2022. július 4. hétfő,
Ulrik napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
"...nézd, fél a lelkem, mint hulló szirom..."
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

1933 tavaszán Kosztolányit fájdalmas sejtelmek gyötörték. Különös végzetszerűség nehezedett a mindennapjaira, amelyről feleségének sokat beszélt. Nehezen aludt, sokszor felriadt álmából. Környezete észreveszi, hogy ez a magas, életvidám, ajkának szögletében mindig szelíd mosolyt hordozó világfi hanyatlásnak indult. Arca beesetté vált, haja őszbe merült, rosszkedv sötétlett a homlokán.

Június elején vacsorára hívták Gellért Oszkárékat. Vacsora közben a költő hirtelen felállt, és a fürdőszobába sietett. A felesége követte. Kosztolányiné férjét a tükör előtt találja.

- Nézd csak, mi ez a piros itt az ínyemen?- kérdezi az elsápadt asszonyt. Kosztolányiné odahajol.

- Itt alul, a két fog között.

Az asszony aggódva nézi a fogak közti lila duzzanatot. A férfi olvas a nő arcából, majd így kiált:

- Rákom van!

A társaság viszonylag hamar távozik, a költő magába roskad félelmeivel. Másnap felkeresi orvosát, aki kamillás öblögetést javall a szorongva kérdezősködő költőnek.

Néhány nappal később a nem múló duzzanat már fájdalommal reagál mindenfajta érintésre. Kosztolányi most több orvosi véleményt is kér. Egyik orvosa foghíddal védi a táplálék érintésétől, mások, többek újbóli öblögetést javasolnak.

A folt azonban heves fájásokkal kísérti a költőt, így az felkeresi a híres bécsi specialistát, Emil Maiert.

Az itt felírt kezelés sem javít állapotán, ezért Ádám Lajos professzorhoz fordul. Egyetlen orvos, dr. Simon Béla, aki valós diagnózist állít föl, rosszindulatú daganatot. Dr. Török Lajos által elvégzett szövettani vizsgálatok különösen agresszív tumort mutatnak ki. Ádám Lajos elektrokauterrel kiégette a szájnyálkahártya nyelv alatti kórós részeit és a fertőzött nyirokcsomókat.

Néhány nap elteltével azonban mentő vitte kórházba, ahol továbbra is iszonyatos fájdalmak gyötörték. Egyes vélekedések szerint eutanáziás beavatkozást követelt. A gyógykezelések hatására néhány nap múlva hazatérhetett.

Állapota azonban csak időlegesen javult. 1934 áprilisában álkapcsának egy részét Ádám professzor műtéti úton eltávolítja, majd. 1934 nyarán-őszén Stockholmban rádiumbesugárzásos kezelésen vesz részt. A daganatos megbetegedése már 1934 elején áttétes lehetett, de a gyógykezelés némileg lassította a test hanyatlását. Ezen hónapokban aktív irodalmi életet folytat, és ekkor születnek a testi fájdalmak sanyargatásának nagy művei: a .Csöndélet a kórházban, Igék a szenvedésről.

  

 

1935-ben az elhalkuló láng még felfénylik, beleszeret Radákovich Máriába. Irodalmi szempontból az Összegyűjtött költemények és a Számadás éve ez.

 A haldoklók felett mindig megjelenik egy angyalszerű teremtmény, Adynak Csinszka, Juhász Gyulának Kilényi Irma, Kosztolányinak Radákovich Mária. A haldoklónak erőt ad e földöntúli idealizmus. Ekkor születnek a legnagyobb költemények, a Hajnali részegség, Februári óda, Halotti beszéd. A szellem lobogását azonban a test pislákoló fénye halványította.

1935 őszén lázas hasfalgyulladással kezelik, majd szívizomgyulladást állapít meg nála a klinikai kezelőorvosa. Arca megduzzad, az orvosi szakvélemény az állkapocs alatti terime-megnagyobbodás alapján nyirokcsomókra való áttéteket diagnosztizál.

