2026. május 7. csütörtök,
Gizella napja.
Kalendárium

Május (Ősi magyar nevén, Ígéret hava) az év ötödik hónapja a Gergely-naptárban, 31 napos. Nevét Maiáról (Maia Majestas) kapta, aki egy ősi termékenységistennő volt a római mitológiában. A 18. századi nyelvújítók szerint a május: zöldönös. A népi kalendárium Pünkösd havának nevezi. Az Ikrek havának is nevezik.
...

 

 

1776. május 7-én született a Vas vármegyei Egyházashetyén Berzsenyi Dániel, akire ezúttal ódái közül a legvulkanikusabb hatásúval és legidőszerűbb tanításúval emlékezünk, meghatározva helyét irodalmunkban.

 

A MAGYAROKHOZ

Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
...

15. A félelmetes Oz leleplezése

"Utazóink odaléptek a Smaragdváros hatalmas kapujához, és becsöngettek. Többször is kellett csengetniük, míg a kaput kinyitották: ugyanaz a Kapuőrző Kulcsár állt előttük, akivel első ottjártukkor megismerkedtek.

...

 

(Dés, 1649. máj. 10. - Nagyenyed, 1716 szept. 10.) református tanár. 

Désen kezdte tanulását 1654-ben. Ezt 1656-tól Gyulafehérvárt, 1658-tól ...

 

 Festő, neve 1868-ig Lieb, 1880-ig Munkácsi. Apja, a bajor eredetű Lieb Leó sótiszt volt Munkácson, anyja Reök Cecília. 1848-ban a család Miskolcra költözött. Munkácsy festői hajlama már kiskorában megnyilatkozott. Szülei korai halála után 1850-ben nagybátyjához, Reök István ügyvédhez került, aki a szabadságharc után hallgatásra kényszerítve, szerény viszonyok között élt Békéscsabán. A fiút 11 éves korában gyámja asztalosinasnak adta. Mestere durvaságai, a fenyítések okozta testi-lelki nyomorúság egész életére és kedélyére kihatott. Segédlevele megszerzése után Aradra ment. Nyomorgott, megbetegedett s visszatért nagybátyjához Gyulára. Lábadozása alatt rajzolni tanult Fischer ott élő német festőtől.

...

1554. október 20-án született Zólyom várában, Balassi János és Sulyok Anna elsőszülött gyermekeként.

 Később egy öccse, Ferenc és két húga, Anna és Mária született még. Apja felső bányavidéki várkapitány, dúsgazdag báró, az ország egyik leggazdagabb és Lipót császár uralkodása alatt egyik legbefolyásosabb embere. Bálint neveltetését 1564-től Bornemisza Péter irányítja. 1565 őszétől Nürnbergben végzi alsóbb fokú iskoláit. Valószínűleg megfordul több külföldi egyetemen, vélhetően Padovában is.

...

 A "Figaro házassága"-t 1786...

VAJDA JÁNOS (Pest, 1827. május 7.–  Bp., 1897. január 17.): költő, író, publicista.

Gyermekkorát a mindig idillinek látott váli erdészházban töltötte, ahol apja, Vajda Endre az Ürményi-család birtokán főerdész volt. Székesfehérvárott és Pesten járt gimnáziumba. Pesten Vajda Péternél, a neves írónál, rokonánál lakott. Diákkorától írt verseket, eszményképe Petőfi volt. 1845-ben vándorszínésznek állt, de tizennégy hónap után csalódottan visszatért Válra. Rövid ideig nevelő volt, majd apja beajánlotta gazdatiszti gyakornoknak Alcsútra, a mintagazdaságba.

...

A máig "sztár-filozófusnak" számító német bölcselő életét és munkásságát elemző legújabb monográfia a Szegedi Tudományegyetem oktatóinak tollából. A monumentális kötet részletesen elemzi a Nyugat alkonya mellett a filozófus többi művét, valamint átfogó képet ad a XX. Század első fele Németországának szellemi életéről.

...

Német zeneszerző, operaszövegkönyv író, zeneköltő, esztéta. Önző, ellenállhatatlan, forradalmár, arrogáns és zseniális muzsikus. Megteremtette a költészet, zene és színház egységét: az összművészetet. Mottója: „A világ tartozik nekem mindazzal, amire vágyom”.
...

Krúdy Gyula 1878. október 21-én született Nyíregyházán. 

Apja, Krúdy Gyula jómódú nyíregyházi ügyvéd; anyja, Csákányi Júlia szobalány. Krúdyt törvénytelen gyerekként anyakönyvezték, szülei csak 1895-ben, tizedik gyermekük születése után házasodtak össze.

...

1902. május 19-én Párizsban az európai államok egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. 1902-ben Chernel István ornitológus szervezte meg Magyarországon először a Madarak és Fák Napját, amelyet az 1906. évi I. törvénycikk írt elő. Megünneplésének napja változó.

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Etűdök - 3. A boldogság előállítása
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Kényelmesen elhelyezkedett a fotelben, fejét hátradöntve a támlán, két lábát pedig szemben, az asztal szélén pihenteti. A behúzott függönyön át, ahogy áttör a fény, mintha a szoba lemondana a színeiről, és minden a fekete-fehér árnyalataiban játszana, így csak a kontrasztok, az árnyalatok érvényesülnek.

Megfigyelem a lába ujjától a feje búbjáig. Jó témát szolgáltat ebben az ekrü fényben, így óvatosan előveszem a fényképezőgépet, elkattintom, de mintha megérezné a szándékomat, felém pillant. És mintha bosszúsággal kevert meglepetés jelenne meg a tekintetében, de nem bánom, mert ettől érdekesebb a kompozíció.

- Nem ér! - szól rám, majd mégis megenyhül.

- Szeretem megörökíteni, ami tetszik. Az utókornak. Azt bizonyítja, volt valaki, akit valamiért megragadott egy pillanat.

- A fényképek nem inkább arról szólnak, amit vagy akit megjelenítenek?

- Természetesen, arról. De valami az alkotónak is jár.

Felnevet.

- Jogos - mondja.

Örülök, hogy jól érzi magát, egy kis vidámságot csempész a hétköznapjaimba. Apránként csepegtetve belém az életkedvet.

- Ricoeur remek előszót írt egy fotóművész albumához. Azt mondja, a fénykép feladata nem csak az, hogy idővel felismerjük, ki az eredeti modell rajta, hanem az is, hogy felfedezzük. De ehhez úgy kell néznünk, mintha nem ismernénk. A jó fénykép olyan, mint egy olvasnivaló szöveg. Ez a fénykép olvasata. Így számomra mindig elmesél egy történetet.

- Az én képem vajon mit mesél majd? - kérdezi magától.

Kétoldalt lefelé görbíti a száját. Ettől olyan, mintha aggodalom fogná el. Jól áll neki.

Kicserélem a CD-t. A Stabat mater után a Tenebrae responsories következik.

- Nem tudom, hogy vagy vele, de mindig az tetszik jobban, amelyiket éppen hallgatom - mondja.

- Hozzám közelebb áll a Tenebrae.

Mellé ülök, a másik fotelbe. Átteszi a lábát az ölembe.

- Meggyúrod? Szeretném!

- Persze - mondom.

Aztán hirtelen elrántja, mert először csiklandós, majd mégis erőt vesz magán. Elnyújtózik, becsukja a szemét, átadja magát a zenének. És persze a masszírozásnak. Nem akarom megtörni a hatást, így csendben maradok.

 

"Amicus meus osculi me tradidit signo:

Quem osculatus fuero, ipse est tenete eum..."

 

Néhány perc után mégis megszólal:

- Én mindig úgy gondoltam Istenre, hogy szeretnék közelebb kerülni hozzá. Bár a közelebb kerülést nem egyszerű magyarázni. De ha egyszer megtörténne az ugrás, ahogy Kierkegaard mondja, megszűnne-e a félelem, a reszketés?

- Nem értem azokat, akik önként választják, mégis félnek, reszketnek Istentől. De hogy a kérdésedre válaszoljak, akiknél megtörtént az ugrás, és egy életen át kitartanak, nem kell félniük és reszketniük. A nincs mitől félnem állapotnál pedig nincs jobb a világon.

- A szeretteinek elvesztésétől mindenki retteg - mondja.

- Szomorúak vagyunk. És ez természetes. De csak abban az esetben rettegünk, ha nem volt teljes az az élet.

- Van olyan, hogy teljes élet? Elmondhatja ezt valaki magáról?

Kissé szkeptikus a kérdés, de belátom, van alapja.

- Előfordulhat. Viszont nem feltétlenül kell tudni erről. Teljes az élet, ha úgy érezzük, hogy már mindent megtettünk. Vagy ha már nincs több tennivalónk e földön. Attól függ, melyik irányból nézzük. Wilder áldozatai például, akik alatt leszakadt a híd, eljutottak az életük egy olyan pontjára, ahonnan már csak a halál maradt. De erről mit sem tudtak.

Látom, kutat a gondolataiban.

- Ó, Wilder! Valóban.

Befejezem a masszírozást, rácsapok a combjára. Kicsit feljajdul és grimaszt vág.

- Hozok valamit inni - mondom.

Kiveszem a jeget a hűtőből, beteszem a poharakba, vodka-martinit készítek. Egyiket felé nyújtom, elveszi, belekortyol, majd a poharat az asztalra teszi, maga mellé.

- Miért van az, hogy nálad mindig békességet érzek és nyugalmat?

- Talán, mert békés vagyok és nyugodt - mondom.

- Bizonyára. De nem csak erről lehet szó.

- Akkor talán az tetszik, ami itt körülvesz. Itt minden én vagyok.

- Igen, minden összhangban van veled. A könyveid, a zenék, amiket lejátszol nekem. A tárgyaid. A cetlijeid a hűtőmágnes alatt, amik nem arról szólnak, hogy valamit ne felejts el, hanem mind valamilyen jó szöveg, amit hirtelen leírtál. Itt minden a helyén van, és mégsem. Csak pont annyira, amennyire kell, hogy az ember ne érezzen rendetlenséget. Itt azt tehetek, amit szeretnék. Beszélnem sem kell, ha épp nincs hangulatom hozzá. Akár olvashatok is, szinte bármit, ami az eszembe jut, mert a polcokon megtalálom. Bármeddig hallgathatom Bach vagy Mozart darabjait, a kanapén fekve, ábrándozva, és tudom, hogy te sem unatkozol közben. Ilyenkor velem vagy, de mégsem. Mégis érzem, hogy akármelyik pillanatban képes lennél a gondolatmenetem fonalát felvenni, ha akarnám. Mintha kiszakadnék a valóságomból, ha nálad vagyok. Lelassulok és megnyugszom.

- Köszönöm szépen! Ez jólesik - mondom.

- Nemrég osztálykiránduláson voltam a gyerekekkel. Bementünk egy templomba. De előtte megkértem őket, viselkedjenek normálisan. És mit ad Isten, mintha a gyerekek megilletődtek volna, pedig máskor alig tudom leállítani őket. Talán a templom hűvöse tette a kinti hőség után. Meg az illat. A padsorok megnyikordulása. Fentről, az ablakokból beszűrődő fények. Az öregasszonyok csoszogó lépte. A térdeplők imái odabent csatornát nyitnak Istenhez, odakint pedig az emberek a hétköznapi őrület lenyomatai, megfertőzve az anyagi szféra kikerülhetetlen valóságától. Nem volt valami híres-nevezetes templom, de a Mária szobor! A legszebb Mária arc volt, amit valaha láttam. Ott, abban a templomban, a szobrot nézve, megmozdult bennem valami. Egyben végtelen gyöngédséget, békességet is éreztem. És ekkor eszembe jutottál. Mert olyasféle nyugalom szállt rám, amit csak itt érzek… Nem tudom, hogy akarhatok-e ennél többet.

Nézem a száját, az arcát. Tekintetének tónusa mintha megváltozott volna. Hangja mintha remegni kezdene. Már ismerem annyira, hogy észrevegyem a mikrorezdüléseket is.

- Nem tudom, hogy valaha is mondtak-e ennél szebbet nekem - válaszolom.

Mellé állok, lehajolok hozzá, megcsókolom a feje búbján, óvatosan a karjaimba veszem, hogy átvigyem a hálószobába.

Biztonságból átöleli a nyakam.

- Hé! Nehogy leejts! - figyelmeztet nevetve.

- Nyugodj meg! Vigyázok rád.

 
Pécs, 2018. július 12.

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007