2021. szeptember 23. csütörtök,
Tekla napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Vigyázz, ha jön a nő!
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

”Valóban úgy értettem meg a nőket, hogy egyszer egy őrülttel voltam sokáig együtt.”

A Vaszary-család a magyar szellemtörténetben is egyedülálló jelenség, a bőség zavarát bátran nélkülözve adta az irodalomnak, színháznak, festészetnek nagyszerű alkotók egész sorát.
A jómódú és ősi családfának elágazásaiban a templomépítő, a kultúrát mecénásként támogató főpaptól a nagy festőig, a színpadi rendezőtől a színésznőig zavarba ejtő módon sok a nagyra hívatott művész.
Vaszary Gáborban a család minden művészi iránya  szerencsésen egyesült. A festő ősöktől örökölte a gyorsan és pontosan ábrázolni tudás képességét, mely a Vaszary-regényekre is annyira jellemző. Regényeinek dialógusai színpadszerűen gyorsak, de sohasem felületesek. A leírásokban érezzük a nagyvonalú ceruzavonásokat, ahogy a történetvezetés tele van színpadszerűen szervezett helyszínváltásokkal, szereplőmozgatással. És mindebben van valami sajátosan keresztényi életérzés. Gyakran jelennek meg templomok, kegytárgyak, apácák, papok, szerzetesek. Minden írásában ott van az Istennel lekezelő könnyedséggel és szemérmes hittel társalgó szellem, a könnyű kezű illusztrátor, a pózoló karakterek  elsatírozott figurái, az ifjúság fanyar szentimentalizmusa; de leginkább a felnőttkortól meghátráló, az ifjúságában is az örök ifjúságot sóvárgó fiatalemberek örök karaktere.

„Az apám kívánságára kezdtem regényt írni. Előzőleg cikkeket írtam már, Miklós Andor ösztönzésére. Ezek a cikkek tulajdonképpen a rajzaimat kísérő szövegek voltak. Ahhoz mindig lusta voltam, hogy riportra járjak, inkább kitaláltam hát dolgokat és ezeket rajzoltam meg, ezekről írtam. Lusta vagyok, de Párizsban mégis rettenetes tempóban kellett dolgoznom, hogy a nagy versenyből ki ne essen. Egészen hihetetlen méretű a verseny és a gyorsaság odakinn. Például amikor Anatole France haldoklott, nagyon ambicionáltam, hogy én legyek az első, aki a halálos ágyáról készült rajzzal jelentkezik. Bejutni persze lehetetlen volt a nagybeteghez. Kitapasztaltam hát a háza alaprajzát, kiókumláltam, hogy a szoba melyik részén áll az ágya és miután a fejét jól ismertem, lerajzoltam - elképzelésből. Alighogy az első különkiadás hírül adta a halálát, rohantam a halott írót ábrázoló rajzommal a Matin-hez. Azzal fogadtak, hogy - elkéstem. Módfelett bosszantott a dolog. Gondoltam, majd helyrehozom a dolgot a temetésnél:- A Szajna-parti térségen, ahonnan temették, előre elkészítettem a rajzot és a temetés megkezdésének első pillanatában már bekopogtam rajzommal a Matinhez. Megint későn érkeztem...
- Tulajdonképpen lustaságból lettem festővé unokabátyám festőiskolába járt és láttam; hogy nem kell könyveket cipelnie - ez tette számomra szimpatikussá ezt. a pályát...
- Az idők folyamán több mesterségbe belekóstoltam, de egyiket sem érzem az igazinak. Az a terrénum, ahol maradéktalanul tudnám érvényesíteni a tehetségemet, úgy érzem, a színpad volna. Színésztehetségem a legerősebb. Színész szeretnék lenni. Mégpedig nem is főszerepekre vágyom, hanem olyanféle alakításokra, ahol úgyszólván szerep nélkül kell játszani. Ahol egy-egy gesztussal lehet kifejezni egy egész embert.”
Szereplői és szituációi tézisek és antitézisek; a férfiak és a nők ellentétes karakterek, ahogy reakcióik is ellentétesek. Ahány szereplő, annyiféle eltérés.
Összetettségüket mégsem ez adja, mert Vaszary alakjai csak a nők által élnek, s találják meg identitásuk férfias misztikumát. Minden mozdulatuk küzdelem az örök nőisséggel, s minden mozdulat megadással végződik.


