2026. január 7. szerda,
Attila napja.
Kalendárium

Január (régiesen Januárius, ősi magyar nevén Fergeteg hava) az év első, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Nevét Janusról kapta, aki a kapuk és átjárók istene volt az ókori római mitológiában. A népi kalendárium szerint január neve Boldogasszony hava. A 18. században a magyar nyelvújítók a januárnak a zúzoros nevet adták.

...

Aki magyarul azt mondja: költő — mindenekelőtt Petőfire gondol. Attól kezdve, hogy belépett az irodalomba, szüntelenül jelen van. Példakép és mérce. Lehetett és lehet szolgaian utánozni, lehetett és lehet kerülni mindent, ami az ő modorára emlékeztet, de nem lehet megkerülni: aki magyarul verset ír, az valahogy viszonylik Petőfihez. A róla írt kritikák, cikkek, tanulmányok, könyvek könyvtárat tesznek ki, és minden korban új szempontokból új mondanivalókat tesznek hozzá a hagyományhoz. Verseinek egy része nemcsak közismert, de olyan népdallá vált, amelyről sokan azt sem tudják, hogy Petőfi írta, holott mindiglen is ismerték. Nem lehet úgy magyarul élni, hogy az ember ne tudja kívülről a Petőfi-versek számos sorát. S mindehhez ő a legvilághíresebb magyar költő: ha valamelyest művelt külföldinek azt mondják: magyar irodalom — akkor mindenekelőtt Petőfi jut az eszébe.

...

 

Megérte ezt az évet is,
Megérte a magyar haza,
A vészes égen elborult,
De nem esett le csillaga.
Meg van vagdalva, vérzik a kezünk,
De még azért elbirjuk fegyverünk,
...

Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő.

...

Hej emberek! Markomban sűrű
 fekete vérrel telt kupa!
 Ezzel köszönt rátok egy rongyos,
 világgá űzött árva kobzos
 utolsó Koppány-unoka!
 Borra nem telt. Így hát kupámat
...

Tél közepén, az év 22. napján van a Magyar Kultúra Napja, és egyben a magyar Himnusz születésnapja, méghozzá a száznyolcvanötödik.
A fellelhető
...

A magyar himnusz szövegét Kölcsey Ferenc (1790–1838), a reformkor egyik nagy költője írta 1823-ban, és először 1828-ban jelentette meg. A Himnusz zenéjét Erkel Ferenc (1810–1893), zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben, amikor a nemzeti dal zenéjére kiírt pályázaton, az „Itt az írás forgassátok,/ Érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligéjű pályázatával első díjat nyert, a többek közt Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede által is megtisztelt zsűri döntésének köszönhetően. A Himnuszt a budapesti Nemzeti Színház mutatta be 1844-ben. 1903 előtt az állami himnusz Joseph Haydn „Gott erhalte” című műve, az osztrák császári himnusz volt. A magyar himnusz az egyetlen állami himnusz a világon, amelyet 1990-ig semmilyen törvény, sem uralkodó, kormány vagy országgyűlés nem tett kötelező érvényűvé. Maga a magyar nemzet tette saját himnuszává. 1903-ban az országgyűlés csak elismerte hivatalosságát. 1903-ban a magyar országgyűlés elfogadott egy 2 paragrafusból álló törvényjavaslatot, „az egységes magyar nemzet himnuszáról” Ennek 1.§ szerint :„Kölcsey himnusza az egységes magyar nemzet himnuszává nyilvánítattatik”, a 2.§ pedig meghatározta, hogy a törvény 1903. augusztus 20.-tól lép hatályba. Ezt a törvényt azonban I. Ferenc József magyar király soha nem szentesítette. Egy anekdota szerint a szocializmus idején Rákosi Mátyás pártfőtitkár megbízta Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy másik, „szocialista” himnusz szerzésével, amely szerinte a címerhez hasonlóan, változtatásra szorult. Kodály Zoltán megjegyzése erre annyi volt: „Minek új? Jó nekünk a régi himnusz.” Ezzel az új himnusz témája lekerült a napirendről Azóta a Himnusszal szembeni leggyakoribb kritika, hogy túl komor, kevéssé ösztönöz cselekvésre. „Beszéltem egy pár sportolóval, akik azt mondták, hogy egy döntő előtt a legsúlyosabb próbatétel túlélni a Himnuszt. Azt mesélték, hogy ha egy amerikaival kerülnek össze, akkor azt érzik, hogy az ő himnuszuk csak úgy nyomja az erőt, ők meg csak állnak és… Előre sírunk-rívunk. Majd az Isten megsegít, majd csinál valamit…”

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Szerelem és költészet magasiskolája
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

 

1845. januárját mutatta a naptár.
Robert Browning két verseskötetet tartott a kezében, és szüntelenül olvasta. Nem győzött betelni vele. Majd levelet írt.

