2025. november 3. hétfő,
Győző napja.
Kalendárium

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel.

David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során. De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a ...

Vízbe-nézőn, könnyel szemem szögében,
hát ittmaradtam, újra egymagam.
A búcsuzást kiálltam, vége van,
de most, hogy elment, zsibbadoz a vérem.

Hiszem, neki sem jó, a búcsuzónak,
de - bár lelkében önvád is harap -
új jég alatt találja őt a holnap.
Mit kezdjen az, ki helyszinen marad?

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Halottak napja
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Halottak napja. Megyek a temetőbe halottjaimhoz, bár hiszem, (tudom), hogy nincsenek ott. "De a csontok!"

Igaz, Gárdonyi Géza is azt íratta sírja fölé: "Csak a teste"              
  Megállok a sírnál. Önkéntelenül a jezsuita költő, Ernesto Cardenal szavaival
szólok szerettemhez:
"Itt vagy és mindenütt. 
Éppoly könnyű találkozni veled, mint Istennel - (vagy éppoly nehéz)." 
  Emlékeimmel nézek a sírra. "Látom" őt. Gyertyát gyújtok. A sírra tett fehér krizantém visszanéz rám és letörli arcomról a könnyeket...
  Még maradok. Szerette a verseket. Éppen 50 évvel ezelőtt adta kezembe az angol T.S. Eliot verseit. 
Már akkor felfigyeltem "Est Coker"
című versére, melynek első mondata: " Kezdetemben a vég. " 
A költemény utolsó  11 sora ma már szíven érint.
 
              " A szeretet akkor majdnem önmaga,
                 Ha nem fontos többé az itt és a most.
                 Az öregeknek kutató útra kell menni
                 Nem fontos az itt meg az ott
                 Fontos csak a csönd és a mégis előre
                 Egy másfajta telítettségbe
                 Új egyesülésbe, mély kapcsolatba
                 A sötét hidegen át, az üres kietlenségen át,
                 A hullámzúgáson, a szélzúgáson, a viharmadár
                           meg a barna delfin
                 Nagy vizein át. Végemben a kezdet.  "
                
  Imát mondok. Ünnep a halottak napja. Olyan ünnep, amelyen egyszer engem is ünnepelnek. 
Emlékeznek rám, síromra virágot tesznek.
  Igen, de most már indulok haza, otthonom csupán 2 kilométer a temetőtől.- 
S majd akkor is "haza" indulok, amikor életem, a katolikus liturgia szerint "nem múlik el, csupán megváltozik", 
és akkor -remélem-  (a távolság nem mérhető) haza érek arra  a helyre,  amelyet Jézus Krisztus ígért: 
"Elmegyek és helyet készítek nektek. Atyám házában sok hely van."
 Halottak napja. Ünnepe a halálnak, ünnepe az életnek.


Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007