2025. július 13. vasárnap,
Jenő napja.
Kalendárium

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

 George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak.

...
 Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte.

...
 Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk.

1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik.

...
Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.

 

Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában).

...
 Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését.
...

 Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani.

...

 "... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta...
...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." 

...

 "Minden idők legnagyobb norvég írója az 1920-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Knut Hamsun, az impresszionista próza első számú mestere. Fő művét, egyben legismertebb alkotását találjuk ebben a kötetben. Az őserőt sugárzó remekmű az emberi fennmaradás és megélhetés lehetőségeit vizsgálja. A regény az ugart feltörő, otthont és családot teremtő paraszt házaspár kemény emberségének, büszke tragikumának történetét mutatja be. A lebilincselő elbeszélés kortól, politikától, minden befolyástól mentes és független, örök időkre szóló érvényes példát ad az emberi megmaradás, méltóság, a lehetséges kiteljesedés, az emberhez egyedül méltó élet lehetőségéről."

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Karácsonyi gondolatok
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Mándy Iván az "ISTEN" című novellájában írja, hogy gyermekkora óta készül vele egy beszélgetésre. Valahol majd leülnek, kávéház asztalához, vagy vasúti váróteremben, vagy sportpálya tribünjén, templomban vagy az utcán összetalálkoznának. Ő és az Isten. Ő semmit nem kérdezne, Isten meg mondja el, amit akar. Veszekedés lenne? Nem történne semmi baj, „mindig csak azzal tudtam veszekedni, akit szerettem." Az író végül így fejezi be novelláját: „Egy idő után elbúcsúznánk. Ő is megy tovább a maga útján, és én is."
Lehet készülni, egyáltalán beszélgetni Istennel? A karácsony megadja a választ: igen!
Mostantól értjük egymást

Jézus Krisztus születését ünnepeljük, akiben emberré lett az Isten. Kellett, hogy arca legyen, szeme, hangja. Tudjon nyelvünkön beszélni, hogy érthessük egymást. Jézus arámul és héberül beszélt. Ma már tanítását lefordították a föld minden népének nyelvére. Minden néphez, az egyes emberhez az anyanyelvén szól. „Az Ige testté lett" (Jn1,14) – nemcsak az anyaméhben, hanem az emberi nyelvben, beszédben. A beszéd a személyek közeledése egymáshoz, amelyben az egyik feltárja önmagát a másiknak és viszont. Az emberiség történelmében az első karácsony óta, Krisztus születése után az ember nem mondhatja Istennek, hogy nem érti szavát.

„Ő megszólít bennünket az egyetlen nyelven, amit megérthetünk: az emberi nyelven... Testet öltött Igeként egy az egyben, elutasíthatatlan hitelességgel: Jézusban mindnyájunkat. Az önmagát kijelentő Isten jelenti magát mindazoknak, akiknek akarja, rajtuk keresztül pedig azoknak, akik e prófétai egyéniségeken keresztül találnak Istenre." (Hegedűs Lóránt) Ő megszólít minket és érti beszédünket. Beszélgethetünk vele.
A beszélgetés kezdete

Minden ima, amely elhangzik emberi ajkon, vagy néma sóhajként a szívben, legyen az keresztény, hindu, zsidó, mohamedán, bármily vallású, az a „beszélgetés" kezdete. Megszólítja az ember és Ő válaszol, a maga módján, ha hangját nem is hallani, de érzi az imádkozó ember, hogy nem magában mormolja a semmibe szavait.

Még a hit nélküli is, aki káromolja, tagadásában is feltételezi, mégis nem „senkihez" szól vagy a „nem-létezőt" tagadja. – Gondoljuk csak el, a világirodalom költészetében alig találni olyan költőt (az emberi érzés és gondolat művészi megszólaltatóját), aki ne hódolna, csodálná, vagy éppen perlekedne Vele.

Beszélgessünk Istennel
Aki nem hisz, próbálkozzék egy beszélgetésre, őszintén, talán így: „Isten, ha létezel, add, hogy megismerjelek!" Az evangélium őrzi annak a kételkedőnek szavait, aki Jézusnak mondta: „Hiszek uram, de segíts hitetlenségemen."
A karácsony hangulata megérint.

