2025. november 3. hétfő,
Győző napja.
Kalendárium

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel.

David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során. De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a ...

Vízbe-nézőn, könnyel szemem szögében,
hát ittmaradtam, újra egymagam.
A búcsuzást kiálltam, vége van,
de most, hogy elment, zsibbadoz a vérem.

Hiszem, neki sem jó, a búcsuzónak,
de - bár lelkében önvád is harap -
új jég alatt találja őt a holnap.
Mit kezdjen az, ki helyszinen marad?

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
"...sohasem hagyunk hátra!"
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Ribka Zoltánnak       

I.

Két év futott el a tovarobbanó idő
szédületében, de azt az estét nem feledem.
Akkor még volt tél, hó, hideg, recsegő
december. Karácsony másnapján este
az éppen égő tűznek örülve a kályha előtt
ültem -aznapra sikerült fát szereznem-,
egy pohár borral kezemben, mellettem
kutyám, Vackor aludt a jó melegben.
A közmunka rég véget ért, s kilátás semmi,
eltűnődtem én is, mint a púpos angol király:
teszek a világra, mától gazemberré válok.
háttal a világnak, arccal a pusztai éjnek,
ordasabb lenni az ordasnál, ez hajtott,
ez az indulat vezetett kőkeményen.
Hirtelen csöngő zörrent. Vaci felugrott,
s csaholva az ajtó felé futott.”Ki lehet az
ilyenkor? Miféle kóbor léleknek jutott
eszébe, hogy élek? Kimentem, s a kapuban
egy nagy szatyor a kezedben, s noszogattál,
hogy mennénk talán beljebb, hacsak nem
akarnánk az udvaron válni jégkockává.
Szatyrodban volt minden, ami az élethez
kellett, meleg ruha, étel, s ráadásként
egy üveg finom bor, s mindehhez
baráti ölelés, jó szó is került ajándéknak.
Beszélgettünk verseinkről, zúzmarás
életrezdüléseinkről. Kérdeztem, hogyan
jutottam eszedbe, ebbe a szilánk-hideg
éjszakába miért hozott felém a lábad?
S mondtam neked, hogy már minden
mindegy nekem, ha rablóké a törvény,
hát akkor én inkább azon kívül leszek.
Rám néztél hosszan, szűk-szigorú szemmel:
„Jártam eleget egyenruhában, a világ
elvadult zugában, Afganisztánban.
Megtanultam egy életre, hogy sebesült
bajtársat sohasem hagyunk hátra.
Gazember ne légy! Sose voltál,
nem tudod, hogyan kell csinálni.
Nem lesz elég időd belőle kiszállni,
s nekem semmi kedvem koporsódnál
később díszőrséget állni. Tarts ki
inkább, tedd azt, amiben jó vagy,
a bűnt hagyd inkább az arravalóknak.”

 

II.

Két év, villámfénynél. Feledett szavainkért
nem tartozunk másnak számadással.
Élünk nagy elszánással, tisztának őrizve
meg a tiszta szót, a fehéret, jobb időkre valót.
A jobb idő barátom, hidd el, minket is utolér,
amikor nem a kórságosoké lesz a babér.
Hisz hulló idő ez. Kergült évek temetnének
minden feledhetetlen szépet, de mi mégis
megállunk, jóság-igába vert veteránjai
a fénynek. Ha kifordulna a föld is alólunk,
s minden északi szél szembe is fújna megint,
nem rendülünk, csak megyünk, itteni, otthoni
átutazói e létnek, mint a becsület napszámosai,
kik múltjukat letéve, jóra szövetkezének.

 

2014-03-31

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007