Vaszary Gábor női – helyesebben illuzórikus karcolatai, gyakran elnagyolt vázlatrajzai - mindemellett nem sematikusak, karakterei élnek, akár közöttünk is járhatnának, s annyira nőiesek, hogy az olvasó hajlamos ezeket a kislányszerű, de súlyos női gondokkal küzdő és mindezek ellenére felületes világlátással álmodozó, elmerengő, könnyelmű és könnyed nőkbe beleszeretni. Talán ez az író egyik legfőbb erőssége. A másik pedig, hogy férfi olvasói szeretnének Monptivá, Radonyi Lacivá, netalán Raymond Montadonná lenni azok felelőtlenségével, esetlenségükkel, különös vonzerejükkel. Elirigyeljük a párizsi naplementéket, az őszi fasorokat és allékat, a francia tengerpartokat a késő nyári borzongásban, az ócska hotelek diákromantikáját, a széparcú, diáklányszerű francia lányok alkonyba vesző alakját.

A nagy északiakat mindig vonzotta Itália. Goethe, Byron, Shelley, Keats, Chamisso, Ibsen úgy menekültek a ködös északi tájakról, hogy délen, Itáliában ráleljenek a napfény és a forró tengeri levegő, a reneszánsz paloták és a toszkán lugasok szellemi kegyhelyeire, mint a mohamedánok a szent városra.
A magyarság örök vágya Párizs volt. Már Fazekas Mihály, majd Liszt Ferenc, később Ambrus Zoltán, aki a Collége de France növendékeként hosszú éveket tölt el a francia fővárosban, majd Ady, József Attila menekülnek Párizsba; s legvégül Vaszary Gábor az utolsó nagy párizsi, az örök nomád a magyar irodalomban.

Szinte minden alakja önmagának idealizált figurája, melynek legfőbb erénye az esendőség.
A két Radonyi testvér közül maga az idősebbik, a naiv, az álmodozó, aki azért bukdácsol a gimnáziumban, mert állandó sóvárgásai nem evilági figurává avanzsálják.
Monpti, a párizsi külváros ócska hoteljében élő ifjú, beleszeret ebbe a felelőtlen életbe, s ott marad a napi gondokkal. Mert beleszeret Páriszba, és a város nem engedi. Még szerelmében és magában a szerelemben arra a párizsiasságra lel, azt a párizsiasságot találja meg, mely valójában a keleti ember Párizs-idealizmusa. Mert a magyar vagy a lengyel hajlamos Párizsban csak a Luxembourg-kert  szökőkutakkal keresztezett alléit, a Sacre-Coeur márványcsodáját, a Szent Mihály körút misztikus ősziességét meglátni, melynek vajmi kevés köze van a párizsiak által élt Párizshoz, melyet Vaszary Gábor másik írói énje finom realizmussal rajzol meg, a harsogó kávéházak, a piszkos gallérú pincérek, a tigrissel kávézó asszonyság, a rovarhullától szemetes sajt Párizsát, a patkányüldözés kispolgári hóbortjátol vészterhes Párizst.
Ide érkezik az örök kollégiumi diák, aki rálel a relatív ing hétköznapiságon inneni bohémságára, a Szent Jakab hotel ódon szegénységére, ahol együtt él egy kiskacsával, Napóleonnal.
Minden francia története szelíd és könnyű tollrajzú irónia a franciaság és a párizsiasság fölött, ahol népbetegség és nemzetkarakterológiai típus a könnyelműség.
Minden helyszíne benépesül különcségükben is megkacagtató mellékalakjaival, a Légyszeműtől kezdve a siket öregúrig, a félresiklott életű tudóssal egy kávéházban, aki latin tudományossággal rendszerezi főhősünk sajtjába konzerválódó hernyótetemet.
De még náluk is mulatságosabbak és kispolgáribbak a párizsi magyarjai Braun Pityutól Wilkman Béláig., Szecsa Jóskáig. De minden regényének központi alakja a Nagy Ő, a NŐ. Bihari Licától Babitól, a párizsi kisasszonyoktól eljutunk az Éjfekete hajú nőig, aki úgy tud csókolni, hogy a mi Radonyi Lacinknak elgurul a sötét utcák kereszteződésében rgy
 forró estén a kalapja. Egy-egy ilyen csókért Pesten kicsapnák a gimnáziumból hősünket, de itt Párizsban mindent szabad, itt még nem tilos és erkölcstelen fiatalnak lenni és annak maradni. Ahogy maga az író is mondja: a moziban lehet a filmet is nézni.