A napokban, amint mentem a karácsonyi fénydíszbe öltöztetett utcán, mellettem ment el két nagylány. Az egyik mondta a másiknak: „Tudod, engem nem is az ajándékok foglalkoztatnak, ez a nagy kivilágítás, a fenyő otthon, meg a nagy vacsora, hanem ezeknek a napoknak a hangulata érint meg." Csak ennyi. Belekapaszkodom, ez az ismeretlen lány a karácsony hangulatát tartja különösnek. Vajon ez az érzése, hitével vagy hit nélküliségével, nem azt a titokzatos történést érzi: minden valóságnál, látszatnál valami több történt, történik ezen az ünnepen... Ismert vagy Ismeretlen Isten közelsége teremti a „hangulatot".
Útjaink párhuzamosak

Mándy Iván beszélgetését Istennel az utcán is el tudta képzelni. Még azt is, hogy nem szólnak egymáshoz, hallgatnak. Mennek tovább. „Ő is megy tovább a maga útján és én is." Ennyi lett csak a tervezett beszélgetés? Útjuk megy tovább. Külön, külön. Vajon egyszer metszik egymást?

Útjuk párhuzamos? Isten célja vajon más, mint az emberé? Helyesebben: az ember teremtményi lényegénél fogva akar (akarhat-e!) mást, mint alkotója? Isten teremtői szándéka, amelyet részben kinyilatkoztatott beszédei a Bibliában, de kétségtelen Jézusban, akiben emberré lett, az a szándéka, hogy az ember boldog legyen, üdvözöljön. Az Ember vajon akar mást, mint boldogságot? A cél egy, az útjaik párhuzamosak. Találkoznak, amint a vasúti sínek a horizonton összeérnek?

Igen, tudom, az affin geometria valószínűnek tartja a párhuzamosok találkozását a végtelenben, ám a többi geometriai elmélet az ellenkezőjét látja bizonyítottnak. Rendben van. Ám „Istennek semmi sem lehetetlen" (Lk 1,37). Akkor pedig az Ő útja és az ember útja a szeretet végtelenségében összeölelkezhet! Az esőcsepp beleolvad a tengerbe, s megszűnik cseppnek lenni. Nos, az ember Istennel egyesülve megmarad embernek az ő egyedülálló egyetlen személyiségével.

Túl bonyolult így? Egyszerűbb a megközelítése a beszélgetés „eredményének", ha arra gondolunk, ha már megszólítottak vagyunk és válaszolunk, akkor hallgassunk Jézus szavára, aki azt mondotta: „Én vagyok az Út, az igazság és az Élet... Aki követ engem, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." (Jn 8,12-14,6) Beszélgetéseink gyümölcse legyen, hogy utunk az Ő útjával már most egyesül.
Beszélgessünk Istennel!

Itt van az Ünnep. Itt a Karácsony. Emberré lett az Isten, megszólít minket (s hogy valóban bizalommal merjünk válaszolni, Gyermekként mosolyog ránk), merjük mondani, ami bennünk van. Beszélgessünk Istennel! Karácsony, folytassuk vagy kezdjük el!

Még akkor is, ha ismerjük a francia költő Paul Claudel Karácsonyi ének című versét, melyet így fejez be:
„Valóban karácsony napja ez, színarany, melyet semmi szenny se rág.
Holnap, mert kell, a kegyetlen Heródest szolgáljuk majd tovább."

Az angol T.S. Eliot A Mágusok utazása című költeményében a „három király" miután hódoltak a betlehemi Gyermek előtt, indultak haza, örvendezve a csodálatos Születésnek, ám hazatérve miként kell élniük? „Köröttünk idegen nép csüng istenein."
Visszatérünk a hétköznapokba. Olykor tennünk kell, ami szürke, vagy kegyetlen nehéz. Élni jó szándékkal olyan környezetben, amely idegen isteneinek szolgál. – Mándy Iván is így élte napjait, és mégis készült az Istennel való beszélgetésre. Mi miért ne tehetnénk? Micsoda életprogram: beszélgetni Istennel...

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007