2022. december 1. csütörtök,
Elza napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Egy május éjjel
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Gyengén borul a kéz a szemfedőkre,
homlokon a gond fáradt ágyat vet.
Halk napfény száll még körbe-körbe,
mit szétszaggat a szürkület…

Lassan mindent elhagy az anyag.
A fák között elnémul a szél
és a dombok lágyan leomlanak.
Csak a víz mozdul, de a part sekély.

És te itt állsz vigaszra várva
és a reményt keresed, csak azt.
Elindulnál de hiába,
hisz tudod, úgyis itt maradsz.

 

csak regisztrált felhasználó olvashatjaKovács Anikó
[egyéb] érkezett: 2009.05.27. 10:40:54 (csak regisztrált tag olvashatja)
Kedves István,


azt gondolom, kicsit (vagy nagyon...?) félreértesz, és valóban jó lesz mindannyiunknak, ha ezt tiszázzuk.
Bízom abban, hogy megértesz, és nem fogod azt hinni, hogy mindazzal, amit írok, bántani akarnám azt, akiben nem hasonló érzések ébrednek egy-egy vers olvastán.
Senkit sem akarok megbántani - ennyire ismersz, István, tudom.

Itt nem támogatottról, támogatásról, pártfogoltról van szó.
Ennek semmi köze sem Ádámhoz, sem máshoz.
A vershez van.
Sőt, talán egyfajta vers-értelmezésről - mondom én a magam nevében, akit Ádám e verse nagyon mélyen megérintett, tetszik, értékeket látok benne, és az is meglehet, hogy magyarázatot sem tudok rá adni, mert ami szép, az érdek - és magyarázat nélkül - tetszik. És nem vágok bele szikével a vers testébe, mert nem érzem azt előrevivőnek, hanem elfogadom, mert egész egyszerűen tetszik...

Az viszont igaz, hogy - a magamhoz hasonlatos kiváltképp érzékeny léleknek - bizony kiveszi a kezéből a tollat a folyamatos [nevezzük így:] meg-nem-értettség.
Őszintén mondom, István, ezért hidd el, hogy néha az "eső" a "csirá"-ból holt magot nevel...
Én itt most csakis és kizárólag magamról beszélek, hiszen nem egyszer, hanem sokszor megéltem már, hogy azt mondtam Zsoltnak egy-egy éles - de jóindulatú - kritikája után, hogy soha többet nem merek leírni egy sort sem...
Aztán mégis megpróbálkoztam vele, (de jó sokára, mert valóban elment a kedvem az írástól és hosszú hónapokig egy mukkot sem mertem, tudtam leírni) és bár nem biztos, hogy azt a kritikát én elfogadtam és aszerint írtam a későbbi verseimet - de írtam. Megkockáztatom: ugyanúgy...
Én bevallom, hogy nehezen viselem a kritikát. Mea culpa.
Sőt, a nyitólapon található mottó ellenére is vallom, hogy a dicsérettől pedig igenis, csakis megtáltosodni lehet - persze nem az elvtelen dicsérettől, hanem attól, ami igaz és valóban joggal kapja az ember.
Ne felejtsük el: itt egy olyan kis alkotóközösség gyűlt össze, amely az első és szigorú rostán már átment.
Amikor valaki Aranylantos lesz, egy lécet már sikeresen átvitt, átugrott.

"De kérlek Titeket is, hogy nyiltan, tisztán beszéljünk egymással, számomra ez az érték. Nem tehetek róla, idáig hallom a fejemben a riadtságot... vagy nyugtassatok meg, hogy ez nem igaz." - riadtságról szó sincs, István. Ezzel és erről én megnyugtatnálak.
Csak arról van szó, hogy én máshogy olvasok és értelmezek verset, ami nem egyezik néha a Tieddel.
Egyszer azt írtad, a "szívemmel olvasok". Ez nagyon igaz. És ezzel megint piros filccel húzom alá: amit írtam - pontosan emiatt írtam.
A legőszintébben mondom, hogy amit a vers védelmében leírtam - azt ma, ebben a pillanatban is tökéletesen így érzem.
Egy olyan képi világot szeretek Ádám verseiben, ami - legalábbis elém - hangulatos, átélhető, ábrándosan merengő, melankólikus, kicsit fájó, de mégis jóleső, átérezhető képeket fest, olyat, ami nagyon közel áll hozzám. Nem tehetek róla, tetszik.
A szikár, koppanós, túl egyszerű vagy túl tömör, esetleg túl-logikus és dísztelen versekre ugyanezt nem tudom elmondani - tényleg nem tehetek róla. Nem tetszenek.
És csak ennek próbáltam hangot adni tegnap is, és ma is.
Változatlanul csak ismételni tudom magam - és nem Ádámot védelmezem, hanem a versét, jobban mondva azt a fajta verselést.

