2019. március 24. vasárnap,
Gábor, Karina napja.
Kalendárium

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/

A lapunkban megjelent szövegek a ARANYLANT, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket. A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos!
Tisztelt Irodalombarát! A sok megkeresés miatt tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy az Aranylant NEM MINDENKI SZÁMÁRA publikációs felület. A publikáláshoz tagság, a tagság eldöntéséhez pályázat kell önéletrajzzal, művekkel. Ezek alapján - ha valaki kérvényezi a tagságot -, a szerkesztők eldöntik, hogy a tagság iránt kérvényezőt felveszik-e a műveik alapos megvizsgálása után. Amennyiben valaki tagságot szerzett, úgy a portálunk elvárja a tagoktól a publikálás mellett a műhelymunkát is. Amennyi...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Párhuzamos életrajz
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Vajda Jánosról az irodalomtörténet mint Ady Keresztelő Szent Jánosáról emlékezik meg. Néhány verse ma már iskolai tananyag, személyisége és irodalmi forradalma beépült a nemzet tudatába, költői nagyságát részben közömbösítette Ady, részbe tovább él, mint exkluzivitás vagy kuriózum.  Hiába volt az új „én-kultusz” prófétája, neve mellett egy női név is feltűnik, Gináé.

De a háttérben egy másik nő megtört és fénytelen alakja is láthatóvá lesz, kinek szerepe legalább annyira fontos, mint Gináé.

Még akkor is, ha nevéhez verset keveset  társíthatunk. De Vajdának az életét még jobban meghatározta, mint Gina kegyetlen visszautasítása, s e nő Vajda életére még nagyobb befolyással bírt, mint Gina.

Az irodalomtörténet előszeretettel tagadja meg a költők feleségét, mert a költő titanizmusához nem illik semmiféle hagyományos vagy polgári életvitel.

Már József Attila végrendeletének is legfájdalmasabb akkordja a hagyományosról vagy a polgárinak hazudott értékről való lemondás:

 

„de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot,
már végképp másoknak remél.”

 

Így lett a feleségből kellemetlen idegen, a múzsa fénykörében imbolygó árnyalak, az „örök szép vágy” mellett a kellemetlen beteljesülés…

 

Kratochvil (Kratochwill) Georgina (valójában Zsuzsanna) 1837. október 30-án született Ipolticán egy anyagi és társadalmi értelemben is felkapaszkodott családban. A család 1861-ben Véghelyivé magyarosította a németes hangzású előnevet.

Georgina a család harmadik gyermeke. Még nincs tízesztendős, mikor édesanyja meghal. Édesapja újranősül, nagyvilági özvegyet vesz feleségül, aki a szépséges Georginába meglátja a saját fiatalkori álmainak megtestesülését, ezért úri hölgyet kíván nevelni a gyönyörű nővé serdült fiatal lányból.

Budára a Várba költöznek a nevelőanya sógornőjéhez, ahol akkoriban a fővárosi értelmiség színe-java található. Szintén a Várban bérelt lakást a tíz évvel idősebb, szépreményű Vajda János segédtiszt is.

Gina a Vár 99-ben lakik, ahová bérlőként jelentkezik Vajda, aki itt megkéri Georgina kezét. A lány nevetségesnek találhatta az ifjú poéta közeledését, s talán meg is vethette a csendes szavú és tartózkodó, de magas hivatal megpályázására hivatkozó fiatalembert. Ekkor lép közbe a nevelőanya, s magával viszi Georginát Bécsbe a karrier és egy jó házasság reményében.

Vajda felett ekkor már borús nagy fellegek növekednek. A fiatalember egész lényében van valami taszítóan lemondó és komor szívfájdalom, a váli erdők lombkupolái alatt nőtt lelki nyomorúság, zárkózottság, bizalmatlanság jellemzi egész lényét. Rémtörténetek és különös hístóriák formálják lelkét, s a hosszú séták csendes egyedülléte miatt társaságkerülő és búskomor. Szüleit lovak gázolják halálra, lelkét az elveszett szabadságharc utáni tragikus életérzés tiporja. Besorozták az osztrák hadseregbe, külföldön kell katonáskodnia.