Vaszary kedvesen otromba alakjai a nagymamák. Ezek a nagymamák nélkülözik a jóságot, a megértést; csak elegánsak, mértéktartón előkelők, igazi  pofozógépek vagy szimpla elmeháborodottak.
A Hárman egymás ellen című regényben úgy üt a nagymama koros létére, hogy megváltás, ha főhősünket az apja püföli tovább. Vagy az Ő-ben a siket és félvak nagymama, aki letépve hatalmas bársonyfüggönyt, s azt magával húzva rátámad a főhősre, hogy botjával félholtra verje.
De ott van Gragner anyó, aki hisz benne, hogy lánya tiszta tud maradni a bűnös városba, s akit végül egy, a taxiban a fél pofáját elhagyó egyiptomi fáraó szarkofágjában temetnek el.
Mert van az íróban a morbiditásra hívó hajlam, hiszen ezekben az élettel túltelített életekben a halál a morbiditás; s gyakran azt a szereplőt ragadja el, aki a szívünkbe nőtt, akibe beleszerettünk, akivel kapcsolatban megtervezi az olvasó, mit is mondana neki egy budai sétányon vagy a Luxembourg kert szökőkutas szépségébe, nem is oly' messze a Csillagvizsgálótól.
Közismert történet, mely már a Monptiban is szerepel, hogy az író önmagát felravatalozta az ebédlő asztalra, hogy majd a hazaérkező francia feleségét halálra ijessze.

Mikor magyar hazáját el kellett hagynia, búskomorrá válik, Nem tud megfelelni a Szabad Európánál sem. Komor, rideg és magányos öregúrként fejezi be az életét távol a hazájától, s még távolabb írói fantáziájával álmodott hazájától. Mert a háború elsodorta a két háború közti Párizst, mellyel elveszett a görbe tükörből kirajzolt Párizsát, s a lassan a görbetükör is összetört. Mintha a háború elvette volna a francia főváros ártatlanságát, amely szimbolikusan maga is a Nő, az ártatlan, tiszta és örökké mozgó, forgatagos életsorsoktól ábrándos hölgy.
Mert ebben a Párizsban még a kosz és a mocsok is romantikus díszlet volt, a száznyi gyertyától árnyékos franciskán templomok is annyi hittel elteltek voltak, hogy a gyertyák soka képes volt az Istennel telelobogni a szűk kis oltárokat.

Elvesztette a hazáját, azt a táptalajt, a régi Budapestet, melyet a kommunizmus egy mocskos ipari várossá rontott.
És elveszette a polgárt, elsősorban a nagypolgárt és a bohémhajlamú arisztokratát, akinek az élete ugyanolyan volt, mint a nőké: könnyelmű és ábrándos.
Elvesztette a nőket; örökifjú diáklányait is elsodorta a háború, szelíden kékharisnyás polgárlányai is elhaltak, a vén siket nagymamákat a hatalmas pofonjaikkal együtt elfújta a bombatámadások iszonyú fortissimója.
Művészetének legfőbb erőssége, a képzelet volt. Történeteinek alapját, díszleteit, kellékeit és alanyát saját élete adta. A Vaszary-miliő sajátossága, a cselekmény megkökkentő fordulatossága, a képzeletének pazar játéka nem ereszthetett gyökeret sem a kommunizmus sivár, a művészetet politikai alapokra helyező közegében; semegy egyre hangoskodóbbá és ordenárébbá váló liberalizmus szikes talaján.
„A fantázia világa sokkal ingerlőbb, mint a valóság - mondja Vaszary - sokkal jobban érdekel, és sokkal többet lehet belőle kihozni, mert nincs kötöttség. A következő regényeimben csak elképzelt történeteket írok majd meg és eltávolodom az élménytől. Általában az a felfogás, hogy az élményt, a valóságot könnyebb megírni. Ez súlyos tévedés. Az átélések megírása olyan, mint a kútforrás: száz vödör piszkos vizet keli kimeregetni, mire az ember tiszta vízre bukkan.”
A háború után már nem lehetett újabb álmokat beleálmodni az új világba. Az új rend elveszítette minden frissességét. Megszűnt a képzelet teremtő akaratának közege, sivárrá lett a táptalaj. Egy tönkrebombázott Európa már nem lehetett az író számára diszlet, melybe új szépségeket teremthetett volna.