Nem gondolom, hogy baj lenne, ha mindenki a saját szemüvegén át szemlélne egy verset, szeretne vagy nem-szeretne.
Ahogy az én "kritikámnak" létjogosultsága van, úgy a Tiednek is, és a másénak is. Az, hogy néha ez homlokegyenesen más - nem baj, legalábbis az én véleményem szerint.

Nem akarom túlmagyarázni mindezt, csak fontos látnunk, hogy az én vélekedésem azon alapokból indul, amit a vers egésze sugall. Nem szavakat és jelzőket boncolok - hanem elolvasom, átfolyik rajtam és vagy tetszik - vagy közömbösen hagy.

Jaj, nagyon hosszú lettem, talán ismétlésekbe is estem :))
Máskor megpróbálok rövidebben érvelni, már ha elfogadjátok ezt érvelésnek :)

csak regisztrált felhasználó olvashatjaPaál Zsolt
[egyéb] érkezett: 2009.05.26. 21:22:14 (csak regisztrált tag olvashatja)
Számomra inkább érdekes, mint elítélendő vagy vitagyanús ez a beszélgetés Ádám verse kapcsán. Alkalmas arra, hogy általában beszéljünk irodalomról, poétikáról, verstanról, de még alkalmasabb, hogy különböző világlátások, értelmezések, gondolkodásformák mutassák meg önmagukat.

Véleményem szerint akkor épül ez a honlap (hiszek abban, hogy ez a honlap egy későbbi nagy magyar irodalom előkészítésében szerepet játszik), ha általa az itt alkotók is épülnek. Tudásban, mentalitásban, még a kritika elfogadásában, elutasításában is… Szegény Keats, a kritika megölte vagy legalábbis előidézte korai halálát.

Ennyi előzmény után el kell mondanom nekem is a véleményemet. Még akkor is, ha a vélemények szintjén szembekerülök a verset kritizálókkal. Még akkor is, ha teljesen jogosnak és megfontoltnak találom érvelésüket. Mert ezek az érvelések komolyak, jószándékkal megírtak, analitikusan komolyak.

De itt lép be az affinitásunk a versértelmezésbe. Ez az affinitás itt nem műveltség vagy okosság kérdése, nem hozzáértés vagy nemértés kérdése. Itt egy újfajta nyelvvel és látásmóddal találkozhat az olvasó, olyasfajtával, amely egyedülálló az én ismereteim szerint. Az ilyesfajta látás sem a poétikai, sem a pragmatikus látással nem könnyen megélhető. Ez egy új nyelv, egy új látás – ismétlen, sem az intellektushoz, sem az elméletekkel nem tart semmiféle kapcsolatot. – melyet csak az ehhez hasonlatos lelkiség lát és érez meg. Ez a képiség és láttatási attitűd keveseknek nyílik meg azzal az intenzitással, amilyen mértékkel megnyílik a túlérzékenyeknek, a megalázottaknak, megszomorítottaknak. Talán józsefattilásan vagy georgtraklosan őrültnek kell lennie az olvasóknak. Ezek a versek számomra olyanok, mint a skandináv költészet, a nagy északi expresszionista festészet, irodalom. Hamsunosan gazdag, északiasan elvont, romantikusan ábrándos, traklosan elborult. Szerb Antal írja talán Hölderlintől, hogy versei olyanok, mint azok a tájak, melyek sötétek és titokzatosak, s csak néhány villámvillanásnál derülnek fel egy pillanatra. Nekem sokszor Bergman filmjeire, néha Tarkovszkij Tükörjére is emlékeztetnek. Érzésem szerint Ádámra a német romantikus és expresszionista költők, a skandináv filmművészeti iskola, a nagy romantikus festőművészte hathatott, s ezek az élmények találkoznak sajátos pompában, különös ridegségben, csendéletszerű magányban, halálos mozdulatlanságban egy fiatalember érzékeny lelkével egyesülve.

„Gyengén borul a kéz a szemfedőkre…”

Számomra ismerős, saját édesanyám és fiam szemfedőjére tettem talán az utolsó búcsúpillanatok egyikében így a kezem.
Számomra ez a kép hihetetlenül megrázó, megrázóbb, mint az egész modern magyar irodalom legtöbb képe. Csak Döbrentei nagy felütései, Anikó verskezdései, vagy éppen István verseinek nagy misztikus pillanatai közelíthetik meg, vagy lehetnek vele egyenértékűek.