„Tiszta szívemből szeretem ezeket a verseket - és magát is szeretem."

Soha azelőtt nem találkozott a vers szerzőjével. Az egyetlen összekötő kapocs az a két kötet volt, amit a maga is poéta Browning pár hete már olvasgatott, s mely nemrég jelent meg Londonban.
Elizabeth azonnal válaszolt, és ezzel kezdetét vette minden idők egyik legmegindítóbb és legtragikusabb udvarlása.

Nincs az a királylány-szöktető nemes lovagról szóló középkori románc, amely felérne Elizabeth Barrett és Robert Browning szerelmének különös történetével.
Csakhogy ezúttal a gyönyörű királylányt egy 39 éves, zárkózott, félénk, félig járóképtelen, beteg nő helyettesít, a kastély helyett egy jellegtelen ház áll a viktoriánus London egyik csendes utcájában, a lovag helyett pedig egy, a nőnél 6 évvel fiatalabb költőt képzeljünk el...

Kettejük egymásra találása csupán csak a költészetnek volt köszönhető.
Ez idő tájt Elizabeth szinte fogolyként élt apja házában, aki megkeseredett öregemberré vált, miután elvesztette feleségét, legidősebb fiát és csaknem minden vagyonát. Edward Barrett zsarnokian uralkodott három lánya, és hat fia fölött. Minden gyermekének megtiltotta, hogy megházasodjanak.
Elizabeth súlyos gerincbetegségben szenvedett egy gyermekkori baleset miatt - 1821 körül, lovaglás közben szerezte, és szinte megnyomorította évekre őt -, ezen kívül a kor jellemző betegsége, a tuberkulózis is gyötörte. Első versei 19 éves korában jelentek meg, amit még kettő követett. A harmadik 1844-ben: ezt és az előző kötetét lapozgatta a fiatal Browning.
Robert Browning maga is költő volt. Londonban született egy tisztviselő fiaként, és alig részesült intézményes oktatásban. Korai művei nemigen keltettek nagy feltűnést, majd 1841 és 1846 közt több drámai költeménye sikeres lett.
Ekkor szólt közbe a nagy rendező, a sors, ekkor olvasta Elizabeth verseit, amikbe rögtön beleszeretett.
És megírta a fentebb citált híres levelet...

Tehát 1845.
Elizabeth csaknem 40 éves, és már ötödik éve egy sötét, barátságtalan hátsó szobában élt, akár egy fogoly. Egész nap a pamlagon hevert, nagy fájdalmak kínozták - és csak két társa volt. A szobalánya, Wilson, és Flush, az imádott spániel. Elizabeth rendkívül művelt: a görög, latin, francia és német irodalomban igen jártas és egész napját az olvasás és írás töltötte ki. Verset és leveleket írt, és kapott. Megkapta Robert Browning érzelmektől fűtött levelét, mely gyökeresen megváltoztatta életét. A férfi megtörte magányát. A találkozástól elzárkózot - talán félt, hogy elillan a varázs, ha megpillantja őt a fiatal költő. Teljes 5 hónapon át ellent is tudott állni, csak válaszlevelekre korlátozódott „beszélgetésük".
Elizebeth nem volt szép, noha éjfekete, lobogó szeme gyönyörű és kifejező. Mégis félt. Ám az állhatatos Robert Browning győz: még abban az évben, május 20-án találkoztak először ők ketten.

