 | | | 2025. július 19. szombat, Emília napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| | George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak....
| | Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte....
| | Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk. 1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik. ... | | Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.
Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában). ... | | Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését. ...
| | Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani. ... | |
"... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta... ...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." ... | | "Minden idők legnagyobb norvég írója az 1920-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Knut Hamsun, az impresszionista próza első számú mestere. Fő művét, egyben legismertebb alkotását találjuk ebben a kötetben. Az őserőt sugárzó remekmű az emberi fennmaradás és megélhetés lehetőségeit vizsgálja. A regény az ugart feltörő, otthont és családot teremtő paraszt házaspár kemény emberségének, büszke tragikumának történetét mutatja be. A lebilincselő elbeszélés kortól, politikától, minden befolyástól mentes és független, örök időkre szóló érvényes példát ad az emberi megmaradás, méltóság, a lehetséges kiteljesedés, az emberhez egyedül méltó élet lehetőségéről." ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Püski Sándor | | Minden irodalmi siker mögött ott áll egy szürke eminenciás, az az ember, akiről a közvélemény gyakran megfeledkezik, s akinek nevét és szerepét csak vaskos irodalomtörténetek említik meg. Nélküle a költő és az író minden zsenialitása ellenére csak vándor a korok útjain, aki elvesznék a korán jött éjszakába nélküle. Ez az ember pedig a könyvkiadó. Szinte látjuk magunk előtt Csokonait, aki csak úgy juthatott az írott szóhoz, hogy eltulajdonította a debreceni kollégium pénzét. Természetesen az irodalmi közvélemény könnyedén megbocsátja a nagy debreceni poéta tettét, hiszen enélkül szegényebbek lennénk egy hatalmas életmű zseniális ragyogásával. De Katona elbujdosása, Berzsenyi remetesége örökké tartott volna, ha valakik nem fizetik ki a kiadás költségét, vagy nem áll mögöttük egy-egy könyvkiadó. Voltak híres kiadók, akik megkockáztatták a hatalmas anyagi veszteségeket, s voltak olyanok, akik a szerzővel együtt meghurcoltattak a társadalom előtt. És voltak olyanok, mint Walter Scott vagy Honoré de Balzac, akik saját kiadójuk akartak lenni, és hatalmas anyagi veszteségeik miatt életük végéig törlesztették hatalmas veszteségüket. A magyar irodalom is számon tart jónéhány remek kiadót, de köztük is különleges helyet foglal el a napokban elhunyt Püski Sándor. Földműves családból származott, de jogi diplomát szerzett. Igazi könyvszerető ember volt, aki előbb könyvesboltot nyitott, majd könyvkiadót alapított. Felkarolta a hozzá hasonló, az évszázados paraszti sorból felemelkedő költőket és írókat. Hatalmas anyagi kockázatot vállaltak az akkor már a tiszaszlári vérváddal kapcsolatban felszólaló Erdélyi József felkarolásával, az akkor induló és a legmélyebb húrokra hangolt zenéjű Sinka István kiadásával. De Várkonyi Nándor szellemi harcostársának, Kodolányinak is itt jelennek meg könyvei, és az akkor egyre inkább elszigetelt Szabó Dezső műveit is Püskiék vállalják. Németh László és Veres Péter kiadásával az egyik leghaladóbb kiadóvá emelkedik a Magyar Élet Könyvkiadó. Legbátrabb tette Bary Józsefnek a tiszaeszlári per vizsgálóbírója emlékiratainak kiadása volt. A kommunista terrorállam létrejötte után a nyomdát elvették, majd később Püski Sándort igaztalan vádakkal börtönbe vetették. Szabadulása után elhagyta Magyarországot, az Egyesült Államokba folytatta a könyvkiadói misszióját. Itt sem feledkezett meg hazájáról és a kinti magyarokról. Miután a kommunizmus összeomlani látszott, hazatért. Annyi nélkülözés és küzdelem után korát meghazudtolva még két évtizedig küzdött a magyar nemzeti kultúráért. Klasszikus magyar művészek mellett elhallgatott nagy tudósok műveit is újra kiadta. Mindemellett modern magyar írók és költők megjelentetésével folytatta hatévtizedes küldetését. Nem érhette meg a százéves életkort. Mint hatalmas tölgy, mely egy hegytetőn hét évtizednyi vihar és katasztrófa után, kidőlt. Kilencvenkilenc esztendőt adott neki a Teremtő. Az Isten küldötte volt ő is, kit a magyarság megmentésére rendelt. Az írott szó gyakran hatalmasabb fegyver, mint a lőpor vagy az ágyú. Most már véglegesen Ő is a magyar irodalom része, ki joggal léphet be az örök magyar kultúra panteonjába…

|
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
|  | |
Könyvajánló | | |  | |