„…homlokon a gond fáradt ágyat vet…”

Akár Trakl is írhatta volna, annyira tökéletes…

„Halk napfény száll még körbe-körbe,
majd szétszaggatja a szürkület”

Ez nem ez a világ. Ez egy képzelt világ, a tükör túlsó oldala. Talán én így írtam volna:

„Halk napfény száll még körbe-körbe,
mit szétszaggat a szürkület…”

„Lassan mindent elhagy az anyag”

Nekem ez egy csúcsmetonímia… Pontosan a lényeget kapja el itt Ádám. Hiszen az anyag belekapaszkodik a lélekbe, a lélek visszakapaszkodik az anyagba; az anyag kinyújtózkodása mindez… Egészen elképesztő. A hideg járja végig az ember testét, ha beleképzeli magát ebbe a döbbenetes képbe…

A második versszak egészen kivételes. Más világokban járunk. Aki ilyeneket ír, annak előnye van minden más költővel szemben, akikben a ráció működik. Ezekért a sorokért csodálom Ádámot, ugyanakkor féltem is. Most nem akarom magyarázni, de a félelmetes nagyszerűségből könnyen elveszhet a nagyszerűség…

A harmadik versszakban van valami lapos álfilozófia első olvasatra. És itt jön a szövegtan. Ha nem ez a két versszak állna a harmadik előtt, akkor egy közepes versnek érezném mindezt. De ez a két versszak kitágítja a harmadik sajátosan könnyű polgári mentalitását. Mert ez az anyagnak szól. A léleknek is, mely képes visszakapaszkodni az anyagba. István valahol kimondta a lényeget… Ezek a versek két világ közt állnak. Új ég és új föld… Ennek a Mezsgyének mások a kontúrjai, a reakciói, a filozófiája…
Sok dolog itt máshogy néz ki, másképp reagál…
Ha kötetcímet kellene Ádámnak adnom, akkor valami olyasmit keresnék, hogy versek/dalok innen és túl/élet és halálon túlról…
csak regisztrált felhasználó olvashatjaKovács Anikó
[egyéb] érkezett: 2009.05.26. 16:57:48 (csak regisztrált tag olvashatja)
Jövök, mint fogadatlan prókátor :))

Alapvetően másként olvasok verset mint Joe vagy István.

Éppen ezért én Ádám versét igen-igen hangulatos, érzelemgazdag és finoman csipkézett versnek érzem - és kicsit elszomorít, ha minden szót külön-külön deresre húzunk és nem a vers összesét nézzük, hanem a szavak szigorú szemantikáját.
Mert értem én, lovagolhatunk szavakon, vannak furcsán összeházasított jelzők, képek, - de az mind-mind egy érzést próbál elénk festeni még akkor is, ha az szokatlan vagy ellent mond a "józan megfogalmazásnak"...

Ezeket sem fogadjuk akkor el...?

Édes kölyök: beteg, merengő,
Körüllengi s babrálja lágyan
Szegény ágyam.
(Ady)

*

Gyülöllek: távol légy, alacsony tömeg!
ne rezzents nyelvet: hadd dalolok soha
nem hallott verseket ma, múzsák
papja, erős fiatal füleknek.
(Babits)

*

Imhol őzike-lépésekben
kis rüggyel szájában a lány.
Bűvös fogam koppanva ejti
megszolgált, kesere pipám.
(József Attila)


- hiszen itt is meghökkenhetünk a szegény ágyon, a rezzenő nyelven, a bűvös fogakon...
És mégis értjük és mégis csoda, és mégis szép...

Van, amin jó átsiklani és csak érezni - mert mögötte sokkal több van, mintsem azt a pőre - esetleg zavaróan ható - szavak sugallnák.

Én így látom, (és olvasok verset) és változatlanul remek versnek érzem Ádám sorait, mert sokkal kifejezőbbek, mint azok a sorok, (modern kortárs versek - horribile dictu) amik bár látszólag érthetőek rögtön elsőre - de nincs meg bennük az a kohéziós erő, ami egy halk, sóhajtásnyi szépséggé tapasztja a meghökkentő szavakból kikerekedő sorokat.

Mindezek dacára és ellenére persze hogy mindenki elmondhatja a saját "ítéletét" egy-egy itt megjelenő versről.
Azt azért látni kell, hogy Ádámnak külön képi világa van - szerintem.
Ezt lehet megérteni - és nem megérteni.
Elfogadom: ahányan vagyunk, annyiféleképpen éljük-érezzük az Ő verseit.
Én kifejezetten szeretem. Nagyon.
Ezt is.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007