Zsófinak és Tominak

Megígérem, hogyha nevetsz,
enyém lesz szép mosolyod;
s tiszta zsebkendővé válok
mikor könnyed hullatod.
Ha vad vihar dúl felettünk
én fal leszek és fedél,
hűs ital a forróságban
s takaró, ha jön a tél.

S én lobogó gyertya leszek,
hogyha leszáll a sötét,
szelíd felhő nyári égen
mi árnyat szór majd föléd.
Ha száguldó ár közelít,
feltartja magas partom;
jó, vagy rossz jön, én ígérem:
kezed kezemben tartom.

Mi nem szakadunk cérnaként,
mert Isten lánca vagyunk;
Ő kovácsol minket eggyé,
így sosem leszünk magunk.
S egyszer új élet érkezik,
figyelj ránk világ, s halljad!
Nap leszünk majd, föld és eső,
amint a fű kisarjad.

Megj.: Zsófi és Tomi két nagyon kedves barátom, megkértek, hogy írjak az esküvőjükre egy verset, amit örömmel meg is tettem.