2022. július 4. hétfő,
Ulrik napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Szemek 1.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák



Dísztelen, mégis elegáns kocsi rohant végig a falusi szekérúton, de az utolsó fordulónál a lovak hátrahőköltek, majd a vaskos, fekete sarat a patájukkal kezdték kaparni. Fújtatásuk forró és rekedt volt, a szemük kifordult, sűrű szőrzetük felmeredt lucskos bőrükről.
A köd lassan leszakadt az égből, majd a hegyekről, tisztulni látszott a vidék.
A kocsi is megállt, csak a kerék fordult egyet-egyet, ahogy az állati izmok felengedtek, s még rángatták nagy, dobozszerű terhüket.
A kocsis a bakon nyugodt maradt, mert különben a lovak árokba fordítják a kocsit és annak két utasát.
Így hát görnyedten ülve összerágta a káromló szavakat, majd miután a lovak megnyugodtak, köpött egyet. Aztán még egyet, később hangosan kifakadt az állatokra.
A lovak újra idegesen kezdték taposni a törmelékes sarat, vastag patáikkal szinte dagasztották az agyagossá feldagadt földet.
- Ej mán, hogy a fene vigyen benneteket!  - mordulta a kocsis, aztán leugrott szikár és kényelmetlen helyéről.
A sár egészen a térdéig ért, az omladékos vidéken ilyenkor megcsúszik a föld, s egész hegyoldalak dőlnek rá a falvakra.
Sok helyütt útszéli kereszt áll, s széttárt karral igézi meg az öreg és ráncos képű hegyeket.
Az esőáztatta föld keserű illata összevegyült a rothadást erjedő föld szagával, s a lovak vizeletének bűzös szeszeivel.
- Mi ütött belétek már, hogy itt csináljátok? – nézett haragosan a lovak ide-oda kapkodó tekintetébe, majd rángatni kezdte a fújtató állatokat.
Nem volt durva, szelíden és megértőn tette ezt, de némi könyörtelenség is volt a mozdulataiban, hogy az állat érezze, erős kezek vigyázzák, de ezek a kezek a büntetéshez is elég erősek.
A kocsis most odalépett a lovakhoz, egészen közel hozzájuk, s hosszan elnézte azok pofáját, majd óvatos, de baráti mozdulattal megölelte az állatokat, hogy azok megnyugodjanak.
Közben előrehajtotta a fejét, s nézte az állatok lábát, hogy kaparják-e még a szikkadt sarat.
De ezek az izmos lábak újból taposni kezdték a földet, felhorkantottak, majd a fejüket rázták.
- Nyughassatok már! – kiáltott a férfi, s a tekintete megtelt tűzzel és haraggal.
A köd most egészen lecsúszott a völgyekbe és a szurdokhasadékokba. A lovak felhördültek, s dobálni kezdték az egész kocsit. A tetőn lévő poggyász úgy rázkódott, hogy a tartó kötelek alig bírták visszafogni, hogy a nagy, fekete bőröndök le ne essenek.
A kocsi ajtaja felpattant, és szürke felöltőjű férfi állt meg a legalsó grádicsán.
- Mi történt, Balogh úr, miért álltunk meg?
- Nem tudom, doktor úr, mi van ezekkel – mondta a kocsis, és a lovak fejét lefelé kezdte nyomni.
- Megijedtek! – felelt a férfi, és gyanakvó tekintettel bámult az út felé.
- Ezek, uram, ezek az ördögtől sem ijednének meg.
- Lehet, hogy azoktól nem, de ezek itt módfelett rémisztők – mutatott a doktor előre.
A táj levedlette magáról a ködöt, kitisztulni látszott. Tőlük néhány lépésnyire fekete árny emelkedett. Két karja felfelé lendült, törzse hosszúkás, a fejből csontok álltak ki, az arc állati koponyához hasonlított.
- Istenem! – kiáltott fel a kocsis, s rémülete végigremegett az ideges állatokon is. - Nyughass te, ha már a gazdád ilyen félős! – majd keresztet vetett.
- Jöjjön, atyám! – mondta a doktor, és megfontolt lépésekkel indult meg a jelenség felé.
Magas, fekete ruhában burkolózott férfi szállt le a kocsiból. Fiatalos vonásai, aszketikus arca fennkölt és szenvedő léleknek mutatták.
Óvatos léptekkel ment a doktor mögé.
- Hát emiatt hívtak ide mindkettőnket.
- Ellent kell mondanom önnek – felelte az orvos, majd így folytatta: - Ez már a következmény.
- Miféle? – kérdezte a pap, s óvatosan vizsgálni kezdte az előttük magasodó figurát.
Most látta, hogy hosszú karókra feltűzött alak bábu volt. A karjuk ágból, ruhájuk ócska rongyokból, a képük állati tetemek koponyájából állott. A fej szalmával volt körbevéve, melyeket növényi indával erősítettek a koponyacsontokra. A szalmába újabb állati csontokat tűztek körbe a koponyán, mely messziről taréjszerű módon állott a fejen. A karok vége kihegyezett ágakból állott, s az egészet sárral és ürülékkel kenték be.
- Tudja, atyám, mi a különös ezeken a figurákon? – kérdezte a doktor a pap felé visszafordulva.
- Kérem, ne menjen annyira közel hozzá! – kiáltott a kocsis, s óvatosan hátrálni kezdett.
- Nyugodjék meg, barátom! – mondta a tudós férfi, ahogy óvatosan előrenyújtotta a karját.
- Lebeszélem arról, doktor, hogy megérintse – mondta a pap óvatoskodó hangon.
- Ugyan, barátom, nincs okunk a félelemre.
Megérintette, később megsimította a báb ócska ruháját, majd összedörzsölte mindkét kezét.
- Tehát, atyám? – vonta fel a doktor a szemöldökét.
- Nem tudhatom, hogy mire gondol - felelte a pap némi iróniával a hangjában.
- Nézze meg, kérem, alaposan ezt az alakot. Most ne a primitív megoldásokra figyeljen, hanem az ami van és ami nincs összefüggéseire.
- Nem értem, doktor. És azt sem, hogy miféle összefüggéseket keres egy ilyesféle pogány szertartás nyomaiban.
- Pontosan ez a lényeg. A pogány, az ősi, amely a lélek kútjának a legnagyobb mélységéről érkezik.
- Doktorom, számomra ennek nincs jelentősége – felelte a pap kedvtelenül. – Amúgy is már borul, erre gyorsan jön a sötétség.
- A sötétség már itt van, a metafizikai sötétség – felelte a doktor, és még tüzetesebben vizsgálni kezdte az alakot.
- Jöjjön, doktor, hagyja már ezt a körülményeskedő vizsgálódást!
- Nézze, atyám, ennek a figurának nincs szeme, sőt szemürege sem. Betapasztották. Vérrel, sárral, ronggyal. Mernék fogadni, ha többet is találnánk, mind ilyesforma lenne. Ezek itt a falut védik, s szembeállnak az érkezővel.
- De ha nincs szemük…
- Nincs rá szükségük, atyám. Ugyanakkor más oka is lehet. De mindent a maga idejében.
- Miféle…
- Várjon? – mondta a doktor, s közelebb hajolt az alakhoz, melynek a fejrészénél mintha valami megmozdult volna.
- Balogh úr, hozza ide a táskámat! – mondta a doktor, s egy lépést hátrált.
- Igenis, nagyságos úr – mondta a kocsis, s ügyetlen mozdulatokkal a kocsiból odavitte a nagy, fekete bőrtáskát.
- Ne adja ide, hanem vegye ki belőle azt a nyeles hálót, majd a csipeszt!
Balogh ügyetlen mozdulatokkal kereste a kért eszközöket, de lassúsága felingerelte a doktort:
- Igyekezzék már, amice, különben elveszítem!
- Mit keres, doktor? – szólalt meg hirtelen a pap, de nem mozdult a helyéről, inkább a nyakát nyújtogatta.
Mikor a tudós férfiú végre megkapta a hálót és a csipeszt, óvatos mozdulattal megfogta azt a szürke alakot, mely a figura fején volt látható.
- Stauropus fagi – mondta a doktor, ahogy óvatosan felemelte a lepkeformájú lényt.
- Mit talált, doktor, - kérdezte a pap, s most már közelebb lépett.
- Ártalmatlan, ugyanakkor ezen a tájon idegen. Egy lepkefaj.
- De mi köze ehhez a rémisztő pogányalakzathoz? – kérdezte a pap visszafogott undorral.
- Nézze meg az alakját. A fejrész púpja fölötti két csonk az ördöghöz teszik hasonlatossá. Diabolicus bestialis. De nem is ez a lényeg.
- Akkor micsoda? – szólt hirtelen közben Balogh, aki egyre inkább részese akart lenni ennek a különös és titokzatos vizsgálódásnak.
A doktor egy pillanatra meglepődött, majd inkább a pap felé fordulva igyekezett magyarázni:
- A lényeg az átváltozás… Ez itt az ördög. De miből sarjad a gonosz? Mi is az előzmény. Ha belegondolunk, az előzmény az alakváltozás előtti különös és megrendítő állapot. A hernyó állapota. De a hernyó és a lepke is csak szimbólum. A folyamat részei Igazi spirituális szimbólumrendszer ez az egész. Mert itt a transsubstantiatio a kulcs a megoldáshoz. Az átlényegülés – mondta a doktor némi diadalittassággal a hangjában.
- Ez csak szimpla hipotézis – felelte a pap, s olyan kézmozdulatot tett, melyben az elutasítás és a kétkedés finom iróniája is benne volt.
- Látta már atyám ennek a lepkének a hernyóját? Nem hiszem. A legvisszataszítóbb látványok egyike, melyben volt szerencsém részesülni.
Hirtelen vonyítás harsant fel a helyoldalból, éles és gonosz hang.
- Farkasok! – mondta a kocsis, és bátortalan fejtartással meredt a vonyítás irányában.
- Meg kell cáfoljam, derék barátom – mondta a doktor némi nyugtalansággal. – Ez nem farkas. Ez valami más.
Újabb vonyítás vonaglott végig a hegyek között, s jajongott bele a hamar jövő estébe. De most sokkal közelebbről jött, és sokkal hamarabb húzódott le ennek a három embernek a szívébe.

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007