Határvonal, habár nem látszik annak,
ennél tovább, de annál mégis innen,
kihűlt helyén az elhasznált szavaknak,
hol összeér a semmi és a minden,
fátyol lebeg vékonyka cérnaszálon;
az ég tükör, hol átfagy, hol felenged,
s úgy tűnik el, mint fénybe mártott álom,
mindaz, mihez mégegyszer lenne kedved.
S amennyi volt, most mindahány feléled,
szemedbe néz számos sokvétkű éned.
Ködlő homály, mázsás kövek zuhannak,
két part között inogsz egy rossz kötélen.
Utána nyúlsz az illanó tudatnak,
mert nincs mit markolj, csak meredsz sötéten.
Egy mozdulat, majd mindjárt mozdulatlan,
tengernyi csend egy cseppnyi pillanatban.
Nyelved hegyére sóhajok ragadnak,
s parányi fényed búcsút int magadnak.
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