Költészete kezdi elveszíteni minden kapcsolatát a kor divatjaival. Arisztokratikus gőgje mögött szorongás, filozófiai töprengések keserű konklúziói építenek grandiózus hegycsúcsokat.

                     

Gina Bécsben az arisztokrata kisasszonyok költséges és nagyravágyó életmódját éli, zenét és táncot tanul, vagyonos és idősödő arisztokraták társaságába fordul meg.

Huszadik életévét tölti be akkor, mikor ismét találkozik a hatvanas évei derekán járó Esterházy Mihály gróffal, aki által Georgina ranghoz, vagyonhoz juthat.

A gróf családja azonban megrémül, mikor a polgári közegből jövő lány behálózza az amúgy nagylelkű és hazafias érzelmű idős grófot, így a hazásság nem jön létre.

Gina bár szeretője lehet csak Esterházynak, de palotát, pénzt és lovakat kap ajándékba, inasok, szakácsnők és társalkodónők veszik körbe, délután lovagló leckéket vehet jól megfizetett lovaglóoktatótól.

Esterházy azonban féltékenyen őrzi kedvesét, elzárja a lányt a fiatal arisztokraták környezetétől.

Gina neve azonban a Birodalom fővárosában megkopik, egy vénember idős szeretőjeként marad meg a köztudatban.

Aztán egyszerre mindenki meghal mellőle. Előbb Esterházy, majd apja, s végül a nevelőanyja.

Georgina dúsgazdag hölgy, de szépsége már hanyatlóban van, neve ismeretlen vagy hamisan cseng, a fiatalság éveit maga mögött hagyja. Negyvenéves.

Vajdával a hatvanas évek közepétől találkozik. Feljegyzések szerint Vajda a találkozásaikkor egy hosszú kést rejtett a kabátja alá.

                    

                                                            

Gina hóbortos ranghajhász életmódja alatt Vajda megnősült, Gina ragyogó fiatalkorát idéző lánykakorú nőt, az 1861. március 12-én született Bartos Rózát vette feleségül. Kétévnyi házasság állandósult vitái, elviselhetetlen szokásbeli különbözőségei, hangos szóváltásai és tettlegességei után elváltak. Felesége feljegyzése szerint Vajda „nem volt normális”. Még válásuk sem volt mindennapi, lopásról, verekedésekről, Vajda kitűnő ügyvédjének okos stratégiájáról szólt az egész színjáték, mely katarzis nélküli tragédiává aljasult.

                               

Róza alacsonysorból jött, tanulmányait félbehagyta, cselédként igyekezett elhelyezkedni.

1880-ban törvénytelen gyermeket szült, akit édesanyjával egy dajkára bíznak, s akivel bérmosást vállalnak.

1880 nyarán ismerkedik meg a költővel, akinek azt hazudja, hogy nemrég hagyta el a zárdát. Vajdát elvakítja a lány szépsége, fiatalságából áradó kelleme.

Az irodalomtörténet természetesen Vajda mellé állt, s ma Róza naplójának nagyját hazugságnak, ferdítésnek vélik életének kutatói. Elfelejtik, hogy Vajda versei mennyire árulkodó módon beszélnek a költő fékevesztett egyéniségéről, magányos és magasbatörő szárnyalásáról. Mert Vajda valóban „Montblance ember” volt, ahogy Ady nevezte egy alkalommal. Félúton állhatott a byronizmus és a századvég betegsége, nihillizmusa között. Magányos volt és zárkózott, s ebben is a kozmikus méretekhez ragaszkodott. Minden földi dolog előtte hitvány lett, visszautasítottságához csak a kozmikus sértettség és elzárkózás illett. Még étkezéseit is a nem földi vagy hétköznapi méretek jellemezték.

Az ebédre várva kiflivel és mákos patkóval tömte tele a gyomrát, majd karajt, utána sültet, s eztán nyúlgerincet evett, s mindezt sűrű és nagymennyiségű körettel fogyasztotta. Ezután még éhségre hivatkozva pörköltet rendelt, s mindehhez elképesztő mennyiségű sört ivott. Egy alkalommal egy külföldi út teljes költségét néhány nap alatt éttermekben elveri.

Felesége elmondásai szerint ételmaradékát is hazavitte.

