  |                    |                    |                              2025. november 4. kedd, Károly napja. Kalendárium  |                  
Kovács János István /1921-2013/ 
 Varga Csaba /1945-2012/ 
 Mácz István /1934-2024/ 
 |                 |                
Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel.
   
David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során.
 De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a ...
   |                 |                Vízbe-nézőn, könnyel szemem szögében, hát ittmaradtam, újra egymagam. A búcsuzást kiálltam, vége van, de most, hogy elment, zsibbadoz a vérem. 
Hiszem, neki sem jó, a búcsuzónak, de - bár lelkében önvád is harap - új jég alatt találja őt a holnap. Mit kezdjen az, ki helyszinen marad? ...  |                 |       |                    |                              Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a  bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!  |       |                    |                    |                              |          Beállítás         Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.                  |       |        | 
                        
                            
                                  
                                           | 
                                   
                                  
                                                    Lesz még nagy Magyarország!  |                     |                   
1940. augusztus 30-a, Bécs, Belvedere Palota. Megszületett a döntés, visszatért az anyaországhoz Észak-Erdély és Székelyföld, 43 104 km² földterület, amelyen 2 394 000 ember élt: az 1930-as román népszámlálás szerint 38%-uk, az 1941-es magyar népszámlálás szerint pedig 53,6%-uk volt magyar. Vajon mit is érezhetett akkor egy magyar, különösen egy nyiladozó értelmű magyar gyermek? Egy kis magyar, aki „hozzászokott" idestova huszonkét éve, hogy a piros-fehér-zöld zászlót el kellett jól dugni, hogy nem énekelhette nyilvánosan a Himnuszt s a Szózatot? Ligeti Ernő megrázó memoárja címét citálva megtapasztalhatta, milyen is „súly alatt a pálma". 
  
Milyen például, amikor az autónkra nem az M, hanem a H betűt tehetjük csak ki. Torokszorító megtekinteni ma is az „Erdélyi kastély" című, 1940-ben készült magyar film egy jelenetét, amelyben egy magyar kisfiú így fordul egy autóműhelyben egy magyar úrhoz: 
– Azt mondja meg Jakab bá, hogy honnan látta maga erről az autóról azt, hogy magyar? – Nézd, ez a betű mutassa azt, hogy magyar! – Nem lehet az, Jakab bá! – Há vajon mér nem, na? – Mert ez egy H betű, és hogy ha a betű azt mutatja, hogy Magyarország, akkor az M betűnek köll ott lenni. A H betű nem állíthatja aztat, hogy Magyarország... – Márpedig ez azt jelenti. Ha M betű vóna, akkor a románok is tudnák, hogy magyar, aztán nem eresztenék be. Így meg, hogy H betű van rajta, hát csak mi tudjuk, magyarok. – Hát mit tesz a H betű? – Azt, hogy haza. 
A gyermeket közmondásosan nem lehet becsapni, átejteni. Nyílt tekintetéből sugárzik az őszinteség, a tisztaság, a becsületesség. A világ dolgaira rácsodálkozó értelme nem tűr maszatolást, kétértelműséget, csak egyenes, nyílt színvallást. S ha a jövő reménységei mindig a gyermekek, méltán lehet boldog az a nemzet, amelynek olyan gyermekei vannak, mint amilyen a filmbeli fiú. 
Persze mondhatnók, a film nemcsak felemelő, hanem egyben vádló is, ha abból indulunk ki, vajon ma hány gyermek tenné fel a filmbeli kisfiú kérdését? Azért bízzunk benne, hogy előbb-utóbb lesz – Wass Albert szavával – ismét „csillagfordulás", azaz a globalizált világ hagyománynélküliségéből végképp kiábrándulva egyre több kis magyar teszi majd fel az iménti kérdést, fedezi fel, mit is jelent számukra a haza. Hogy legyen még nagy Magyarország. 
Reméljük, lesz. 
  
(Hunhír)  |  
  |                 |                            |                | Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás. |                 |        Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!  |    |       | 
                                   
                             
                      | 
                                     |                          |                     |                    |                   
 Könyvajánló  |                    |                    |                     |        |