2026. július 8. szerda,
Ellák napja.
Kalendárium

 

Július (Ősi magyar nevén, Áldás hava) az év hetedik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. A római naptárban kezdetben ez az ötödik hónap volt. Ennek megfelelően latinul eredetileg Quintilis („ötös”) volt a hónap neve, csak később Julius Caesarról nevezték át júliusra. A 18. századi nyelvújítók szerint a július: kalászonos. A népi kalendárium Szent Jakab havának nevezi.
...

 George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak.

...
 Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte.

...
 Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk.

1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik.

...
Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.

 

Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában).

...
 Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését.
...

 Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani.

...

 "... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta...
...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." 

...

 A légszebb felvétele Beethoven hegedűversenyének.

Karajan felfedezettje a volt a hetvenes évek közepén a kiskamasz Mutter, kinek koraérettsége és művészi érzékenysége megragadta az idős Mester figyelmét. Mindenben támogatta a fiatal lány művészi fejlődését, s Karajan jól számított, hiszen Gedda, Janowitz vagy Freni esetében is jól tévedhetetlennek bizonyult. Ma Mutter a legnagyobb hegedűjátékos ebben a nem könnyű mezőnyben.

...

"Mit tehet az ember, ha első látásra beleszeret egy nála több mint húsz évvel fiatalabb, viruló szépségű lányba, aki ráadásul másik férfiba szerelmes? A legtöbben lemondanának a reménytelen ügyről, Vaszary Gábor hősét, a jóképű, tapasztalt építészt azonban nem ilyen fából faragták. Az oltárig vezető út autós üldözéssel, magándetektívvel, halott papagájjal, akadékoskodó nagynénivel és egyéb problémákkal van kikövezve, ám az igazi nehézségek még csak ezután következnek.
...

A Képzet

Merő szemmel, mint egy halott,
két kart fűzve egymásba
sejtek ollykor egy hajnallott
fényt az elkábulásba.
Ugyan mi az? El-elfoszlik
előlle a semmi ó
leple; s ha nézem, széjtoszlik
...

Szerb Antal testamentuma is lehetne ez a válogatás, melyben a világirodalom nagy alkotásainak eredetijét és kitűnő  magyar fordításait olvashatjuk.

Szerb Antal mindannak ellenére, hogy piarista neveltetésben részesült, hogy keresztapja Prohászka Ottokár püspök volt és mélyen katolikus hitű, fenyegetve érezte magát, s rendszeresen munkaszolgálaton kellett megjelennie.

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Érintés 1-3.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák
- Irodalmi forgatókönyv

 

SZEMÉLYEK:

KORONDI ZOLTÁN

SZENDRŐI VERA

TIBOR, Zoltán barátja

SZOMSZÉD, Zoltán szomszédja

PORTÁS

RECEPCIÓS 1

RECEPCIÓS 2

IDŐS FÉRFI

IDŐS NŐ, az Idős férfi felesége

1.

(Emeletes, jó állapotú polgári ház a belvárosban. Korondi Zoltán, negyvenes éveiben járó író lépéseit verik vissza a lépcsőház falai. Egyik kezében kabát, másikban bőrönd, vállán utazótáska. A második emeleti lakása elé érve kicsit megpihen, majd kinyitja azajtót. A fogasra akasztja kabátját, a többi holmiját az előszobában hagyja. A nappaliban az ágyra dobja zakóját, majd kitárja az ablakokat, friss levegőt enged be a helyiségbe. Bekapcsolja az üzenetrögzítőt. Az egyik fotelben ülve hallgatni kezdi az üzeneteit.)

HANG 1: Drága fiam! A kék öltönyödet elhoztam a tisztítóból, ha szükséged van rá, gyere érte!

(Rövid sípszó.)

HANG 2: Szervusz, Zoli! Ebben a hónapban még látható a kiállításom, írhatnál valamit a képeimről, ha már nem tudtál eljönni a megnyitóra. Köszi!

ZOLTÁN (magának): A kiállítás! Tényleg.