Semmi, még csak gyatrán megfogalmazható sejtése sincs senkinek, hogy azon az első, mindent eldöntő találkozáson mi történt. Annyi bizonyos, hogy a férfi szerelme még forróbb lett ez után a randevú után. Elkezdődött egy nagy szerelem - immár nem csak a postakocsi vitte-hozta a leveleket, és ezzel egyidőben a nagy titkolózások időszaka is beköszöntött.
„Izzó pengéken állunk, és bár valami csoda folytán nem égetjük meg lábunkat, nincs jogunk arra számítani, hogy ez a csoda tovább is tarthat." - írja Elizabeth.
De csoda mégiscsak történt.
Ahogy kivirágzott Elizabeth szerelme, és viszontszerették - úgy egészsége is kezdett helyreállni. Hiába, a szerelem tényleg csodákra képes...Mint minden közhely, ez is igaz.
Eleinte csak a ház földszintjéig merészkedett, de később már az utcára is kisétált, sőt a közeli parkba is eljárt rendszeresen, üldögélt a lombok alatt és egyfolytában imádta költőjét.
Egy év és négy hónap telt el így.
Ekkor Elizabeth végre igent mondott szerelmének és egy közeli kápolnában megesküdtek - a legnagyobb titokban. Ezután hazatért, mintha mi sem történt volna. Egy újabb hét szállt el. Egy keddi napon Elizabeth ölébe fogta a spánielt és Wilsonnal, a hű szobalánnyal kisurrantak a házból, míg a Barrett család az ebédjét költötte a szalonban. Férje már várta őket a közeli utca végén, és azon nyomban át is keltek a csatornán: Párizsba utaztak.
Edward Barrett soha nem bocsátott meg lányának. Leveleit bontatlanul postázta vissza, és még csak a nevét sem volt szabad kiejteni a londoni házban, soha többé. Örökre elfelejtette Elizabeth-et.

A Browning házaspár Firenzét választotta új otthonának, és Elizabeth 43 évesen itt szülte meg egyetlen fiát, Robertet, aki olasz mesterektől tanulta a szobrászművészet fortélyait.
1850-ben - a kisfiú egy éves volt ekkor - megírta legismertebb művét, a Sonnets from the Portuguese - Portugál szonettek - című versciklusát...Nem lett volna igazi, vérbeli nő, ha nem ezt a címet adta volna szépséges szerelmes verseinek: férje becézte őt „Portugál"-nak...
Robert Browning ekkor, Firenzében írta a Men and Women-t, és hozzáfogott Dramatic Personae című művéhez.
Házasságuk felhőtlen boldogban telt. Mindketten számos verset írtak és széles körben elismert, ünnepelt költő-házaspárként tartották számon őket.
Elizabeth törékeny egészsége azonban ismét romlani kezdett és 1861-ben Robert Browning karjai között halt meg.
A költőt a fájdalom és a gyász visszaűzte Londonba, ahol megírta a The Ring and the Book című remekművét, majd visszatért Firenzébe meghalni, oda, ahol legboldogabb éveiket élték.
Elizabeth-nek 55 évet engedélyezett a sors. Férje az utolsó pillanatig fogta a kezét, és hallhatta felesége utolsó szavát, mely ez volt: „gyönyörű..."

Akár egy mese.
De ez nem az. Ez a valóság. Így történt.
Gyönyörű.

*

Elizabeth Barrett-Browning: Költőm, a Volt és Lesz közt

Költőm, a Volt és Lesz közt te az Úr
minden jegyeit megtapinthatod,
s a tiszta légben dallá ringatod
robogó bolygók szétcsapó s vadul
döngő dühét. Fülünkre zene hull,
s e dallam balzsamával nyugtatod
az embert, akit mélyre buktatott
a sorsa. Téged Isten orvosul
küldött, és szolgádnak születtem én.
Mi legyek, Édes? Boldog és bolond
remény, mely fölbúg? Méla tünemény,
emlék, amely zenéden átborong?
Árnyék, hogy pálmákról zengj hűvösén?
Sír - rajta némán megpihenni? Mondd!

(Kardos László fordítása)



Robert Browning: Hazagondolás a tengerről

Szent Vince Fok büszke bérce északnyugatba veszett;
Cadiz öblét alkony, vérző tűzparázs töltötte meg:
szemközt a víz nagy lángjában kék Trafalgár lebegett;
már Gibraltár zord fenségét mutatta északkelet;
„Anglia mindenütt segít : neki én hol segítek?" -
mondja, aki, mint ma én, az égre néz s imát rebeg,
míg amott a Jupiter kél némán Afrika felett.

(Szabó Lőrinc fordítása)


*

 

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007