2026. július 4. szombat,
Ulrik napja.
Kalendárium

 

Július (Ősi magyar nevén, Áldás hava) az év hetedik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. A római naptárban kezdetben ez az ötödik hónap volt. Ennek megfelelően latinul eredetileg Quintilis („ötös”) volt a hónap neve, csak később Julius Caesarról nevezték át júliusra. A 18. századi nyelvújítók szerint a július: kalászonos. A népi kalendárium Szent Jakab havának nevezi.
...

 George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak.

...
 Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte.

...
 Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk.

1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik.

...
Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.

 

Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában).

...
 Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését.
...

 Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani.

...

 "... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta...
...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." 

...

 A légszebb felvétele Beethoven hegedűversenyének.

Karajan felfedezettje a volt a hetvenes évek közepén a kiskamasz Mutter, kinek koraérettsége és művészi érzékenysége megragadta az idős Mester figyelmét. Mindenben támogatta a fiatal lány művészi fejlődését, s Karajan jól számított, hiszen Gedda, Janowitz vagy Freni esetében is jól tévedhetetlennek bizonyult. Ma Mutter a legnagyobb hegedűjátékos ebben a nem könnyű mezőnyben.

...

"Mit tehet az ember, ha első látásra beleszeret egy nála több mint húsz évvel fiatalabb, viruló szépségű lányba, aki ráadásul másik férfiba szerelmes? A legtöbben lemondanának a reménytelen ügyről, Vaszary Gábor hősét, a jóképű, tapasztalt építészt azonban nem ilyen fából faragták. Az oltárig vezető út autós üldözéssel, magándetektívvel, halott papagájjal, akadékoskodó nagynénivel és egyéb problémákkal van kikövezve, ám az igazi nehézségek még csak ezután következnek.
...

A Képzet

Merő szemmel, mint egy halott,
két kart fűzve egymásba
sejtek ollykor egy hajnallott
fényt az elkábulásba.
Ugyan mi az? El-elfoszlik
előlle a semmi ó
leple; s ha nézem, széjtoszlik
...

Szerb Antal testamentuma is lehetne ez a válogatás, melyben a világirodalom nagy alkotásainak eredetijét és kitűnő  magyar fordításait olvashatjuk.

Szerb Antal mindannak ellenére, hogy piarista neveltetésben részesült, hogy keresztapja Prohászka Ottokár püspök volt és mélyen katolikus hitű, fenyegetve érezte magát, s rendszeresen munkaszolgálaton kellett megjelennie.

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Jézus Krisztus garantálja
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

A ma élő hittudósok egyik legjelentősebbét idézem, Hans Küng professzort: " Az örök életben való hit döntés jellegű, amint fordítva is igaz: az örök élet ellen való döntés hit jellegű. Lehetséges az örök élet tagadása. /.../ Igen, az örök élet tagadása tisztán racionális úton cáfolhatatlan. - Az örök élet igenlése lehetséges. /.../ Racionálisan az örök élet állítása cáfolhatatlan.
Csak a bizalom fogadhatja el, hogy van örök élet, a valóságon alapuló bizalom, az értelem előtt igazolható bizalom, és éppen ezért teljesen ésszerű bizalom. "
Érvek ütköztetésének itt nincs helye. Mit mond az Isten, mit tett? Ember lett Jézus Krisztusban. Emberként élt, örült és szenvedett, meghalt. Feltámadásával pedig garanciát adott minden embernek, hogy van halálon túli élet. Olvassuk csak félreérthetetlen tanítását az evangéliumokban.
"Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, ha meghalt is élni fog." (Jn ll,25) - "Bizony mondom nektek: Aki hisz, annak örök élete van." (Jn 6,47) - "Bizony mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, halált nem lát sohasem." (Jn 8,51) - "Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amikor mindnyájan, akik a sírban vannak, meghallják az Ő szavát és előjönnek: akik jót cselekedtek, az élet feltámadására, akik pedig rosszat tettek, az ítélet feltámadására." (Jn 5,29)
"Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él...Aki eszi az én testem és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon." (Jn 6,51,54)
" Hogy jobban megértsük az első pillanatban az "érthetetlent", Szent Ágoston magyarázatát hívom segítségül. " Mikor eszem a testi ételt, magamhoz asszimilálom (magamba olvasztom). A magam lét- és méltóság-rendjébe emelem. Mikor - bocsánat a kifejezésért - Istent eszem akár az Eucharisztiában (áldozáskor, úrvacsora vételnél), akár kegyelmi részesedésben, Ő asszimilál engem, a maga örök létrendjébe emel./.../ Úgy szólván Isten vére csörgedez ereinkben, és a vér nem válhat vízzé. Isten vére pedig határ és halál nélkül élet."
Tudom, amikor Jézus ezen szavait olvassuk, úgy vagyunk vele, mint tanítványai: kemény beszéd ez mondták, és többen otthagyták. Vajon ma miért lenne másként? Ő akkor senki után nem szólt, hogy térjenek vissza hozzá. Ma sem könyörög, azonban ma is mondja a kételkedőknek: "Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem. De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, HIGGYETEK A TETTEKNEK, hogy végre lássátok és elismerjétek: Az Atya énbennem van és én az Atyában." (Jn 10,38)
.....
Csak a bizalom, a hit fogadhatja el, hogy van örök élet. De kiben bízzunk?! Miből éljen hitünk? Jézus szavai Isten szavai, hiszen Ő egy vele, az Atyával. Jézus egész tanítását áthatja az örökkévalóság léte. Szavai mellett olyan tetteket vitt végbe, amely megerősítik tanítását. Aki bízik benne, hite valóságon alapuló bizalom, teljesen ésszerű bizalom. Jézusba vetett bizalmat megerősítik tettei, amelyekkel legközelebb ismerkedünk. Bár minél többen vallanánk Vásáry Tamás (1933) zongoraművész, Kossuth-díjas, a Magyar Örökség díj birtokosa meggyőződését: "Tudnunk kell, hogy Isten részei vagyunk, és ő halhatatlan./.../ Ha felismerjük, hogy csodálatos isteni lények vagyunk, hogy lelkünk nem halandó, már nem félünk. S ezt nemcsak fejünkkel kell tudnunk, hanem egész lényünkkel: hogy halálunkkal visszatérünk, beleolvadunk a nagy egészbe."

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007