És a legfontosabb is elveszni látszott; az, amiről oly’ kevesen beszélnek. A nyelv, a Vaszary- nyelv a puha könnyedségével, a szentimentális fordulataival, a meghökkentő és kacagtató helyzetkomikumaival..
A beszélt nyelv megváltozott, megtelt és lealacsonyodott egy bolsevikostoba propagandanyelvvé, s ebben az új közegben ezek a diáklányok nem születhettek újjá, hanem csipkerózsika-álomba merülnek.

Ami megmaradt, a Nő.
A nő – Spengler szerint – Ibsen Nórájával (Babaház) megszűnt annak lenni, ami volt a középkorban. A nő már nem az a szeretni való lény, akit a lovagi szerelem csillagéjes udvarlásokkal, forró trubadúrköltészettel formáz, hanem erős akaratú, önálló egyéniséggé, aki megtagadhatta önön életszentségét is, az anyaság kegyelmét.
Weininger után (A nem és jellem) a nő társadalmi szempontból is nagykorúvá érett, ugyanakkor elvesztette mindazt, amit a hosszú irodalmi évszázadok felépítettek. Szexuális lénnyé vált, s ezáltal részben tárgyiasult, másrészt minden nő szajhává rontott a weiningeri filozófia társadalmi szinten. Weininger pusztítása az irodalmi szemléletre legalább annyira kihatott, mint a hétköznapi filozófiára.
Egy másik skandináv író, Strindberg megteremtette az újkori nőgyűlöletet, melyben még az egyik nő másik iránti gyűlölete is képes égve lobogni, s akár felemészteni mindent, ami konvencionális vagy morális értelemben magasrendű.