(Több üzenet nem hangzik el. Zoltán felkel, a zakója zsebeiben kotorászni kezd a diktafonja után. Amikor megtalálja, bekapcsolja, beszélni kezd:)

„A nő minden reggel kávét hozott neki. Ezzel letudta aznapra a kedvességet."

(A dohányzóasztal közepén váza, benne elszáradt virágok. A szemetesbe dobja a virágokat, majd kiöblíti a vázát. Csengetnek. A szomszéd, egy őszülő halántékú idősebb férfi áll előtte, amikor kinyitja az ajtót.)

SZOMSZÉD: Szervusz, Zoltán!

ZOLTÁN: Szervusz!

(Kezet fognak.)

SZOMSZÉD: Átvettem egy borítékot a barátodtól. Nem akarta bedobni a postaládába, inkább rám bízta. Láttam, hogy megérkeztél a szabadságról, és gondoltam nem várok vele holnapig.

(Zoltán átveszi a borítékot, kinyitja, két színházjegyet talál benne.)

ZOLTÁN: Későbbre vártam, de nagyon jól tetted. Köszönöm a kedvességedet!

SZOMSZÉD: Nincs mit, máskor is. (Mintha kérdezni akarna valamit, de mégis meggondolja magát. Elköszön.) Szervusz.

(Zoltán megfürdik, hajat mos, törölközővel alaposan feldörzsöli a haját. Telefonál, a barátját hívja.)

ZOLTÁN: Szervusz, Tibor! Zoli vagyok. Ma délután érkeztem haza. Megkaptam. Köszönöm a jegyeket! Hogy milyen volt Capri?Kellemes. Még egy hetet kibírtam volna. Nem, dehogy! Nem írtam semmit. Pihenni mentem, nem dolgozni. Igen, hallottalak a rögzítőn. Sajnálom, hogy nem lehettem ott. Megbeszélhetnénk. Felugorhatnál hozzám. Hogy mikor? Bármikor, csak ne ma. Elfáradtam. Mit szolnál a péntek délutánhoz? Ezen a héten, persze. Amikor neked megfelel. Rendben, szia!

(Zoltán az íróasztal előtt ül, a diktafonjára mondottakat jegyzeteli. Néha újból és újból visszajátssza, ha nem sikerült leírnia elsőre. Valamelyik templom távoli harangja elüti az egészet. Megnézi, pontosan éjjel tizenegy óra van. Olvasni kezd magának, fennhangon.)

„A másodperc töredéke alatt történt minden: elrántotta a kormányt, elkerülte az ütközést a szembe jövő járművel. Az árokban kötött ki; az autó orral lefelé megállt. A hátsó ülésen a szerződései szanaszét repültek. Az egyik ajtó kinyílt, a szélvédő betört a nekicsapódó fejétől. Amikor kinyitotta a szemét, a mentőorvos arcát látta először és messziről a villódzó kék fényeket  -- megfordult a fejében, miért pont kékek ezek a fények. Valamit mondtak neki, de nem igazán értette. A hideg volt az egyetlen, amit érzett és azt, hogy moccanni sem bír. Legközelebb a mentőben tért magához. Oxigénmaszk szorította az arcát.»Asszonyom, hall engem?« – az orvos szavai nagyon távolinak tűntek. Valamit sikerült kinyögnie, hogy igen...

Ennek már két hete. A ruhásszekrény ajtajának belső oldalára felszerelt tükörben nézi magát. Vetkőzni kezd. Leveti minden ruhadarabját. Az alsóneműjét is. Idegen, megviselt arc tekint vissza rá. Egyik kezével végigsimítja a haját, a nyakát, a mellét. »Valaha milyen szép voltam! – gondolja. És most!« Nem tetszik magának. Eszébe jut egy gyerekkori vers, amit az apjától hallott. Nem tudja már tökéletesen felidézni.

(Itt Zoltán megáll az olvasásban, kihúzza az utolsó mondatot, majd folytatja.)

