2025. december 15. hétfő,
Valér napja.
Kalendárium

December (Ősi magyar nevén, Álom hava) az év tizenkettedik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. Neve a latin decem szóból származik, melynek jelentése tíz – utalva arra, hogy eredetileg ez volt a tizedik hónap a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. A 18. századi nyelvújítók szerint a december: fagyláros. A népi kalendárium Karácsony havának nevezi.

...

Advent második vasárnapja- a második angyal megérkezése

Három héttel karácsony előtt egy piros palástba öltözött angyal száll le a földre egy törékeny serleggel, hogy ajándékot vigyen a mennybe. De vajon milyen ajándék férhet el a serlegben? Törékeny és gyönge, mert a nap életet adó sugaraiból készült, csupán a tiszta szeretet elég könnyű ahhoz, hogy ne tegye tönkre. Az angyal észrevétlenül körbejárja az otthonokat, s összegyűjti a szívből jövő szeretetet, a mennyben élők pedig fényes csillagokat készítenek belőle, hogy az égre nézve minden ember szívét boldogság töltse el.
...

Prágában született, elődei német nemesemberek és cseh módos polgárok voltak, németül és csehül egyformán tudott, majd nyugati öntudattal úgy megtanult franciául, hogy mind a három nyelven írt versben is, prózában is. Azután szláv öntudattal sajátjának akarta tudni az orosz nyelvet is. Hódolattal vendégeskedett Tolsztojnál, majd idővel néhány évig a szobrászok szobrászánál, Rodinnél volt titkár.

...

Petőfi Zoltán (Debrecen, 1848. december 15. – Pest, Józsefváros, 1870. november 5.) színész, költő, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fia.

Az evangélikus – római katolikus vegyes-házasságból született gyermek édesanyja vallását kapta, katolikusnak keresztelték. Keresztszülei Arany János és neje, Ercsey Julianna.
...

Kodály Zoltán 1882-ben született Kecskeméten. Édesapja Kodály Frigyes (1853–1926), Kecskemét teherleadási pénztárnokaként, Szob, Galánta, majd Nagyszombat állomásfőnökeként tevékenykedett. Édesanyja Jalovetzky Paulina (1857–1935), egy lengyel származású vendéglős lánya volt. Édesapja hegedűn játszott, édesanyja pedig zongorán játszott és énekelt. 

...

Ahogy a málházó mesélte” - Pótnyomozás József Attila halála ügyében 9.

Később felhívtam Budavárinét egy-két kérdéssel, és amikor telefonban elmondta, hogy Bartos Józsefnek, a másik szemtanúnak él a lánya Szárszón, és kérdésemre, hogy a csendőr felírta-e a férje nevét és az adatait ott este, és kikérdezték-e, hogy mit látott: azt felelte, hogy igen, kikérdezték, akkor elhatároztam, hogy lemegyek még egyszer Szárszóra ezt rögzíteni, és Bartos József lányával, Zsuzsával beszélni.

...

Kosztolányi Dezső: Ádám

Most sokszor gondolok arcodra, Ádám,
Bús ősapám, mert fáj, hogy létezem
S a nevem: Ember. A gond szolgaágyán
Feléd lóbázom csüggeteg kezem.

Papagály s tigris közt csúf ember-állat,
...

Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.) magyar költő, író, ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja.

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Emberségünk magasában
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák
Nagy Lászlónak, századik születésnapjára

„Föld-hó-kohó arcú világöreg-ősök
haza érnek csengős pásztorok, regősök,
parasztok, timárok, vasverő cigányok,
költők, s holdsütésben forgó szent zsiványok.”
(Nagy László: KÍSÉRŐÉNEK FIÁNAK  aki felnőtt s elindult haza –részlet)

I.

Rajtunk ragadt áhítatban dagonyázunk,
örökölt estek öblein folyik át láva nyarunk.
Időnk testetlen rángás, hazug hasadás,
szilánkos  pillanataira már alig van szavam.
Ember-arcunk tűnni látszik, jelkép, jelszó,
jelmez csupán, fényfolt csak egy vásott ruhán.
„Latoló józanságban” kötelek forrnak torokra,
szóra, áruvá árvultan árultuk el magunkat, 
s veszett kutyákat uszítottunk  bolondokra,
száműzve fényhordó garabonciásainkat, 
akik üdvünk ügyében jártak szakadatlan. 

II.

De vagyunk itt egy páran még, e hosszú tűrő
méla alkonyatban, kik szentképedre nézünk, 
mikor tévedhetetlen nyáridőkben mécsesünk
fennlobog, s mi már tudjuk, hogy estet hirdetni 
délben dőreség, múló állapot, ködbe foszlik, 
mint a lapos indulat, amikor hóhért játszik.
Magáért lázad minden fénytömeg makacsul, 
jajgatni is rest, ha sérülten olykor visszavonul,
mint a megcsalt szerető, de nem menekül,
s csodafényét kioltja majd az est cselesen.

III.

Örökölt esteken át folyik a nyár, s vagyunk, 
itt vagyunk még, s csalhatatlan szentkép arcod
előtt szégyenlángú arccal, mégis készen állva,
arra az egyetlen örök lobogásra, melyért élni
még mindig érdemes, a keskeny útra, ami fájna,
a csírázatlan idő vasfogába vájva, rontás rontó
szélbe szállva hozzád, ki a szív igazát kívántad:
emberséget csendből, csendet emberségből, 
„sziklacsípőkön” át emberségünk magasába
emelve fel átkozva is áldó, megszentelt szavad, 
letépve rólunk mind a lélekszakállakat.

IV.

A józan latolók mára mind kocsiba szálltak,
de mi, akik itt vagyunk, mezítláb, gyalogosan
megyünk utánad omló nyárban, hószakadásban,
s tört mécsesünk ezüsthajú, hazányi házad előtt
fellobog, s újra bízhatunk e lázban, bolondok,
a megsántult idő sivatagában, s kivárjuk
míg elomlik e század, s újabb százat lépnek 
az évek majd utánad, kivárjuk bátran, dacolva
páran, míg az arcod előtt glóriás varázsló,
lángoszlopok gyúlnak örök szimmetriában,
káromkodó korunk végső katedrálisában.   

V.

Szótlan is szóltál, létünk szirtfokán daloltál
viharos fellegzsoltárt, fejjel fölénk magasodtál,
világ szélén, sziklák élén, vihar végi szurdok
mélyén részünkért dacoltál.  Tengernek arccal,
fohászos sors-sebed sose heged, szinte látlak
akkori korunkban, mint a járni tanuló gyermek,
amikor  apja az úton először engedi el a kezét.
Viharunk nem ért véget, belül szénné éget
bomlott szabályokat, s tovább visz mindvégig
a szittya „csak azért is”, „a lehetetlenért is tovább”.

VI.

Világ végi csöndek tornyozódnak, táguló terek
intenek búcsút lávahamvába holt nyarunknak.
Örökölt rendünk időkátyúba szorult rossz szekér,
mit hasztalan tolnak, húznak, nem mozdul előre,
veszteglünk, s végső csodát, kegyelmet remélve,
Hozzád is fohászkodunk, ezüsthajú szentkép,
bárányos oltár, szélszagú szabad ménesek ura:
Hétrét görnyedt gerincünk szikla legyen újra,
ember embert többé ne alázzon, ne sújtson porba,
emeld fel hát szívünket emberséged magasába!

2025-08-14


Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007