2025. február 18. kedd,
Bernadett napja.
Kalendárium

Február (régiesen Februárius, ősi magyar nevén Jégbontó hava) az év második hónapja a Gergely-naptárban, szabályos években 28 napos, szökőévekben pedig 29 napos. Háromszor fordult elő a történelemben február 30-a. A 18. századi nyelvújítók a februárt az enyheges névre keresztelték át. A népi kalendáriumban böjt előhava (vagy másképpen böjtelő hava) néven szerepel.

...

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

Szent Bálint napján tartják főleg az angolszász országokban a Bálint-nap (angolul Valentine's Day...

Az Úr tanítványai közé tartozott, és követte Jézust "János keresztségétol fogva egészen mennybevétele napjáig". Sorshúzással választották az apostolok közé, Júdás helyébe, hogy "velük együtt tanúskodjék Krisztus föltámadásáról". Az apostolok szétszéledése után a hagyomány szerint Etiópiában hirdette az evangéliumot. Alexandriai Kelemen õrizte meg egy mondását: "Gyöngítsd önmegtagadással testedet, hogy a lélek a Megfeszítettnek szolgálhasson." Vértanúságot szenvedett Krisztusért. Szent Ilona császárnõ az apostol ereklyéinek egy részét Rómába, másik részét Trierbe vitette. (Hankovszky Miklós)...

Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Szemek 1.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák



Dísztelen, mégis elegáns kocsi rohant végig a falusi szekérúton, de az utolsó fordulónál a lovak hátrahőköltek, majd a vaskos, fekete sarat a patájukkal kezdték kaparni. Fújtatásuk forró és rekedt volt, a szemük kifordult, sűrű szőrzetük felmeredt lucskos bőrükről.
A köd lassan leszakadt az égből, majd a hegyekről, tisztulni látszott a vidék.
A kocsi is megállt, csak a kerék fordult egyet-egyet, ahogy az állati izmok felengedtek, s még rángatták nagy, dobozszerű terhüket.
A kocsis a bakon nyugodt maradt, mert különben a lovak árokba fordítják a kocsit és annak két utasát.
Így hát görnyedten ülve összerágta a káromló szavakat, majd miután a lovak megnyugodtak, köpött egyet. Aztán még egyet, később hangosan kifakadt az állatokra.
A lovak újra idegesen kezdték taposni a törmelékes sarat, vastag patáikkal szinte dagasztották az agyagossá feldagadt földet.
- Ej mán, hogy a fene vigyen benneteket!  - mordulta a kocsis, aztán leugrott szikár és kényelmetlen helyéről.
A sár egészen a térdéig ért, az omladékos vidéken ilyenkor megcsúszik a föld, s egész hegyoldalak dőlnek rá a falvakra.
Sok helyütt útszéli kereszt áll, s széttárt karral igézi meg az öreg és ráncos képű hegyeket.
Az esőáztatta föld keserű illata összevegyült a rothadást erjedő föld szagával, s a lovak vizeletének bűzös szeszeivel.
- Mi ütött belétek már, hogy itt csináljátok? – nézett haragosan a lovak ide-oda kapkodó tekintetébe, majd rángatni kezdte a fújtató állatokat.
Nem volt durva, szelíden és megértőn tette ezt, de némi könyörtelenség is volt a mozdulataiban, hogy az állat érezze, erős kezek vigyázzák, de ezek a kezek a büntetéshez is elég erősek.
A kocsis most odalépett a lovakhoz, egészen közel hozzájuk, s hosszan elnézte azok pofáját, majd óvatos, de baráti mozdulattal megölelte az állatokat, hogy azok megnyugodjanak.
Közben előrehajtotta a fejét, s nézte az állatok lábát, hogy kaparják-e még a szikkadt sarat.
De ezek az izmos lábak újból taposni kezdték a földet, felhorkantottak, majd a fejüket rázták.
- Nyughassatok már! – kiáltott a férfi, s a tekintete megtelt tűzzel és haraggal.
A köd most egészen lecsúszott a völgyekbe és a szurdokhasadékokba. A lovak felhördültek, s dobálni kezdték az egész kocsit. A tetőn lévő poggyász úgy rázkódott, hogy a tartó kötelek alig bírták visszafogni, hogy a nagy, fekete bőröndök le ne essenek.
A kocsi ajtaja felpattant, és szürke felöltőjű férfi állt meg a legalsó grádicsán.
- Mi történt, Balogh úr, miért álltunk meg?
- Nem tudom, doktor úr, mi van ezekkel – mondta a kocsis, és a lovak fejét lefelé kezdte nyomni.
- Megijedtek! – felelt a férfi, és gyanakvó tekintettel bámult az út felé.
- Ezek, uram, ezek az ördögtől sem ijednének meg.
- Lehet, hogy azoktól nem, de ezek itt módfelett rémisztők – mutatott a doktor előre.
A táj levedlette magáról a ködöt, kitisztulni látszott. Tőlük néhány lépésnyire fekete árny emelkedett. Két karja felfelé lendült, törzse hosszúkás, a fejből csontok álltak ki, az arc állati koponyához hasonlított.
- Istenem! – kiáltott fel a kocsis, s rémülete végigremegett az ideges állatokon is. - Nyughass te, ha már a gazdád ilyen félős! – majd keresztet vetett.
- Jöjjön, atyám! – mondta a doktor, és megfontolt lépésekkel indult meg a jelenség felé.
Magas, fekete ruhában burkolózott férfi szállt le a kocsiból. Fiatalos vonásai, aszketikus arca fennkölt és szenvedő léleknek mutatták.
Óvatos léptekkel ment a doktor mögé.
- Hát emiatt hívtak ide mindkettőnket.
- Ellent kell mondanom önnek – felelte az orvos, majd így folytatta: - Ez már a következmény.
- Miféle? – kérdezte a pap, s óvatosan vizsgálni kezdte az előttük magasodó figurát.
Most látta, hogy hosszú karókra feltűzött alak bábu volt. A karjuk ágból, ruhájuk ócska rongyokból, a képük állati tetemek koponyájából állott. A fej szalmával volt körbevéve, melyeket növényi indával erősítettek a koponyacsontokra. A szalmába újabb állati csontokat tűztek körbe a koponyán, mely messziről taréjszerű módon állott a fejen. A karok vége kihegyezett ágakból állott, s az egészet sárral és ürülékkel kenték be.
- Tudja, atyám, mi a különös ezeken a figurákon? – kérdezte a doktor a pap felé visszafordulva.
