|
1.
Ha tudnám, leírnám sorban, mit mondhat
a magyar épp, ha szótlan. Miképp hallgat,
miképp bólint az öregből egy mondat,
s a falvak szeme kíváncsin hogy faggat.
Ha mindez itt csak üres csendet onthat,
mi van mikor a nyelvén hangra kaptat?
Ha mélyen, magasan, vagy bármiképpen
a hangszálain rezeg éppen?
2.
Zöngedezve borul belőle még e
dús kedvből is fölzörgő mélabúja -
nincs is talán oly odúja mely mélye
leérne, és bánata alá nyúlna -
emígy lesz a hangzó a menedéke:
hamuszürkén, sápadtan vagy pirulva,
a lelkét formázza a hangja érce,
ha szíve völgyén áll a mérce.
3.
Elmondhatnám, ahogy repdes fel egyre
völgyből a hegyre és a felhőkön túl,
s amint a szárnyán verdes, milyen hetyke
minden hangzója! S tolla szegve fordul
le újra - riadót fújva az effe...
Elbódul ki ránéz – s még nem is tódul
ragok, szavak hömpölygő végtelenje,
csak hangok jöttek eddig rendre!
4.
Egyből hajt egysége, egyén is onnan,
de még az egyed sem más, csak egy benne,
az egészsége sem lehet már szótlan,
s kitér egyeteme a végtelenbe.
Ha félsz, a feled hiánya is ott van,
feleséged és férjed is mi lenne,
ha nem az egymásnak hiányzó része?
Nézhetnénk másként az egészre?
5.
Elérve - érted tán - adott az útja
a drága szabadságnak, nem korlátlan,
de formára szabottságban se unja
a parttalan kedvet. Hiszen korábban
bárkit is nemzett puszta lét, az tudta,
csak az élő marad meg korpuszában.
Na úgy kerülsz határtalan mezőkre,
ha egy hulló szirom előz le.
6.
A sorban oly sok van, amit rakodva
a szónép-horda egymásból felépít,
felez vagy eltagolva-átragozva
elénk hord a kérdés-felelet, mint itt
a példa is sorolja: élet vonzza
az elemet, de éltest is megszédít,
s felélénkít, ha hámozva-magozva
élelmed is magával hozza.
7.
Ha pillanat hajtja szemek malmára
a szóknak rendjét, nézz eredetére!
lehet-e mag a magyar szavak tára,
a vándorló magvak és szemek éle
a fénybe jutnak-e általad mára?
Vagy sötét lesz (ahogy szokott estére),
s a félelem fakó sörény ábrája
öltözik fénytelen álcába?
8.
Csakúgy serken, mint életfán rügy pattan:
a kettő is egy, s egy meg egy az három,
ha felbuzog, száguld vagy terül lassan,
bejár minden zugot a nagyvilágon.
És majd napnyugtával, ha nyugszom halkan,
anyám hangján az esti mesét várom,
ki bölcsőnket ringatva, dalainkban
él holtomiglan, holtodiglan.
|
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
