2026. szeptember 10. csütörtök,
Nikolett, Hunor napja.
Kalendárium

1. Egyed. Ezen a napon lépnek szolgálatba a juhászok, kondások és a szőlőpásztorok. A szőlőhegyen zárónap, ettől kezdve tilos szekér-rel, abroncsos edénnyel a szőlőben járni. Megkez-dődik a szőlőőrzés. A disznót hízóba fogják. Egyed-nap időjárásából az egész őszre következ-tetnek. 

...

Beöthy Zsolt (1848–1922) már nem csak az irodalmi élet belső köreit, de az irodalom iránt érdeklődőket is megszólította. A nemzeti klasszicizmus jegyében készült irodalomtörténeti áttekintése ...

A Pax Hungarica Mozgalom koszorút helyezett el a Budát felszabadító európai keresztény hősöknek a Kapisztrán téri Mária Magdaléna templom romfalán elhelyezett emléktáblájánál. E dicsőséges tett emlékezetbe idézése több aktualitást is magában rejt.

...

Anne-Sophie Mutter  a modernkori hegedülés óriása, s ha nem lenne ennyire fiatal és szépséges, akár nagyasszonyának is lehetne nevezni.

A fiatal Mutter még a hetvenes években debütált kislányként Karajan segédletével Mozarttal, majd egy berlini újévi koncerten játsdzotta Bach híres E-dúr hegedűversenyét.

...

Sértő Kálmán (1910-1941) Erdélyi József és Sinka István mellett huszadik századi nemzeti költészetünk mindmáig egyik legelhallgatottabb alakja, noha egykor rajongtak verseiért.

 

...

http://musicianswho.hu/wp-content/uploads/2015/05/operahaz1.jpg

1884. szeptember 27-én nyitotta meg kapuit Budapesten az Operaház. Tervezésére nemzetközi pályázatot hirdettek 1873-ban. A bírálóbizottság Ybl Miklós tervét fogadta el. A nyitóelõadáson Erkel Bánk bán c. operájának elsõ felvonását és Hunyadi László c. operájának nyitányát, valamint Richard Wagner Lohengrin c. operájának elsõ felvonását mutatták be. 1980-ban kezdõdött az Operaház teljes felújítása, majd a 100. évfordulón - 1984. szeptember 27-én ? tartott díszelõadással nyitotta meg kapuit az újjáépített dalszínház.

...

A felső-ausztriai Ansfeldenben született. Apja, aki tanító volt, orgonán játszott a helyi templomban. Későbbi életére kihatással volt az egyrészt zeneszerető, másrészt tekintélyelvű és puritán családi légkör. Talán ennek tudható be, hogy a későbbiekben önmagával és műveivel folytonosan elégedetlen volt, és hogy kifejezetten visszahúzódó természet jellemezte. Apja korai halála után került be a templom kórusába, és bár rajongott a zenéért, és remekül játszott orgonán, valamint ...

Vaszary János (Budapest, 1899. január 1. – Madrid, 1963. november 20.) magyar színész, színigazgató, rendező, színműíró. Vaszary Piri színésznő bátyja, Vaszary Gábor író öccse.

...

Prágában született, elődei német nemesemberek és cseh módos polgárok voltak, németül és csehül egyformán tudott, majd nyugati öntudattal úgy megtanult franciául, hogy mind a három nyelven írt versben is, prózában is. Azután szláv öntudattal sajátjának akarta tudni az orosz nyelvet is. Hódolattal vendégeskedett Tolsztojnál, majd idővel néhány évig a szobrászok szobrászánál, Rodinnél volt titkár.

...

Sergey Rachmaninov (az emigrációban általa választott írásmód szerint; oroszul Сергей Васильевич Рахманинов, melynek magyaros átírása: Szergej Vasziljevics Rahmanyinov; Onyeg, Oroszország, 1873. április 1. (március 20.) – Los Angeles, USA, 1943. március 28.) orosz zeneszerző, zongoraművész és karmester.

...

 

Két nagy későromantikus zongoraverseny Karajan nagy felfedezettje, Krystian Zimerman, a Berlini Filharmonikusok és a század karmesteróriása, Herbert von Karajan előadásában. Schumann nem lett zongoravirtuóz, de maga után hagyott egy rendkívül népszerű versenyművet.

