 | | | 2025. november 2. vasárnap, Achilles napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| |
Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel.

David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során.
De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a ...
| | Vízbe-nézőn, könnyel szemem szögében, hát ittmaradtam, újra egymagam. A búcsuzást kiálltam, vége van, de most, hogy elment, zsibbadoz a vérem.
Hiszem, neki sem jó, a búcsuzónak, de - bár lelkében önvád is harap - új jég alatt találja őt a holnap. Mit kezdjen az, ki helyszinen marad? ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Műfordítás rovatban ajánljuk figyelmébe | A szobai lámpa, mint a rózsa, hófehér, melynek a szürke, esti kertben kell nyílnia ; táncol a falon a megnyúlt, fekete glória, s hinni hagy kicsit : már itt a vasárnap-éj.
| De ne fordulj vissza, csak lassan menj tovább, én imádkozom helyetted is, mint Szent Kajafás,
| Ó! Földanya méhe oly édes és Lágy ölében örök nyugalom van! Ám neked édesebb a pihenés, Ahol visszhang szól kék barlangokban... | A test nehéz ruháját levetve egyszer megtudjuk mit jelenthetett. Titkok jelét írva, az egekben függő percekre, táncot lejthetek. | Őszi szépségben állnak a fák, Száraz minden ösvény, A víz tükrén október nyugodt ege És alkonyati fény; |
| | Krókusz aranykelyhét nézd, Felpattan, mint egy vitéz "Őrség, vigyázz!" kiáltja, Tavasz virradatára, Üdvözli az új évet. Zsoltártiszta az ének Rigó napi dalában, S pacsirta fúj vidáman ébresztőt a reggelnek: Föld s Menny újjászülettek.
| Bár dalom vágyik a sok földi jóra, Bókol a hiúság hitvány zsoldjáért,
| Mondták, időknek porából éledünk egy pillanatra, gondolatunk legjava szó, lepkeszárny porára írva. | Játszó gyerekként táncoltok lábamnál
| Hol halkan dúdol egy patak, túl a piszkos városon; a fákon lombok ringanak, és rám bágyadtság oson. |
|
| |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |