mely habár lassú áradással, de Adyban nyeri vissza erejét.
Mert az irodalom negyven évre megszűnt létezni Magyarországon még Jókai és Arany János fénykora alatt is. Jókai és Arany megállították az időt, hatalmas erejű mágusai voltak a nyelvnek és a letűnt magyar fénykornak, de általuk az irodalom mégis egyhelyben topogott. Nem rendelkeztek sem azzal a mozgástérrel, sem azzal az erővel, mely által a magyar irodalom beérhette volna Európát.
Mert kilenc évvel a magyar szabadságharc után jelenik meg Baudelaire beteg virágai, s rá tíz évvel Dosztojevszkij megalapítja a modern analitikus regényt akkor, amikor Magyarországon még a Bánk bánért küzdenek, s mikor még a nagy romantikus ábránd füstfelhőibe burkolózik a magyar irodalmi elit.

Márai útja a németségtől az európaiságon keresztül a magyarságig tart, s benne nem egy Canossa-járás groteszk aktusán megy keresztül.
Grosschmid Sándorként látja meg a világot az elnémetesedett Kassán. Sorsa sokban hasonlít a Franz Herzog néven született Herceg Ferenc indulására és bűnhődésére. Herceget kitelepítették, Márainak el kellett hagynia Magyarországot. Mindkettejüket eltüntették a magyar irodalomból, írásaik még ma sem képviselik a premodern magyar irodalmat. Herceg sorsa azonban egyszerű, ő kritikátlanul lesz újpolgár, a harmincmilliós magyarság buborékjának felfúvója akkor, amikor a magyarságot Trianon mankójára nyomorítják.
Márainak meg kell harcolnia saját magyarságáért, s ez a küzdelem sokkal hosszabb ideig tart, mint irodalmi dicsősége. Nem mer eleinte magyarul írni, érzi, hogy a nyelv erősebb és gazdagabb növényzet, mint amit lelkének zsenge és friss talaja meg bírna tartani

„A legtökéletesebben egyedül vagyok. Én tudom, hogy zseni vagyok” –írja tizenhét évesen lázongva. Keresi a formát, de még introvertáltságának vad akaratában sem leli meg. Erős katolikus nevelése ellen is lázong, s nem hagyja megtöretni magát. A bolsevik rémuralom idején elhagyja a család Magyarországot. Lelkét még forradalmi láng hevíti, de ez a láng nem a kommunista terrort erősíti, hanem lázadás a szülői kényszer és az iskolai bohémellenessége ellenében. Még Móriczot is utánozza, de móriczi mélység nélkül teszi mindezt korai művében.
Aztán elhagyja Magyarországot.
Lipcsébe költözik, s keresi saját ösztönéletén belül azt a németséget, melyre később oly könnyen rátalál
Kritikátlanul ír, s környezete elfogadja a keletről jött ember kimunkált németségét, ezt a dadogó és vad akaratot. Aztán jön Párizs, Anglia, Olaszország, a mediterránum.
A franciáktól mindenképpen a könnyedséget és a latin eleganciát tanulja, míg a német irodalomból a mélységet, az angolból pedig a frivol intellektualizmust.
Mindezek után a tékozló fiú hazatér, s irodalmi szenzációt hoz magával. Az esztéták behódolnak neki, a népiesek támadják. Regényművészete frontvonalat húz az urbánus és a magukat népieseknek nevező írók közé.
Sikert sikerre halmoz, művészete sok színárnyalatú és gyémántkeménységű művészetté emelkedik. Színpadi szerzőként is beérkezik egy sikertelen színműkísérlet után.
Költőként majd esszéíróként az 1942-es év a legtermékenyebb éve. Spengler hatása mellett Ortega y Gasset Tömegek lázadása című műve határozza meg szellemi nézőpontját. Márai is merev határt húz a tömeg és a szellemi elit közé. Ezzel kivívja Kodolányi haragját, de ekkor már egyre többen szembefordulnak eszméivel. Féja Géza is csak a polgári pozőrt látja benne.
Márai anakronizmusa és felületes gondolkodása a Kassai polgárok című drámájában mutatkozik meg leginkább. Történelmet hamisít, hogy a polgárságnak mint a nemzeti eszme hordozójának helyet biztosítson a magyar szellemtörténetben. Pedig a polgárság Magyarországon sohasem magyar; arrogáns önkormányzatisága szembe megy a magyar állameszmével, de szembe megy a magyarság utolsó végvárával és kerékkötőjével, a nemességgel is. Mikszáth Fekete város című regénye pontosan ezt a folyamatot hivatott megmutatni, s tette ezt Márai előtt korszerűbben és hitelesebben.

A bolsevizmus elől elmenekül. Európa után Amerika jön, majd megint Európa és végül újra Amerika. Elveszíti az a közeget, melyben otthonosan mozgott. A polgárság kegyeltje külföldön döbben rá, hogy az a fajta elkésett polgárság már átalakult külföldön, és sokkal sekélyesebb, sokkal üresebb, mint a honi. Márai forrásai kiapadtak, nem táplálták és nem tápláltak. Ezért művészete bár magasrendű művészet, elvesztette az élményanyagát. Hiába keresi a pesti miliőt és a kassai hangulatot külföldön, hiába igyekszik olyan helyekre költözni, amely némileg hasonlít az itthonira, végzetesen elveszti sajátos belső önmagát.

Márai élete hasonlóképpen alakul, mint a foglyul ejtett fejedelmi állatoké. A fogságban elgyengül, kedvtelenné lesz, hosszú évtizedekig tartó agónia és letargia jellemzi mindennapjait.

Korábban Máraival is megtörténi a csoda, a magyar föld és táj visszakönyörgi magának másfél évtizedre, hogy el nem vágható gyökereket eresszen az író a honi ugarba. De a háború messzire sodorja, s felbomlik az a polgári közeg, melynek teremtettje és krónikása volt.
Élete tele volt családi tragédiákkal. Gyermeke és nevelt gyermeke, majd felesége is meghal. Mélységesen elmagányosodik Szervezetét megtámadja a rák, de a rák előtt a lelke már súlyos beteg. Műveinek kiadását a szovjet szuronyokkal börtönbe zárt Magyarországon nem engedi megjelenni.
Testi szenvedéseit és lelki gyötrelmeit nem kívánja tovább cipelni, önkezével vet véget az életének. Teste halála után sem talál nyughelyet magának. Hamvait a Csendes-óceánba szórják.

Márai művészete reneszánszát éli manapság. Angliában bestseller és meghódítja a színpadot. Regényei az Egyesült Államokban is jelentős sikert érnek el. Frankfurtban a magyar irodalom egyik szenzációja.
Magyarországon műveit végre kiadják, versei lemezen jelennek meg, s lassan fél lábbal belép az iskolai tananyagba is.
Mindezekkel együtt megállapíthatjuk, hogy Márai minden irodalmi zsenialitása ellenére sem tud a magyarság legmélyebb rétegeihez szólni, s világa valójában egy letűnt korszak mikrokozmosza, így sohasem tud kilépni a hercegferencek árnyékából. Mégis egy olyan korban, ahol a szemétre való irodalompótlékról hozsannázik a nemzetidege irodalomkritika Kertésztől Spiróig, Esterházytól Eörsiig, jó hogy van egy Máraink, aki lelki értelemben vett idegensége dacára magyarabb és összehasonlíthatatlanul fajsúlyosabb volt, mint a modern irodalomnak nevezett szellemi csőcselék együttvéve. És a Gyertyák csonkig égnek című regénye örökre megmarad az egyik legszebb magyar könyvnek.

 

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007