| | | 2024. december 10. kedd, Judit napja. Kalendárium | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
|
Októberi fák Budán | | Ma délután a Virágárok utcán koppant a léptem. Néha megálltam és néztem: olyan bűvös minden, mintha még most is nyárutó lenne - de mégsem…. Hisz’ a Dunán már kerge, gyűrött falevelek fuldokolnak Szentendre felől sodródva - a messzeségbe veszve.
Estefelé már erőtlenül lendül át a háztetőkön a diófa árnya, - jaj, hogy hiányzanak az égő fényszögek! - mindenfelé apró zizzenés őgyeleg, átkutat a szürke szél minden szegletet, és a borús, őszi ég leplei félárbocon, tépetten lengenek.
A gyönge napfény még simogatott, de bennem hirtelen fölbúgott egy fagott… És csak álltam ott, és fájtam – hiszen mindig ettől féltem: eljön a nap, mikor erre virradok. Október lett. Tudom én jól - ez a rend. Mégis fáj, hogy az én Budámra már foltokban hull az őszi csend; ...olykor fölzúg a juharlomb lassú, sápadt lázbeszéde, (benne ütött tanyát a szomorúság: hogy rettegi koronája dicstelen zuhanását! ...a délutáni szürkületkor titkon ezt mesélte) – még büszkén áll, de suttogva alél, bár néha még fölötte ezüst vitorlával elúszik egy fehér, kóbor, balgatag és kövér felleg - és talán hozzá beszél.
Az őszi fák kissé már meztelen ágán rőtté gyötört falevelek - árván -, narancsszín pallossal suhintva hirdetik, milyen az ősz haragjának roncsa: mély, búittas umbrák, vad kárminok, Van Gogh-i sárgák mázolják színesre a táj szelíd arcát, - szemnek szép, de szívemnek vaksi gát…
Őszi fák. Mezítelenek, lányosan szemérmesek -, és bár fáj, de látom: a felvillanó ablakok szemét már befröcskölte a kérlelhetetlen ecset. Október megérkezett.
Ma már nem ugyanaz semmi. A parkban a vízköpő is csupán a csöndet csöppenti, hamarabb roskad az ég sátra, s a bölcs türelem is áll - restre válva... Amott egy kapualjban magát kínálja - egyre halványulón - a vérző selyemmályva. Gyomromban félelem dobol, hisz' az én nyaram drága palástját, lásd, elrágta már a hitvány moly. Bennem még sokezer, júliusi, kedves emlék kószál, de érzem: az áfonyaszínű éjszakákon a halk elmúlás és enyészet akaratos szívverése kalapál.
Vörös seb az alkony. Ma más nem tud - hát magam vigasztalom: nézd - Farkasréten a krizantém bűntelen fehére szelíden lobban az őszi temetőre…
Budapest, 2007 - 2012. október 7.
|
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| | |
Könyvajánló | | | | |