...

 A tragikus hirtelenséggel elhunyt Karl Richter nemcsak az egyik legnagyobb orgonaművésze volt a korának, hanem az egyik legnagyobb dirigense is. Talán Bach vagy Handel esetében nem túlzás azt mondani, a legnagyobb.

Bach remekműve, mely a zenetörténet számára még mindig kérdéses mű a keletkezése szempontjából, vitathatatlanul a legnagyobb értékét tekintve. Otto Klemperer a nagy zsidó-német karmester mondta a H-moll miséről, hogy az emberiség történetének legnagyobb alkotása.

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Etűdök - 3. A boldogság előállítása
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Kényelmesen elhelyezkedett a fotelben, fejét hátradöntve a támlán, két lábát pedig szemben, az asztal szélén pihenteti. A behúzott függönyön át, ahogy áttör a fény, mintha a szoba lemondana a színeiről, és minden a fekete-fehér árnyalataiban játszana, így csak a kontrasztok, az árnyalatok érvényesülnek.

Megfigyelem a lába ujjától a feje búbjáig. Jó témát szolgáltat ebben az ekrü fényben, így óvatosan előveszem a fényképezőgépet, elkattintom, de mintha megérezné a szándékomat, felém pillant. És mintha bosszúsággal kevert meglepetés jelenne meg a tekintetében, de nem bánom, mert ettől érdekesebb a kompozíció.

- Nem ér! - szól rám, majd mégis megenyhül.

- Szeretem megörökíteni, ami tetszik. Az utókornak. Azt bizonyítja, volt valaki, akit valamiért megragadott egy pillanat.

- A fényképek nem inkább arról szólnak, amit vagy akit megjelenítenek?

- Természetesen, arról. De valami az alkotónak is jár.

Felnevet.

- Jogos - mondja.

Örülök, hogy jól érzi magát, egy kis vidámságot csempész a hétköznapjaimba. Apránként csepegtetve belém az életkedvet.

- Ricoeur remek előszót írt egy fotóművész albumához. Azt mondja, a fénykép feladata nem csak az, hogy idővel felismerjük, ki az eredeti modell rajta, hanem az is, hogy felfedezzük. De ehhez úgy kell néznünk, mintha nem ismernénk. A jó fénykép olyan, mint egy olvasnivaló szöveg. Ez a fénykép olvasata. Így számomra mindig elmesél egy történetet.

- Az én képem vajon mit mesél majd? - kérdezi magától.

Kétoldalt lefelé görbíti a száját. Ettől olyan, mintha aggodalom fogná el. Jól áll neki.

Kicserélem a CD-t. A Stabat mater után a Tenebrae responsories következik.

- Nem tudom, hogy vagy vele, de mindig az tetszik jobban, amelyiket éppen hallgatom - mondja.

- Hozzám közelebb áll a Tenebrae.

Mellé ülök, a másik fotelbe. Átteszi a lábát az ölembe.

- Meggyúrod? Szeretném!

- Persze - mondom.

Aztán hirtelen elrántja, mert először csiklandós, majd mégis erőt vesz magán. Elnyújtózik, becsukja a szemét, átadja magát a zenének. És persze a masszírozásnak. Nem akarom megtörni a hatást, így csendben maradok.

 

"Amicus meus osculi me tradidit signo:

Quem osculatus fuero, ipse est tenete eum..."

 

Néhány perc után mégis megszólal:

- Én mindig úgy gondoltam Istenre, hogy szeretnék közelebb kerülni hozzá. Bár a közelebb kerülést nem egyszerű magyarázni. De ha egyszer megtörténne az ugrás, ahogy Kierkegaard mondja, megszűnne-e a félelem, a reszketés?

- Nem értem azokat, akik önként választják, mégis félnek, reszketnek Istentől. De hogy a kérdésedre válaszoljak, akiknél megtörtént az ugrás, és egy életen át kitartanak, nem kell félniük és reszketniük. A nincs mitől félnem állapotnál pedig nincs jobb a világon.

- A szeretteinek elvesztésétől mindenki retteg - mondja.

- Szomorúak vagyunk. És ez természetes. De csak abban az esetben rettegünk, ha nem volt teljes az az élet.

