Volt rengeteg, de mára nincs több titkom;
egyik zsebemben sem maradt papír.
Te messze fent, én közben éppen itthon,
mégis lehetsz, ki újra szóra bír.
Feléd menet, tudod, megálltam itt-ott;
majd hirtelen sötétkék este lett.
A lámpafény, ha olykor rám kacsintott,
elhittem azt: Te mindenek felett.
Máskor megint könnyebb volt megtagadnom
a számtalan sok rám hagyott igét.
Elszédített: forgott a föld alattam,
és összefolyt a mit, miért, miképp.
Egy pont után hangod megszólalt bennem,
s habár magam félig sem ismerem;
Tőled tudom: élnem több, mint lennem,
s nem félem azt, majd vár egy szűk verem.
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
