Haragját hozva tágra nyílt szemében,
a hídon át az izmos Ősz rohan.
Szelet kavar s a fákra csap merészen;
hajában felhők csüngnek rongyosan.
Kihűlt padokra csendet szór a parkban,
a hintaláncra bánatot sodor,
majd szirmokat tép s eldobálja halkan;
tócsák tükrében látni, mily komor.
Amerre lép, elalszik minden árnyék,
szavára lámpák gyúlnak délután.
Néhány bokornak hagyja, hogy még játsszék,
s a rőt bogyókra foltot ken sután.
A lenge ingre rádob egy kabátot,
amint a hold kél, morcosabb megint,
s ahol temetni tegnap gödröt ásott,
a sápadt nyárra gúnyosan legyint.
(megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)
![](https://scontent.fvie2-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/21740213_1662717990429556_2514271582380230936_n.jpg?oh=d17707684903ec639c5b23872e9cc537&oe=5A5E25DC)
|