Sírni kezd. Sokáig nézi magát mozdulatlanul a tükörben. Fázik. Húsz fokot mutat a hőmérő. Állít a termosztáton, aztán felvesz egy otthoni ruhát. Kigyulladnak a város fényei. A házak falai távolodnak, ablakaik négyszögei ponttá zsugorodnak. Valahol egy macska felsír, válaszként egy kutya ugatni kezd, szinte azonnal egy másik is. A szél felsikolt, az ereszek megremegnek. Felkapcsolja a lámpát az íróasztalnál, papírt és tollat vesz elő. Írni kezd. Egy verset. Gondolatai most játszótéren hintázó gyerekek, kavicsokat vízbe hajigáló kislányok. Ekkor Isten elfordítja a fejét. Új áldozatot keres a színpadon..."

(Zoltán lekapcsoljaa lámpát. Befejezi a munkát.)

2.

(Másnap délután, Tibor képkiállításán. A galéria fehér boltívei alatt halk, ezoterikus zene szól, és a kiállított festmények előtt székek segítik a szemlélő elmélyülését a kiállított képekben. Egyes látogatók élnek is a lehetőséggel, ülve nézelődnek. Zoltán harminc év körüli, fekete hajú nőre lesz figyelmes, aki Tibor egyik festménye előtt áll. Mellé lép, majd együtt nézik a képet. Kis idő után megszólítja.)

ZOLTÁN: Mindig vonzott a festészet. Ha nem győzött volna bennem az írási kényszer, bizonyára festenék.

VERA (Zoltán felé fordulva): Mindig vonzott a festészet. Manapság is. Ezért lettem restaurátor.

ZOLTÁN: Tehát olaj, terpentinszag, fehér köpeny?Műterem?

VERA: Körülbelül igen. Festményeket restaurálok, több múzeumnak dolgozom.

ZOLTÁN: Sajátot is fest, vagy nem szokott próbálkozni?

VERA (nevetve): Ritkán festek. Nem elegendő bennem az intuíció.

ZOLTÁN: Korondi Zoltán vagyok.

VERA: Szendrői Vera.

(Kezet nyújtanak egymásnak.)

ZOLTÁN (körbemutat): A barátom képei.

VERA: Jó képei vannak a barátjának.

ZOLTÁN: Köszönöm, a nevében is.

VERA: Nem mondanám szenvedélyesnek, inkább a dolgok meditatív mélysége érdekli. (Szünet.) Tudja, a vonalaknak, a színeknek és a formáknak külön néma világa van, a képek mégis nagyon beszédesek, és visszaadják a személyiséget. (A következő festmény elé áll.) A vonalból lesz minden: a kör, a négyszög, a gyermekrajzok, majd a három dimenzióban a hasáb, a kúp és a gúla. Vonalak sokasága áll össze, hogy épületeket, tereket alkossanak.

ZOLTÁN (a képet nézve): A valóság bizonyos dolgait, elemeit ábrázolni nem lehet, csak sejtetni, felidézni. Ha alaposabban szemlélődünk, kiderül, hogya dolgok közötti összefüggések néha sokkal bonyolultabbak, mint ahogy elsőre gondolnánk, ahogy felszínesen végigtekintünk rajtuk. A kapcsolati rendszerek sokkal szövevényesebbek, mélyebbek, semhogy a puszta érzéklet, a megszokott tárgyi ábrázolás ezeket visszaadná.

VERA: A festő új formákat, tartalmakat, világnézeteket, különböző alternatívákat létrehozva szabadságigényünk szimbolikus kielégítésére törekszik, és arra, hogy magunk is vegyünk részt az alkotásban, a teremtésben. És mi az, ami a szabadság érzését leginkább kelti bennünk, ha nem a nevetés? Valamint a groteszk és az abszurd. De nem csak nevethetnékem, hanem sírhatnékom is van, mert az öröm középpontjában sokszorott a bánat is.

ZOLTÁN (a következő kép előtt): Valóban. Itt megjelenik egy bohócruhába öltözött groteszk, luciferi pofa, aki egy hatalmas, valószínűleg a földünket szimbolizáló labdán állva, széttárt kezeiben emberi fejekkel egyensúlyoz. Felborul a lent és a fent, mert körülötte az űr látható, így szinte a feje tetejére állítja a világot, és ezzel idiótának tünteti fel ezt a játékot. A figuratív festészet mindig illusztrál egy történetet.

