2022. július 4. hétfő,
Ulrik napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Elégia egy őszi estére
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Már ősz van, alkony, és mindjárt este,

hallom, ahogyan a villany kattan,

s míg ujjam a kapcsolót kereste,

egy szelíd imát mondogattam.

Ima volt, vagy csak sóhaj talán,

melyben a múlt, mint tűnő éden,

felvillant még koponyámnak falán,

kihunyó éberlétem ködében.

 

Még láttam, nyitva volt az ablakom

minden arany, van a kertben bőven.

Szemem zárul, így hallgatom

ahogy fény suhog a levegőben.

Arany s bíbor, mint a tüzes borok,

vagy kódexlapos szelíd ima,

vagy egy füstcsík, ahogy tántorog

s visszahull az ájulatom karjaiba.

 

Így várom az éjszakát, már alig ébren,

csak a függöny moccan halkan;

máskor riadtan rántom fel a térdem,

így bámul vissza rám a szánalmam.

De élni vágy a test, a kar s az agy,

idegszálak milliárdnyi bokra,

s míg felzuhog az életösztön: Maradj!

vérkörökön rohan át dobogva.

 

Maradásra ösztökél ez őszi nap,

e zománctüzű büszke föld,

mely néha víg, de ma mégis hallgatag,

s talán holnap vagy máskor rám üvölt:

maradj nyugton, hogy maradhass még,

akkor is és mindig is, ha nyűg itt élned,

mert az élet a legszentebb képesség,

melybe az Isten boldog hittel tér meg.

 

Egy boldog őszi Isten, ahogy lépdel

a rongyos, méla kerti fák között.

Csak egyszer állt meg szelíd Krisztus-képpel,

kit mécsem, lámpafényem üldözött.

De nehéz szíve itt maradt még,

mint bíbor nap a lombok felett;

vagy dombok alatt a szürke csendesség,

hova fakón száll alá a képzelet.

 

Így alszom el, szememben e képpel,

hallom, ahogyan a villany kattan,

s ha majd új nap, új fények közt épp kel,

maradok még halkan, mozdulatlan,

megvárom még, hogy a hajnal szője

szemhéjamnak bíboreres függönyét,

s hagyom, ahogyan a reggel tűzesője,

hideg lángját ablakomon szórja szét.

                                                             

 

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007