Gyakran elhagyja a feleségét, és még gyakrabban lesz indiszkrét, mikor feleségének szokásairól beszél különböző társaságok, gyakran a kocsma közönsége előtt. De az asszony tiszteletteljes szerelme még erős kötelék. Tiszteli férjében a költőt, bár költészetének nagyságát képtelen felmérni.

Mikor költeményeinek míves kiadását hazaviszi, az asszony valóságos oltárt emel azoknak. De Vajdából mindez dühöt és megvetést vált ki.

Egy külön kis asztalra oltárt csináltam nekik, de férjem, a szegény uram összerombolta ezt az oltáromat is, mint a többit, mert mire való ez az ostobaság, mondta, persze ő az életben nem fellengett a fellegekben.”

Nincs érzéke a pénzhez, mikor nagyobb összeghez jut, azt elkótyavetyéli.

                                                                     

                                          

Indulatos és ideges természet. Mikor a szomszédban egy kanári hangja zavarta, nagy összegért megvásárolja a madarat. Majd markába véve a kicsiny madártestet szétmorzsolja, hogy azután az elpusztult madár testét asszonyhoz vágja.

Megvetett mindent, ami nem magyar; ha valaki német regényt olvasott, kivette annak kezéből s földhöz csapta, majd dühödten káromkodott. De Vajda maga öt nyelven olvasott, különösen szerette a francia regényeket.Petőfit és Jókait mindig szép szóval emlegette, bár Jókait gyakran kritizálta, mert azt gondolta, hogy az író lepaktált a császáriakkal. Ellenben Kossuthot és Deákot gyűlölte, árulóknak tartotta őket.

Mikor a Műcsarnok megnyílt, végigrohant  a termeken, s csak a női aktok előtt állt meg, s azokat hosszasan szemrevételezte.

A fizikai fájdalmat nem viselte, a legkisebb ütésre is torkaszakadtából üvöltött.„Férjem torkaszakadtából ordította: orvost, orvost, én alig pillantottam meg az orvost, csak azt voltam képes mondani - hamar, hamar, megint rohantam be az uramhoz, az orvos utánam, a rövid fekete haja tövis módra felállt a fején ijedségében... de hát nem lát semmit? kérdi Vajda attól a szegény orvostól, aki végre megszólalt és azt mondta, nem lát semmit. - Micsoda, nem lát, nem látja a vért, a sebet... de még csak most ijedt meg az orvos igazán, reszketve mondta: nem látok semmit... hirtelen uram hátánál átöleltem és csókoltam, nagyot nevetve.”

Egy alkalommal fegyvert fog feleségére, más alkalommal egy örömlányt hoz a lakásukba azzal a céllal, hogy hármasba töltsék az estét. Egyre féktelenebb, gyomorbaja ellenére is a legnehezebb ételeket eszi, s azokat egyre elképesztőbb mennyiségben. Gyakran depressziós rohamai miatt üvölt, mindenkit marhának nevez, egyre visszataszítóbb a viselkedése. Az emberek messze kerülik, és a felesége poklot jár mellette. Elhagyja asszonyát, majd visszatér hozzá, újra elhagyja, tucatszor megalázza. A nő próbál álláshoz jutni, de Vajda mindig megjelenik, s Róza mindenhonnan távozni kényszerül. Mikor gyermekeik születnek, Vajda csak annyit mond: „Két koldussal több van a világon.” Többször tesz olyan kijelentést, mely szerint ha nem félne a börtöntől, megfojtaná mindkét gyermeket. Vajdáné szerint a gyermekek gyilkosává lesz a költő, amelyet az irodalomtörténet nemcsak kételkedve fogadott, hanem egyenesen tagadja azt.

Az utókor Vajdáról úgy vélekedik, hogy a három nőt, akit szeretett, egyiket sem elégítette ki sohasem. Vannak, akik úgy vélekednek, hogy Gina szegényen felajálkozik Vajdának, de a költő mondvacsinált indokkal visszautasítja.

A pokol még néhány évig tart, aztán Vajda megfárad, lehiggad. Indulata és korhelysége elapad, de mögötte három tönkretett asszonyi élet, ifjú felesége és két nővérének élete.

                  

       

Felesége azonban mindvégig hű marad hozzá. Megaláztatásában és megszomoríttatásában is nője, barátja és gondozója marad férjének, aki gúnyolta, kinevette, szóval és tettel bántalmazta, naponta gyötörte féltékenységével vagy megvetésével. Talán egyetlen nő az irodalom történetében, akit több életnyi szenvedés nyomorított el, hogy megértse férjében az üstökösi sorsot és kozmikus magányt, a nem evilági önzést, mely féktelen indulatot és gyűlöletet gerjesztett minden földi és hétköznapi iránt. Nincs meghatóbb Róza naplójának utolsó oldalainál.

„Szombaton éjjel, 1897 januárban) kaptam sürgönyt, hogy férjem meghalt. Vasárnap reggel leutaztam Pestre, késő este értem én a Dohány-utcába, már nem volt a lakásban, de a halottas kamrában... A terem közepén a nagy hosszú boncolóasztalon vörös márványon feküdt az uram anyaszült meztelen. Már fel volt boncolva, de összeillesztve. A fejéből már kint volt az ötszázhuszonöt gramm agyvelő, a pohár ott állt a spiritusszal és bent az agyvelő és én néztem az agyvelőt... A hófehér kendővel megtöröltem, a kendőt papirba göngyölve eltettem, az uram vére van rajta. Elővettem egy másik kendőt és a kezeit és lábait megtöröltem és ezt a kendőt is eltettem. Az ollómmal levágtam a hófehér hajából egy nagy csomót és eltettem, magammal vittem... elővettem egy harmadik hófehér kendőt és először az arcára terítettem és azon körösztül megcsókoltam, azután a két kezét egymás mellé tettem és azt is leterítve megcsókoltam és végre a két lábát, szintén úgy a kendőn át. Amíg én ezt megtettem, folyton beszéltem vele, az urammal, én elbúcsuztam, hogy hányszor szorítottam meg a két kezit, azt nem tudom.”

               

Valószínűsíthető, hogy Róza alkalmi prostitúcióból és nyomorúságos munkákból igyekezett fenntartani magát. Törvénytelen gyermeke meghal, férjét édesanyját elveszíti. Az emlékein kívül semmije nem maradt. Bécsben egyetlen barátja  Gina, aki 1879-ben megunva a tétlenséget, hatalmas összeget fektet egy Oroszy nevű artista képtelen vállalkozásába, mely szerint ők ketten alapítsanak cirkuszt. Maga Gina is műlovarnőként mutatkozik be, de bájai ekkor már nem vonzanak közönséget. Gina vagyona hamar elúszik a társaság sikertelen szereplései, a sok állat fenntartása és a népes személyzet hatalmas költségei miatt. A nő mélyebbre süllyedt, vissza oda, ahonnan jött. Elhatározta, hogy megkeresi Vajdát. A találkozásnak Vajda a Harminc év után című versében állít emléket. Miután a költő meghalt, Georgina házvezetőnőként majd bérlőket tartva tengeti az életét. Itt kapaszkodik bele Rózába, aki rendszeresen látogatja, majd az egykori gazdag úri kisasszony lenyomorodása után rendszeresen gondozza.

Georgina 1910. január 12-én petefészekrák következtében hal meg egy sikertelen és kettétört életet maga mögött hagyva. Nevét nemzedékek tanulták meg a költő iránta érzett szerelme miatt. Neve egyszerre lett a reménytelen szerelem valamint a könnyűvérűség és a beteges ambiciózusság örök szimbólumává. Temetéséről Róza gondoskodik, egymaga fizeti Gina sírhelyét, koporsóját, valamint a szertartás költségeit. Róza 1913-ban hazatér Magyarországra, hogy emlékirataiból részleteket adjon el a fővárosi és a vidéki lapoknak. Mindenhol felháborodást kelt házasságuk poklának és intimitásának feltárása, s a közvélemény akkor már a költő mellett áll. Halála előtt az Országos Széchényi Könyvtár fillérekért vásárolja meg a kéziratát.

Egy esztendőre rá ő is meghal. Testét csak a sírásó és a szertartást végző pap kíséri el az utolsó útra.

                  

 

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007