Esett az éjjel.
Ázott körte virágszirmok között
pirosló tulipánok szálegyenesen állnak.
Most valahogy a szokottnál is nagyobb,
áttetszőbb mélységű a csönd,
hogy eltűnt mindenki, szinte kiszakadt
a tájból, mint remegő kezű napokon
botlik elő néhány téveteg szó a szájból.
Csak a gépek búgnak távol, nyugtalan
kutyák tördelik acsarogva a csendet,
az ember kivonult a tájból…
S majd holnapután kiderül,
cikázó nap vakít, oszlat sötétet,
s hirtelen mindenki előkerül,
kitörvén a halálos némaságból.
De addig még holtaké e csönd,
mely bennünk mélyen testet ölt,
nem béke, talán várakozás a fényre,
csönd mögötti térre, életből szőtt,
megígért reményre…
2025-04-18
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
