 | | | 2025. december 11. csütörtök, Árpád napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| | 
December (Ősi magyar nevén, Álom hava) az év tizenkettedik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. Neve a latin decem szóból származik, melynek jelentése tíz – utalva arra, hogy eredetileg ez volt a tizedik hónap a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. A 18. századi nyelvújítók szerint a december: fagyláros. A népi kalendárium Karácsony havának nevezi. ... | | 
Advent második vasárnapja- a második angyal megérkezése
Három héttel karácsony előtt egy piros palástba öltözött angyal száll le a földre egy törékeny serleggel, hogy ajándékot vigyen a mennybe. De vajon milyen ajándék férhet el a serlegben? Törékeny és gyönge, mert a nap életet adó sugaraiból készült, csupán a tiszta szeretet elég könnyű ahhoz, hogy ne tegye tönkre. Az angyal észrevétlenül körbejárja az otthonokat, s összegyűjti a szívből jövő szeretetet, a mennyben élők pedig fényes csillagokat készítenek belőle, hogy az égre nézve minden ember szívét boldogság töltse el. ...
| | 
Prágában született, elődei német nemesemberek és cseh módos polgárok voltak, németül és csehül egyformán tudott, majd nyugati öntudattal úgy megtanult franciául, hogy mind a három nyelven írt versben is, prózában is. Azután szláv öntudattal sajátjának akarta tudni az orosz nyelvet is. Hódolattal vendégeskedett Tolsztojnál, majd idővel néhány évig a szobrászok szobrászánál, Rodinnél volt titkár. ... | | 
Petőfi Zoltán (Debrecen, 1848. december 15. – Pest, Józsefváros, 1870. november 5.) színész, költő, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fia.
Az evangélikus – római katolikus vegyes-házasságból született gyermek édesanyja vallását kapta, katolikusnak keresztelték. Keresztszülei Arany János és neje, Ercsey Julianna. ...
| | 
Kodály Zoltán 1882-ben született Kecskeméten. Édesapja Kodály Frigyes (1853–1926), Kecskemét teherleadási pénztárnokaként, Szob, Galánta, majd Nagyszombat állomásfőnökeként tevékenykedett. Édesanyja Jalovetzky Paulina (1857–1935), egy lengyel származású vendéglős lánya volt. Édesapja hegedűn játszott, édesanyja pedig zongorán játszott és énekelt. ... | | 
Ahogy a málházó mesélte” - Pótnyomozás József Attila halála ügyében 9.
Később felhívtam Budavárinét egy-két kérdéssel, és amikor telefonban elmondta, hogy Bartos Józsefnek, a másik szemtanúnak él a lánya Szárszón, és kérdésemre, hogy a csendőr felírta-e a férje nevét és az adatait ott este, és kikérdezték-e, hogy mit látott: azt felelte, hogy igen, kikérdezték, akkor elhatároztam, hogy lemegyek még egyszer Szárszóra ezt rögzíteni, és Bartos József lányával, Zsuzsával beszélni. ... | | 
Kosztolányi Dezső: Ádám
Most sokszor gondolok arcodra, Ádám, Bús ősapám, mert fáj, hogy létezem S a nevem: Ember. A gond szolgaágyán Feléd lóbázom csüggeteg kezem.
Papagály s tigris közt csúf ember-állat, ...
| | 
Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.) magyar költő, író, ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja. ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
A költő | |
Van úgy, hogy megbillen bennem a forma és alak, elgyávultan nézem magamat: lomhán dadog és elhagy az akarat, - hitvány és kopottas szavakat görgetek magam előtt és fáj hogy ilyen áldatlanul élem, és hagyom fejem fölött magasan szállani a viharzó napokat. Átömlik rajtam és ívbe hajlít az írást sürgető áradat, de versed, a fényt lobbantó fáklya - lappangva sejlő lángjánál - látom magam előtt az égig nyúló, magas korlátokat. …hát állj meg, balga, gondolkodj, és tedd le szegényes, csak karcokat rajzoló tolladat.
Vannak költők, kiket még életében jobbja mellé vesz az Isten, kiknek gyöngyöt adott kezébe és erőt, hogy mindazt, mit elméjük mélye rejt, áldó kézzel elénk, - többiek - megroggyant lába elé hintsen. De mi fáradt, égő szemünket elfedjük, fülünket befogjuk: ne halljunk, ne lássunk, ...és más se lássa, hogy sem tehetségünk, sem ékes szavunk nincsen, csak puszta, vézna vágyunk, hogy verset írjunk… -, de kell, hogy valaki megálljt intsen: az a trón nem a miénk, valaki már birtokos a ritka kincsen, és nem nyugodhat kezünk ott fenn, magasan, azon a kilincsen.
És ahogy a Duna az apró kavicsokat száz és százféle különös alakba rendezi, úgy félem az előttem álló betűket sorokba szedve, - versnek gondolva - papírra festeni, meggondolva mit tegyek, hogy azt mondhassam, már nem is vagyok oly’ beteg, - és mégis érzem a reménytelenség dorgálja megroppant lelkembe: „nem lehet!”.
Így hát… …korma hull a lobbanó szavaknak, a széllel viselős vasárnap délután szürke árnyát konokul veti neki a leomlott falaknak. Nem vigasztal most sem kéz, sem mosoly, mi megnyugtat: csak az alázat, - szívemig ér és gyökeret ereszt a sűrű, ragadós bánat, lelkem mélyére hatol; egy szépnek hitt bűvölet vitt kalandba, néha bíztam versem erejében, de megcsalt a sanda józanság – sebéből kifakadva.
Olykor szép rímeket láttam, kékellő eget, litániát, szemednek sötétjét, őszi Budát, naptallért a lombos ágban, és álmodoztam: friss hang, új és messzehangzó szó leszek, áradok, mint a parttalan Duna, sodorva követ, papírt, gallyakat és uszadékfát, …én leszek az új kor angyala --
Ebből a csöndes hitből ragadott ki nemes, szép varázsod, - ma már tudom, - Isten szeme énrám nem vigyázott; kioltom hát magamban az izzó parazsat, ne lobogjon, hisz nem tud helyet követelni magának a szürke, fellegterhes ég alatt. Szavaimat szétgurítom, lásd, mind szerteszéledt, nincs rajtuk mit sajnálni, találnak majd menedéket a Te szavaidban, mely az olyan - soha sem látott - hatalom, melyben én csak bolyongani, elveszni tudok: nekem az maga az elérhetetlen vadon…
Tudnom kell mindig, hol, merre van az én igazi helyem, tudnom kell, és erről soha meg nem feledkezhetem, - én itt maradok, ülök és várok a nagy csendben, mert minden hang csakis benned, a te szívedben szólal meg mindennél szebben. Jó nekem itt ebben a novemberi, bágyadt napsütésben, suhog a szél, mint a selyem, legyen ez a fedezékem, - hisz’ csak a te szavaid vannak maradandón, - fénylő ércbe vésve.
Itt maradok, itt megtalálsz, akár millió és egy napig, de az, aki én vagyok, minden percben csak téged, csak rólad álmodik, légy nekem a Vers, légy te a Minden, mert ha te megszólalsz, más hang már úgysincs sehol, ebben a nagy és kíméletlen, örök körforgású, pusztító, döbbent égzengésben. Téged még a Földön maga mellé vett az Isten.
 |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |