Nem tudhatom, nem látom át,
mióta fente rám fogát.
Mit és miért s mint tervezett,
s hogy aljasult e megveszett,
ki szívembe szúrt, felém köpött,
most hátam mögött, fejem fölött
szelet kavar, vihart arat,
onnan dobál kövér sarat,
és öklét rázva áll belém,
Isten bizony, nem értem én,
miért e hév, a vad harag,
egy szó után ketté harap.
Lilult ködök mindkét szemén,
azt játssza el, sértett szegény;
a vétkes én, ő bűntelen,
és csak miattam küzd velem.
A könnye hull, ügyes színész,
másít, ha kell ferdén idéz,
s ha érve nincs, csak rám legyint,
majd újra tölt és lő megint.
És ordibál, akként vitáz,
képén elég, mázsányi máz.
Gátlástalan és becstelen,
a segge fönn, az elme lenn.
Haszonleső, rideg, konok,
kifent fogak, habzó torok,
zsíros dühéből egy-két vagon.
Mit is tehetnék? Otthagyom.
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
