 | | | 2026. március 23. hétfő, Emőke napja. Kalendárium | 
Március (Ősi magyar nevén, Kikelet hava) az év harmadik, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Március nevét Marsról, a háború római istenéről kapta. Az ókori Rómában szerencsét hozónak tartották, ha a háborút ez idő tájt indítják. A 18. századi nyelvújítók szerint a március: olvanos. A népi kalendárium Böjt máshavának (vagy másképpen Böjtmás havának) nevezi. ... | |  Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai.
Szegény református családba született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek volt, már tizennégyéves korában segédtanítói állást tudott vállalni, és támogatta idősödő szüleit. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. Ő a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője és páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Műveiben 60 ezer körüli egyedi szót használt, ezzel messze fölülmúlta költőtársait.
...
| |
A három - tavaszhozó - szent ünnepe. Ha ezeken a napokon kisüt a nap, akkor hosszú, meleg nyarat jövendölnek, ha nem, akkor esőre lehet számítani; viszont ha kemény az idő, akkor a tavasz már közelít. Sándor, az első meleghozó nap. A népi tapasztalat a Sándor, József és a hivatalos tavaszérkezés napjához, Benedek napjához fűződő hiedelmet így fogalmazza meg: "Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget." (Részletek dr. Csoma Zsigmond: Szent Vincétől Szent János poharáig c. könyvéből)...
| | 
Életrajza SzülőházaKözép-Lengyelországban, a Varsói Nagyhercegség Mazovia tartományában, a Sochaczew város melletti Żelazowa Wolában született. Bár a születés után hetekkel kitöltött anyakönyvben február 22. szerepel, a család március 1-jét tekintette születésnapjának. Édesapja Mikołaj (Nicolas) Chopin (1771–1844) francia bevándorló, édesanyja, Tekla Justyna Krzyżanowska (1782–1861) lengyel volt. Egy nővére és két húga volt Chopinnek: Ludwika (1807–1855), Izabela (1811–1881) és Emilia (1812–1827). Néhány hónappal Fryderyk születése után a család Varsóba költözött, ahol a családfő franciatanárként dolgozott. ... | | -
Joseph Maurice Ravel francia zeneszerző volt. 1875. március 7-én született a dél-franciaországi Ciboure-ban. Gyermekkorát Párizsban töltötte. Hét évesen kezdett zongorázni Henry Ghys tanítványaként. Első művét 12 évesen komponálta Változatok egy Schumann-dalra címmel. Összhangzattani ismereteit Charles Renének köszönhette. 1889-ben felvették a Conservatoire-ra. A zongora-előkészítő osztályt kitűnő eredménnyel végezte, ennek köszönhetően további tanulmányait Charles-Wilfrid de Bériot osztályában folytathatta. Később André Gédalge-nál ellenponttant és Gabriel Faurénál zeneszerzést tanult. ... | | 
Az előző napi terveknek megfelelően reggel hat és nyolc óra között a Dohány és Síp utcák sarkán álló ház első emeletén, ahol Petőfi Sándor és felesége bérelt szobát, ő maga, a költő, Jókai Mór, Vasvári Pál és Bulyovszky Gyula tanácskozik a teendőkről. Jókai és Bulyovszky egy proklamációt szerkeszt, mely a 12 pontot is magában foglalja. Ezután mind a négyen az Urak utcájába mennek, ahol a Libasinszky ház földszintjén lévő Pilvax kávéházat - mely a nemsokára bekövetkező események tiszteletére kapja majd a Szabadság csarnoka nevet - bérli egy Fillinger nevű kereskedő. Itt Jókai felolvassa a proklamációt, Petőfi pedig elszavalja március 13-án megírt versét, a Nemzeti dalt. ... | | | | Az egyházi naptár szerint e napon azt a Gergely pápát ünnepelték Európa-szerte, aki pápasága idején, a VI. században, összegyűjtötte a kor keresztény népénekeit. Ebből alakult ki az úgynevezett gregorián ének és éneklési mód, a középkori Európa első egyszólamú műzenéje. ...