- Van olyan, hogy teljes élet? Elmondhatja ezt valaki magáról?

Kissé szkeptikus a kérdés, de belátom, van alapja.

- Előfordulhat. Viszont nem feltétlenül kell tudni erről. Teljes az élet, ha úgy érezzük, hogy már mindent megtettünk. Vagy ha már nincs több tennivalónk e földön. Attól függ, melyik irányból nézzük. Wilder áldozatai például, akik alatt leszakadt a híd, eljutottak az életük egy olyan pontjára, ahonnan már csak a halál maradt. De erről mit sem tudtak.

Látom, kutat a gondolataiban.

- Ó, Wilder! Valóban.

Befejezem a masszírozást, rácsapok a combjára. Kicsit feljajdul és grimaszt vág.

- Hozok valamit inni - mondom.

Kiveszem a jeget a hűtőből, beteszem a poharakba, vodka-martinit készítek. Egyiket felé nyújtom, elveszi, belekortyol, majd a poharat az asztalra teszi, maga mellé.

- Miért van az, hogy nálad mindig békességet érzek és nyugalmat?

- Talán, mert békés vagyok és nyugodt - mondom.

- Bizonyára. De nem csak erről lehet szó.

- Akkor talán az tetszik, ami itt körülvesz. Itt minden én vagyok.

- Igen, minden összhangban van veled. A könyveid, a zenék, amiket lejátszol nekem. A tárgyaid. A cetlijeid a hűtőmágnes alatt, amik nem arról szólnak, hogy valamit ne felejts el, hanem mind valamilyen jó szöveg, amit hirtelen leírtál. Itt minden a helyén van, és mégsem. Csak pont annyira, amennyire kell, hogy az ember ne érezzen rendetlenséget. Itt azt tehetek, amit szeretnék. Beszélnem sem kell, ha épp nincs hangulatom hozzá. Akár olvashatok is, szinte bármit, ami az eszembe jut, mert a polcokon megtalálom. Bármeddig hallgathatom Bach vagy Mozart darabjait, a kanapén fekve, ábrándozva, és tudom, hogy te sem unatkozol közben. Ilyenkor velem vagy, de mégsem. Mégis érzem, hogy akármelyik pillanatban képes lennél a gondolatmenetem fonalát felvenni, ha akarnám. Mintha kiszakadnék a valóságomból, ha nálad vagyok. Lelassulok és megnyugszom.

- Köszönöm szépen! Ez jólesik - mondom.

- Nemrég osztálykiránduláson voltam a gyerekekkel. Bementünk egy templomba. De előtte megkértem őket, viselkedjenek normálisan. És mit ad Isten, mintha a gyerekek megilletődtek volna, pedig máskor alig tudom leállítani őket. Talán a templom hűvöse tette a kinti hőség után. Meg az illat. A padsorok megnyikordulása. Fentről, az ablakokból beszűrődő fények. Az öregasszonyok csoszogó lépte. A térdeplők imái odabent csatornát nyitnak Istenhez, odakint pedig az emberek a hétköznapi őrület lenyomatai, megfertőzve az anyagi szféra kikerülhetetlen valóságától. Nem volt valami híres-nevezetes templom, de a Mária szobor! A legszebb Mária arc volt, amit valaha láttam. Ott, abban a templomban, a szobrot nézve, megmozdult bennem valami. Egyben végtelen gyöngédséget, békességet is éreztem. És ekkor eszembe jutottál. Mert olyasféle nyugalom szállt rám, amit csak itt érzek… Nem tudom, hogy akarhatok-e ennél többet.

Nézem a száját, az arcát. Tekintetének tónusa mintha megváltozott volna. Hangja mintha remegni kezdene. Már ismerem annyira, hogy észrevegyem a mikrorezdüléseket is.

- Nem tudom, hogy valaha is mondtak-e ennél szebbet nekem - válaszolom.

Mellé állok, lehajolok hozzá, megcsókolom a feje búbján, óvatosan a karjaimba veszem, hogy átvigyem a hálószobába.

Biztonságból átöleli a nyakam.

- Hé! Nehogy leejts! - figyelmeztet nevetve.

- Nyugodj meg! Vigyázok rád.

 
Pécs, 2018. július 12.

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007