2021. szeptember 22. szerda,
Móric napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
A költő
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Van úgy, hogy megbillen
bennem a forma és alak,
elgyávultan nézem magamat:
lomhán dadog és elhagy az akarat, -
hitvány és kopottas szavakat
görgetek magam előtt
és fáj
hogy ilyen áldatlanul élem,
és hagyom fejem fölött
magasan szállani
a viharzó napokat.
Átömlik rajtam és ívbe hajlít
az írást sürgető áradat,
de versed,
a fényt lobbantó fáklya
- lappangva sejlő lángjánál -
látom magam előtt
az égig nyúló, magas korlátokat.
…hát állj meg, balga,
gondolkodj,
és tedd le szegényes,
csak karcokat rajzoló tolladat.

Vannak költők,
kiket még életében
jobbja mellé vesz az Isten,
kiknek gyöngyöt adott kezébe
és erőt,
hogy mindazt,
mit elméjük mélye rejt,
áldó kézzel elénk,
- többiek -
megroggyant lába elé hintsen.
De mi fáradt, égő szemünket
elfedjük,
fülünket befogjuk:
ne halljunk, ne lássunk,
...és más se lássa,
hogy sem tehetségünk,
sem ékes szavunk nincsen,
csak puszta, vézna vágyunk,
hogy verset írjunk… -,
de kell, hogy valaki megálljt intsen:
az a trón nem a miénk,
valaki már birtokos a ritka kincsen,
és nem nyugodhat kezünk
ott fenn, magasan,
azon a kilincsen.

És ahogy a Duna
az apró kavicsokat
száz és százféle
különös alakba rendezi,
úgy félem
az előttem álló betűket
sorokba szedve,
- versnek gondolva -
papírra festeni,
meggondolva mit tegyek,
hogy azt mondhassam,
már nem is vagyok oly’ beteg,
- és mégis érzem
a reménytelenség dorgálja
megroppant lelkembe: „nem lehet!”.

Így hát…
…korma hull a lobbanó
szavaknak,
a széllel viselős vasárnap délután
szürke árnyát konokul
veti neki
a leomlott falaknak.
Nem vigasztal most sem kéz,
sem mosoly,
mi megnyugtat: csak az alázat, -
szívemig ér és gyökeret ereszt
a sűrű, ragadós bánat,
lelkem mélyére hatol;
egy szépnek hitt bűvölet vitt kalandba,
néha bíztam versem erejében,
de megcsalt a sanda
józanság – sebéből kifakadva.

Olykor szép rímeket láttam,
kékellő eget, litániát,
szemednek sötétjét, őszi Budát,
naptallért a lombos ágban,
és álmodoztam:
friss hang,
új és messzehangzó szó leszek,
áradok, mint a parttalan Duna,
sodorva követ, papírt,
gallyakat és uszadékfát,
…én leszek az új kor angyala --

Ebből a csöndes hitből ragadott ki
nemes, szép varázsod,
- ma már tudom, -
Isten szeme énrám
nem vigyázott;
kioltom hát magamban
az izzó parazsat,
ne lobogjon, hisz nem tud
helyet követelni magának
a szürke,
fellegterhes ég alatt.
Szavaimat szétgurítom,
lásd, mind szerteszéledt,
nincs rajtuk mit sajnálni,
találnak majd
menedéket
a Te szavaidban,
mely az olyan
- soha sem látott - hatalom,
melyben én csak
bolyongani, elveszni tudok:
nekem az maga
az elérhetetlen vadon…

Tudnom kell mindig,
hol, merre van
az én igazi helyem,
tudnom kell, és erről
soha meg nem feledkezhetem, -
én itt maradok,
ülök és várok a nagy csendben,
mert minden hang
csakis benned,
a te szívedben szólal meg
mindennél szebben.
Jó nekem itt
ebben a novemberi,
bágyadt napsütésben,
suhog a szél, mint a selyem,
legyen ez a fedezékem, -
hisz’ csak a te szavaid vannak
maradandón,
- fénylő ércbe vésve.

Itt maradok, itt megtalálsz,
akár millió és egy napig,
de az, aki én vagyok,
minden percben csak téged,
csak rólad álmodik,
légy nekem a Vers,
légy te a Minden,
mert ha te megszólalsz,
más hang már úgysincs sehol,
ebben a nagy és kíméletlen,
örök körforgású,
pusztító, döbbent égzengésben.
Téged még a Földön
maga mellé vett az Isten.

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007