 | | | 2025. november 3. hétfő, Győző napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| |
Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel.

David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során.
De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a ...
| | Vízbe-nézőn, könnyel szemem szögében, hát ittmaradtam, újra egymagam. A búcsuzást kiálltam, vége van, de most, hogy elment, zsibbadoz a vérem.
Hiszem, neki sem jó, a búcsuzónak, de - bár lelkében önvád is harap - új jég alatt találja őt a holnap. Mit kezdjen az, ki helyszinen marad? ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
"...sohasem hagyunk hátra!" | | Ribka Zoltánnak
I.
Két év futott el a tovarobbanó idő szédületében, de azt az estét nem feledem. Akkor még volt tél, hó, hideg, recsegő december. Karácsony másnapján este az éppen égő tűznek örülve a kályha előtt ültem -aznapra sikerült fát szereznem-, egy pohár borral kezemben, mellettem kutyám, Vackor aludt a jó melegben. A közmunka rég véget ért, s kilátás semmi, eltűnődtem én is, mint a púpos angol király: teszek a világra, mától gazemberré válok. háttal a világnak, arccal a pusztai éjnek, ordasabb lenni az ordasnál, ez hajtott, ez az indulat vezetett kőkeményen. Hirtelen csöngő zörrent. Vaci felugrott, s csaholva az ajtó felé futott.”Ki lehet az ilyenkor? Miféle kóbor léleknek jutott eszébe, hogy élek? Kimentem, s a kapuban egy nagy szatyor a kezedben, s noszogattál, hogy mennénk talán beljebb, hacsak nem akarnánk az udvaron válni jégkockává. Szatyrodban volt minden, ami az élethez kellett, meleg ruha, étel, s ráadásként egy üveg finom bor, s mindehhez baráti ölelés, jó szó is került ajándéknak. Beszélgettünk
verseinkről, zúzmarás életrezdüléseinkről. Kérdeztem, hogyan jutottam eszedbe, ebbe a szilánk-hideg éjszakába miért hozott felém a lábad? S mondtam neked, hogy már minden mindegy nekem, ha rablóké a törvény, hát akkor én inkább azon kívül leszek. Rám néztél hosszan, szűk-szigorú szemmel: „Jártam eleget egyenruhában, a világ elvadult zugában, Afganisztánban. Megtanultam egy életre, hogy sebesült bajtársat sohasem hagyunk hátra. Gazember ne légy! Sose voltál, nem tudod, hogyan kell csinálni. Nem lesz elég időd belőle kiszállni, s nekem semmi kedvem koporsódnál később díszőrséget állni. Tarts ki inkább, tedd azt, amiben jó vagy, a bűnt hagyd inkább az arravalóknak.”
II.
Két év, villámfénynél. Feledett szavainkért nem tartozunk másnak számadással. Élünk nagy elszánással, tisztának őrizve meg a tiszta szót, a fehéret, jobb időkre valót. A jobb idő barátom, hidd el, minket is utolér, amikor nem a kórságosoké lesz a babér. Hisz hulló idő ez. Kergült évek temetnének minden feledhetetlen szépet, de mi mégis megállunk, jóság-igába vert veteránjai a fénynek. Ha kifordulna a föld is alólunk, s minden északi szél szembe is fújna megint, nem rendülünk, csak megyünk, itteni, otthoni átutazói e létnek, mint a becsület napszámosai, kik múltjukat letéve, jóra szövetkezének.

2014-03-31 |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |