Kezed hideg, már mozdulatlan alszol,
gépek hazudnak életet beléd.
Szemed mögül még látsz a túlsó partról,
talán, ha élnél, meg sem értenéd.

A kertben otthon körbejár a lélek,
rögöknek fáknak végleg búcsút int.
A konyha hallgat, s tátongó edények
úgy várnak, mint ha jönnél majd megint.

Szobádban ülve nem talál a hajnal,
vetetlen ágyad rejti ráncait,
s hol tegnap álltál kíntól gyűrött arccal:
tükör mutatja, hogy már nem vagy itt.