- Kérem, ne menjen annyira közel hozzá! – kiáltott a kocsis, s óvatosan hátrálni kezdett.
- Nyugodjék meg, barátom! – mondta a tudós férfi, ahogy óvatosan előrenyújtotta a karját.
- Lebeszélem arról, doktor, hogy megérintse – mondta a pap óvatoskodó hangon.
- Ugyan, barátom, nincs okunk a félelemre.
Megérintette, később megsimította a báb ócska ruháját, majd összedörzsölte mindkét kezét.
- Tehát, atyám? – vonta fel a doktor a szemöldökét.
- Nem tudhatom, hogy mire gondol - felelte a pap némi iróniával a hangjában.
- Nézze meg, kérem, alaposan ezt az alakot. Most ne a primitív megoldásokra figyeljen, hanem az ami van és ami nincs összefüggéseire.
- Nem értem, doktor. És azt sem, hogy miféle összefüggéseket keres egy ilyesféle pogány szertartás nyomaiban.
- Pontosan ez a lényeg. A pogány, az ősi, amely a lélek kútjának a legnagyobb mélységéről érkezik.
- Doktorom, számomra ennek nincs jelentősége – felelte a pap kedvtelenül. – Amúgy is már borul, erre gyorsan jön a sötétség.
- A sötétség már itt van, a metafizikai sötétség – felelte a doktor, és még tüzetesebben vizsgálni kezdte az alakot.
- Jöjjön, doktor, hagyja már ezt a körülményeskedő vizsgálódást!
- Nézze, atyám, ennek a figurának nincs szeme, sőt szemürege sem. Betapasztották. Vérrel, sárral, ronggyal. Mernék fogadni, ha többet is találnánk, mind ilyesforma lenne. Ezek itt a falut védik, s szembeállnak az érkezővel.
- De ha nincs szemük…
- Nincs rá szükségük, atyám. Ugyanakkor más oka is lehet. De mindent a maga idejében.
- Miféle…
- Várjon? – mondta a doktor, s közelebb hajolt az alakhoz, melynek a fejrészénél mintha valami megmozdult volna.
- Balogh úr, hozza ide a táskámat! – mondta a doktor, s egy lépést hátrált.
- Igenis, nagyságos úr – mondta a kocsis, s ügyetlen mozdulatokkal a kocsiból odavitte a nagy, fekete bőrtáskát.
- Ne adja ide, hanem vegye ki belőle azt a nyeles hálót, majd a csipeszt!
Balogh ügyetlen mozdulatokkal kereste a kért eszközöket, de lassúsága felingerelte a doktort:
- Igyekezzék már, amice, különben elveszítem!
- Mit keres, doktor? – szólalt meg hirtelen a pap, de nem mozdult a helyéről, inkább a nyakát nyújtogatta.
Mikor a tudós férfiú végre megkapta a hálót és a csipeszt, óvatos mozdulattal megfogta azt a szürke alakot, mely a figura fején volt látható.
- Stauropus fagi – mondta a doktor, ahogy óvatosan felemelte a lepkeformájú lényt.
- Mit talált, doktor, - kérdezte a pap, s most már közelebb lépett.
- Ártalmatlan, ugyanakkor ezen a tájon idegen. Egy lepkefaj.
- De mi köze ehhez a rémisztő pogányalakzathoz? – kérdezte a pap visszafogott undorral.
- Nézze meg az alakját. A fejrész púpja fölötti két csonk az ördöghöz teszik hasonlatossá. Diabolicus bestialis. De nem is ez a lényeg.
- Akkor micsoda? – szólt hirtelen közben Balogh, aki egyre inkább részese akart lenni ennek a különös és titokzatos vizsgálódásnak.
A doktor egy pillanatra meglepődött, majd inkább a pap felé fordulva igyekezett magyarázni:
- A lényeg az átváltozás… Ez itt az ördög. De miből sarjad a gonosz? Mi is az előzmény. Ha belegondolunk, az előzmény az alakváltozás előtti különös és megrendítő állapot. A hernyó állapota. De a hernyó és a lepke is csak szimbólum. A folyamat részei Igazi spirituális szimbólumrendszer ez az egész. Mert itt a transsubstantiatio a kulcs a megoldáshoz. Az átlényegülés – mondta a doktor némi diadalittassággal a hangjában.
- Ez csak szimpla hipotézis – felelte a pap, s olyan kézmozdulatot tett, melyben az elutasítás és a kétkedés finom iróniája is benne volt.
- Látta már atyám ennek a lepkének a hernyóját? Nem hiszem. A legvisszataszítóbb látványok egyike, melyben volt szerencsém részesülni.
Hirtelen vonyítás harsant fel a helyoldalból, éles és gonosz hang.
- Farkasok! – mondta a kocsis, és bátortalan fejtartással meredt a vonyítás irányában.
- Meg kell cáfoljam, derék barátom – mondta a doktor némi nyugtalansággal. – Ez nem farkas. Ez valami más.
Újabb vonyítás vonaglott végig a hegyek között, s jajongott bele a hamar jövő estébe. De most sokkal közelebbről jött, és sokkal hamarabb húzódott le ennek a három embernek a szívébe.

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007