A belém záródott, s magyarázott, magyarnak
gyalázott alázatok, oktalan okok,
koktélos, okos fejek kellemes billegése,
setét tétlenségem emelik:
kíváncsi vagyok milyen mélységekig.
Hova döglök le, ha hervadt nap takar takaróba?
Ha letépett ujjam belekap egy szó-ba,
vagy dó-ba,
óbégatva kisírom magamból a veszett fene-
nagy életet,
de ezt az elvetélt kísérletet
ne vedd komolyan komám!
Ülünk mi még rohadt nagy lakomán,
hol mi leszünk az étlap,
s aki akar, belénk harap,
megkóstol, s kérdi, mit kóstál a menü,
egye meg a fene, de keserű
lett a pohár az első rókázás után!
…csak bele komám, ha ádámcsutkám
fricskázom, s számon kibuggyan a lé,
eleget vedeltem, elteltem, s eltettem
befőtt-létem végtelen végét,
úgyis a bélvég adja magát, meg a választ,
mi lesz a szellemi térképészet stációiból.
Szigorodj szánalom! Az elvarratlan szálakon,
lebegek,
pókhasam éhesen les, egyél, hogy élhess,
és dögölj meg, hogy az a pofádba röhögjön,
ki egy nappal tovább húzta
a kurtakocsma gyászos indulóját!
Én meg a magam valóját keresem
a köldökzsinór-fojtotta verseken,
valahol a méhen kívüli fogantatás
13. stációja után, magányosan és bután,
ahogy lustán elfogy a vérem,
de nem lehet magam lecserélnem.
Kezem nem fon kötelet, vétkesen, sem vétlen,
hagyom, hogy sodorjon a lét,
ezért kínálok még egy lét:
igyál velem komám!
S ha összeütöm bokám
legfőbb főnököm előtt,
még ha leköpött pofám vigyorba is torzul,
senkit sem bántottam orvul!
Aki döntött, nem én voltam,
hibát kerestem a borban,
és téged is bántottalak, néha, Uram,
de te messze vagy, és szolgád szava
csak annyit ér, mint egy kifakadt aranyér.
Az orvos jó, csak a páciens nem bírja tovább,
talán értékelik odaát,
hogy a hava-sincs telem heverem,
haverem nincs,
a pohár is csak bódít, nem segít,
- mindent kiöntöttem,
az istenit!
 |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