| | 
Petőfi Sándor, János Vitéz című műve verses mese, azaz irodalmi kifejezéssel élve elbeszélő költemény. Verses formája van, de mégis az epikák közé tartozik, mert cselekményt mond el. Verselése: ütemhangsúlyos, felező tizenkettes és páros rímei vannak. A művet Kosztolányi Dezső a "magyar Odüsszeia" -nak nevezte. Az író eszményképet teremt a nép számára, hiszen Kukorica Jancsi, az árva juhász Tündérország királyává válik. ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Állókép | | 
Nagyon jól emlékszem - már erősen szürkült, amikor itthonról késve, sietősen elindultunk, és leültünk egymás mellé a buszon. Ha nem jött volna pontosan a járat, akkor a ház mellett parkoló piros Astrát, jóbarátom autóját kértem volna el, és lóhalálában viszlek ki az állomásra....De szerencsénk volt: ahogy a kapun kiléptünk, a busz kék orra feltűnt a fordulóban. Szorongtunk; minden idegszálamban éreztem, hogy Te sem vagy nyugodt. Sűrűn az órádra néztél, és a jármű néha felvillanó kijelzőjére is ideges pillantásokat vetettünk. Elkésünk... A gondolat is rémülettel töltött el. Már csak 28 perc... A vonat 28 perc múlva indul. Rajta kell lenned...! Ültem melletted és éreztem széles vállad, tested melegét a kabát alatt...vagy csak képzeltem...? Olyan jó: még legalább egy fél órát együtt vagyunk. Erre a gondolatra elmosolyodtam és oldalról rád néztem. A megszokott, kedves arcél. Mennyire szeretem szépen, ezüstösen őszülő halántékodat, és a borostádat is. Bár, ha nincs...- akkor is szeretem makacs, férfias álladat. Láttam, mennyire ideges vagy, próbáltalak nyugtatni, közben éreztem, hogy kevés a meggyőződés a hangomban. Vajon észrevetted...? Hisz annyira ismersz...Mind a ketten tudtuk, hogy hamarosan el kell szakadnunk egymástól, de most úgy tettünk, mint aki erre nem is gondol. Egy megállóval hamarabb leugrasztottalak a buszról, nevetve, futva és átlósan szeltük át a zebrát. Míg a busz kifordul egy nagy kitérővel a szívbetegen, eszelősen lüktető, mégis örök forgalmi dugóval vert Moszkva térre, addigra mi a hatoson ülünk és már csak néhány megálló... Még 8 perc... A villamoson szemben ültünk, és kicsit előrehajolva néztük egymást hosszan, melegen. Vészesen közeledett az elválás, már nőtt a gombóc a torkomban. Próbáltunk fesztelenül csevegni, de mindketten tudtuk, most vért sajtolunk a körmünk alól, hogy kibírjuk, ami ránk vár. Alig állt meg a villamos, leugrottunk, és a vezető orra előtt mintegy átlódítottalak az éppen zölden villogó lámpa fényében a zebrán. Én ottmaradtam a járdaszigeten. Mi soha nem búcsúzunk. Abban állapodtunk meg, hogy semmi integetés, szívszaggató búcsú-jelenet. Ha itt az idő - Te erre, én arra, és visszanézni tilos. Így talán könnyebb... És ekkor valami furcsa dolog történt. Én ott álltam a nyüzsgő, áradó embertömeg kellős közepén, néztem utánad megkövülten, az emberek lökdöstek, súrolták a karomat - mindenki sietett vagy inkább rohant. Ekkor Te átértél, megfordultál, és valami lágy, simogató, teljességgel megnevezhetetlen, apró és tétova integetést küldtél felém...Csak egy pillanat volt. Csak egyetlen egy rövidke pillanat... De az idő ekkor megállt. Mintha egy hangfogó üveglap csúszott volna lassan közénk és a világ közé. Körötted is zúdult, hömpölygött ezen a koraesti órán a hazafelé tartó emberek sokasága, de Te ott álltál - mégis -, egyes-egyedül, fekete kabátodnak a szürkeségbe kellett volna olvadnia és eltűnnie - de nem... Csak Te álltál ott, senki más... Mintha előtted, mögötted, melletted - a kép kimerevedett volna... Meg mernék rá esküdni: még hang sem volt a Nyugati téren. Csak süket csend, pedig a járművek az orrom előtt száguldottak, amint a lámpa zöldre váltott. De hangot, zajt nem hallottam, semmit. Ott álltál egy röpke másodpercig - ezredévig...? a sűrű tömegben - és mégis egyszál magadban. Rajtad kívül senkit sem láttam. Csak azt a tétova és kedves kézmozdulatot... Majd megfordultál - és már el is nyelt a hatalmas, tátott szájú, kékes-zöld Eiffel-kapu. A kép még mindig - akár egy diafilm -, ...áll. Mint amikor a DVD-lejátszón megnyomom a pause gombot és a film egy adott pillanatban kimerevedik. Semmit sem érzékeltem. Álltam, mint egy szobor, érzelmi alárendeltségem cáfolhatatlan bizonyítékaként. Elérted a vonatot, elmentél. Mint akit kifosztottak, úgy éreztem magam - vagy amikor egy csodás dallamot hallgatok, és a legszebb résznél valaki kikapcsolja a készüléket. Automatikusan a telefonhoz nyúltam, és felhívtalak, meggyőződni arról, hogy a vonaton vagy-e...? Az utolsó pillanatban léptem a szerelvényre... - mondtad. A hangod szomorúan csengett - a nekem olyan kedves és jólismert szép mélybarna tónussal -, igyekeztél titkolni, hogy kedvetlen és bánatos vagy. De annyira ismerem minden hangszíned, az összes hajlatával együtt, mely teljes térfogatával még ma is a dobhártyámon ül, hogy pontosan tudtam, Te is épp annyira valószínűtlennek érezted azt a múlhatatlan pillanatot, amikor megállt az idő nekünk. Pár másodpercre kiestünk ebből a dallamtalan világból. A villamoson leültem, arcomat a hideg üvegnek döntöttem, és megállíthatatlanul folytak a könnyeim. Micsoda giccs, micsoda elcsépelt kijelentés! Mind a mondat, mind a jelenet... Pedig tudtam, hamarosan újból jössz, újra együtt leszünk, és mégis. Rettenetesen hiányoztál már abban a percben, amikor a szerelvény éppen csak kigördült Veled a pályaudvarról. A zötyögő, kedvesen öreg sárga villamoson egy ősz hajú néni aggodalmasan és együttérzően érdeklődött: - Fáj valamije, kedveském? - csak ingattam a fejem és megpróbáltam rámosolyogni. Azt hiszem, nem sikerült. A hazáig vezető útból csak egy-egy jelenet akad fönn emlékezetem lyukas szűrőjén. Ez a kicsit csípős, november végi nap belemaródott a tudatomba. Régóta tudom, hogy csak a magány engedélyez zavartalan boldogságot vagy boldogtalanságot. Ritkán esik meg, hogy egy egyszerű búcsú ennyire erős lumineszkáló körvonalakkal kísértsen még a mai napig is. Már tél van, elmúlt a karácsony is, közeledik hamarosan a télutó, ami már a tavasz ígéretét hozza el nekem. De még hideg, dércsípte hajnalok, ónos eső, viharos szél és hűvös éjszakák lengik be Budát - és én tele vagyok hiányjelekkel, annyira várom a tavaszt. Ám ez az egykori, novemberi este és búcsúnk emléke a feledhetetlenség pontosságával él bennem és idegeimben lappang, mert akkor és ott a légüresen maradt hely szívóhatása felborította lelki háztartásomat. ...Azóta is ilyen minden egyes elválás Tőled. De ahelyett, hogy becsapnák előttem a könyvet, mindig tovább olvashatom a következő fejezetet. Mindig várlak, és Te mindig megjössz. Vérátömlesztő erő vagy.

Budapest, 2005. novembere - 2006. januárja
|
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |