Ahogy pereg a könnyű, forró homok,
s ernyedt kezem rése között szalad,
érzem, egyre rövidül a nap: ellobog.

Szívemben hirtelen félelem mocorog,
hogy hamarosan esős alkonyat dagad,
és az aranyszínű part fakóvá párolog.

Az Idő urnája kezem közt: por s kacat,
s e homokórában szívem vadul feldobog,
az árnyból egyre növekvő oszlop hasad,
s mint nesztelen óramutató - vánszorog.




Gabriele D'Annunzio - La calda sabbia

Come scorrea la calda sabbia lieve
Per entro il cavo della mano in ozio,
Il cor sentì che il giorno era più breve.

E un'ansia repentina il cor m'assalse
Per l'appressar dell'umido equinozio
Che offusca l'oro delle piagge salse.

Alla sabbia del Tempo urna la mano
Era, clessidra il cor mio palpitante,
L'ombra crescente d'ogni stelo vano
Quasi ombra d'ago in tacito quadrante.



Budapest, 2011. március 19.