A fényeidből szobrokat faragtam,
szilánk sebezte arcom és bokám.
Most ujjaim közt rég kihűlt harag van,
de így is bújnék át a tű fokán,
s lennék, ki hozzád mit se félve ér el,
lemosnám rólad minden vétkemet;
a csendjeidre verset írnék éjjel,
s te megmutatnád, van, mit még lehet...
 | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