1936 téli hónapjait ismét Stockholmban tölti, ahol három rádium besugárzást kap, melytől olyannyira legyengül, hogy márciusi hazatérte után ismét kórházba kerül.

Dr. Hauber március végén eltávolítja a daganat egy részét, majd két újabb műtét után az összes beteg részt. Kosztolányi iszonyatos kínszenvedések közt tölti a téli, majd a tavaszi hónapokat. Éjszakái elviselhetetlenek. Hangosan ordít, sír, jajong. A sugárzások teljesen tönkreteszik belső szerveit, a fájdalmak megtörik minden idealizmusát. Emberi hite cserbenhagyja, végső imája a Februári óda zsoltáros fényessége.

1936 augusztusában a Szent János kórház 111-es terme lesz testi és lelki hanyatlásának kriptája. A sugárkezelések miatt szöveti elhalások lépnek fel, gennyes tályogok a gégefő porcaira nehezednek és gégevizenyő lép fel. Orrszondán táplálják, Arca eltorzul, gégemetszése miatt már nem tud nyelni sem.

Apró cetliken érintkezik azokkal, akik elkísérik az agóniája végső szakaszába. Ascher Oszkár a Nyugatban megjelent cikkében ismerteti addig nem publikált szóváltásaikat.

«Végem van. Nincs remény. Vége. Nem bírom. Hozz mérget» – s tiltakozásomra: «Mért nem szabad? Marhaság. Ha valaki reggeltől-estig szenved, az elég ok mindenre. Hát ez jobb? Nem javulhat meg. Nem tudtak rajtam segíteni. Nem lehet.»

„Gondolj rám…”

Vérátömlesztések után enyhülnek szenvedései, hogy aztán még elborzasztóbb fájdalmak rohanják meg.

 

„ Mikor kell ennem és mit,”

 

„Ilyenkor mindig a legrosszabbul vagyok….végem.”

  

Egy alkalommal a lélek felszabadította a fájdalmak súlya alól a régi játékos szellemességét. Feleségét a kötéscserekor így köszönti: „Gézcsókolom!” Máskor, a fájdalomcsillapító beadása után ezt írja: „Levert volt, kapott egy kevert port.”

De utolsó üzenetei a legnagyobb testi fájdalmait közvetítik:

 

„ Félek, hogy meghalok…”

 

„Hívj most orvost, ha rosszul lennék…”

 

„Félek, most aztán félek”

 

„Szeretnék élni”

 

„Segíts…”

 

Utolsó mondatai közül az egyik, amit a fölé hajlók a gennytől és nyáltól fuldokló költő ajkáról hallottak felszisszenni, ez volt: ”Élni…”

Egyszer Goethe utolsó szavait átformálva így szólt: „Mehr Lult-Több levegőt!”

1936. november 3-án, kedden, 11 óra 6 perckor szíve megszűnt dobogni.

A bonctani vizsgálatok a halál okának vérmérgezés következtében kialakult lázas tüdőgyulladást állapítottak meg.

51 évet élt.

   

 

„Ha meghalok majd, mélyre ássatok,

gyarló valómban meg ne lássatok,

ködként inogjon eltűnt társatok

s nekem, szegénynek, megbocsássatok.

 

Ne nézzétek karomat-térdemet,

csak szándokom és ne az érdemet,

mi vérzik és fáj most mellem megett,

azon lehet akkor megmérnetek.

 

Önváddal és mérgekkel olykoron

vertem magam füstös-boros toron,

mindig a kín volt ólmos ostorom,

mindig magány a mély monostorom.

 

Vétkeztem itt s vétkeztek ellenem,

bár senki úgy, mint lázadt szellemem,

az sarkantyúzott szűnös-szüntelen,

s ezért vagyok én bűnös-büntelen.

 

De a komor szemet el nem birom,

örök gyehenna lesz attól sirom,

nézd, fél a lelkem, mint hulló szirom,

legyen az irgalom az én biróm.

 

(…)

  

( KÖNYÖRGÉS AZ ITTMARADÓKHOZ - RÉSZLET )

  
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007