Vaszary Gábor Vigyázz ha jön a nő című regénye más utakat jár, ennek ellenére Vaszary legjobban – a szerző által is cenzúrázott – elutasított könyve lett.
A nők ellenszenvének a titka, a rosszul szerető férfiban rejlik.
Vaszary, aki sohasem süllyedhetett egy Szilágyi Géza vagy Szomory Dezső morális alacsonyságához, ebben a könyvben a humor mellett bátrabban írt a nőiségről, mely már kislánykorban is megmutatja akaratosságát, érettségét, sokszor kétes vonzerejét.
„Szörnyű rossz véleményem van a nőkről. - hangzik a szigorú kijelentés, amelyet azonban élénken megcáfolnak a következő szavak... - - borzasztóan érdekel mindaz, ami a nőkkel kapcsolatos - mondja - még legalább három-négy könyvem róluk szól majd, kizárólag nőkről. A nő a legőszintébb lény és egyáltalán nem komplikált. Csak tudni kell, hogy mindig úgy cselekszik, ahogyan érez. Nem befolyásolja a józan ész, csak a szív. Mindig pillanatnyi érzései után megy, ezért őszinte akkor is, amikor a látszat szerint - hazudik. Ezért van tele minden nő élete , "kis őrültségekkel", ahogyan a franciák mondják. A nagy és kis eseményeknek, az életnek középpontjában, mindig a nő van. A nő és a szerelem.”
(…)
„a legnagyobb hiba, hogy az embereket nem tanítják meg a szerelemre. Megtanuljuk, hogy ünnepélyes alkalmakra sötét ruhát kell felvenni, hogy nem illik orrot piszkálni és megtanulunk más ezer apró haszontalanságot, de nem tanítanak arra, hogyan kell szeretni. Pedig ez a legfontosabb és sokkal kevesebb boldogtalan ember járkálna a világban, ha ezt mindenki megtanulná.
A párizsi nőnek is az adja meg nagy fölényét minden egyébfajta nő fölött, hogy művésziesen tudja a szerelmet „tálalni": Ebben a „tálalásban" érvényesíti elsősorban világhírű charme-ját. Ez pedig rendkívül fontos: Olyan különbség, mintha valaki papírról enné a hurkát-kolbászt, vagy pedig finom damasztabroszon, csillogó kristályok és ezüstök között fogyasztaná el ugyanazt: Más íze van az ételnek ilyen keretben és lényegesen nagyobb gusztussal eszi az ember: A párizsi nő szerelme azért a legkülönb, mert a legváltozatosabb. Ez az asszonytípus ért a legjobban a férfi megtartásához. Meghódítani a férfit más nő is tudja, de a férfi szerelmét változatlan lángolásban megtartani: ez a párizsi nő specialitása.
- A nő a legérdekesebb tanulmány - folytatja - de az úgynevezett nagy nőhódítók nem ismerhetik a nőt igazán. Aki mindennap mást szeret, az nem ismerheti meg egyiket sem: És a Casanovák mellett nem is lehet boldog a nő, mert az együttlétnek, huzamosabb ideje kell ahhoz, hogy két ember között a gátlások felszabaduljanak, és kölcsönösen rájöjjenek egymás ízére. Casanova csak csalódást okozhat. Hódításának titka pedig a nimbusza és az, hogy minden nő - fél a botránytól: De futó szerelem nem adhat boldogságot, mint ahogy járatlan úton nem lehet kihozni a kocsi egész teljesítőképességét...”

Vaszary Gábor tájai vagy kertvárosszép Magyarország, vagy a sokrétű és urbánus Franciaország. A franciaság nagy szerelmese volt, s Párizs mellett másik kedvelt helyszíne Marseille, valamint a dél-francia tengerpart halászbárkás és fülledten napfényes világa. Ugyanakkor szerette Párizsban is a vidékiességet utánzó tájakat a Luxembourg-kerttel és a Bois-val.
Mindig elérzékenyül a nagyváros forgatagában megjelenő csendes vidékiességre. Valósággal keresi és feltalálja mindezt, de a következő pillanatban már visszatér a belvárosi forgatagba, ahol kirakatok ezrei közt sürög az élet a metróból kiáradó tízezrek tömegével.
Regényei tavasszal és ősszel játszódnak, de sok nyári tablót is láthatunk itt is, kint is; és néha a tél is felvillant némely regényében.
Hazai tájai Buda mellett a balatoni táj a fülledt vidék csendes polgári villáival, távolba vesző vitorláival.

1947-ben elhagyja Magyarországot, mikor a bolsevik tenyészet végképp rátelepedik a hazára. A legnépszerűbb író eltűnik az országból, nevét feledésre ítélik. Két tucat regényét három tucatnyi nyelvre fordítják, a Monptiból három filmváltozat is készül, mindezek ellenére a neve kihullott az irodalmi köztudatból.
Színművét, a Bubust a nyolcvanas években játsszák újra, majd három regénye, a Monpti, a Ketten Párizs ellen, valamint a Hárman egymás ellen újra megjelenik.
De ma már egyre kevéssé ismerik a nevét minden feltámasztási kísérlet dacára. Boldog békeidős kulisszáit, parkjait, csendjeit, mohó szerelmi sóvárgásait felemésztette a ma kultúridegen forgatagos és hangoskodó világ. Pedig a Monpti az egyik legszebb magyar és európai regény. De ma már csak a nőiességüket őrző valódi nők, s a magamutogató férfiasságtól távol álló, költészetre is hajlamos férfiak érthetik meg regényeit. S ezekből van ma a legkevesebb…

 

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007