VERA: Az alak szükségképpen rendelkezik narratív jelleggel. Ha a modern festő nem akar történetet mesélni, kettőt tehet. Vagy a tiszta forma felé fordul az absztrahálás útján, vagy a tiszta figurális felé az elkülönítés vagy a kiemelés révén. Persze a probléma ennél sokkal bonyolultabb, főleg, ha több alak is szerepel. Na de nem akarom untatni.

(Időközben az összes festmény előtt elhaladtak. Vera bejegyez a vendégkönyvbe.)

Szeretek úgy távozni egy kiállításról, hogy a művész nem hagy kétségeket bennem. Megszerettem ezt abolondos festőt. De az összhatásért a szervezőknek is köszönet jár.

ZOLTÁN: Ó! Milyen figyelmes! Majd megemlítemTibornak. (Gyorsan hozzáteszi:) A barátomnak.

(Vera Zoltánra mosolyog.)

VERA: Mondja, nincs kedve sétálni? Vagy a galériával szemben van egy tűrhető presszó. (Kifelé mutat, a hatalmas üvegtáblán túlra.) Beszélhetnénk még a barátja képeiről, ha nem siet.

ZOLTÁN: Remek ötletnek tartom. Menjünk.

VERA (nevetve): Kicsit féltem, hogy kikosaraz.

ZOLTÁN (mosolyogva): Soha nem lennék ilyen udvariatlan.

(Elhagyják a kiállítótermet, de Vera utolsó szavai még hallatszanak.)

VERA: Nem azt mondta, hogy ír? Csak mert elég tájékozottnak tűnt odabent.

3.

(Néhány nappal később. Zoltán felkeresi a múzeumot, ahol Vera dolgozik. A portán érdeklődik utána.)

ZOLTÁN: Jó napot kívánok!

PORTÁS: Jó napot!

ZOLTÁN: Szendrői Verát keresem. Úgy tudom, bent van ma.

PORTÁS: Igen. Az első emeleten, a folyosó legvégén, jobbra talál egy ajtót, ott tessék bemenni.

ZOLTÁN: Köszönöm.

PORTÁS: Nincs mit.

(Zoltán végigmegy a folyosón, elfordul jobbra, ahogy útbaigazították, megtalálja az ajtót. Bekopog, kicsit vár, majd benyit. Látja Verát, ahogy állványra feltett kép előtt dolgozik.)

ZOLTÁN: Szabad?

VERA: Igen, tessék! (Észreveszi Zoltánt.) Te vagy az?! Szia! (Mosolyog.)

ZOLTÁN: Látni akartam, hogyan dolgozol. Megleptelek?Ugye nem baj?

VERA: Nem! Jókor jöttél, ma tovább vagyok.

ZOLTÁN: Látom, minden stimmel, csak a fehér köpeny hiányzik.

VERA: Igen. Overáll. (Két hüvelykujjával elöl a pánt alá nyúl, előretolja, majd elengedi.) Praktikusabb, könnyebb mozogni benne.

(Zoltán most nagyon kívánatosnak látja Verát, fekete haja és kreol bőre kissé egzotikussá teszi, de nem akar lelepleződni, inkább a kép elé áll és nézi.)

ZOLTÁN: Valamit elárulsz róla? (A képre mutat.)

VERA: A velencei festők közül Vincenzo Catena képe, a Szent család egy szent nővel. Még egy hétig dolgozom rajta.

(Vera a karját felemelve magyaráz, kitér a kép egyes részleteire: az elrendezésre, a test színeire, a tónusokra. Zoltán hallgatja, de egyre jobban a hatása alá kerül.Vera észreveszi.)

VERA: Olyan furcsa vagy. Baj van?

ZOLTÁN: Nem, dehogy, csak néztelek. (Pár másodperc szünet után hozzáteszi:) Szép vagy.

(Vera zavarba jön, amit a telefon csengése tör meg. Hagyja, nem veszi fel. Ebben a pillanatban úgy érzi, mondania kellene valamit, de Zoltán megelőzi.)

ZOLTÁN: Miért nem veszed fel a telefont?

VERA: Nem fontos.

ZOLTÁN (meglepődve): Nem fontos? Hogyan tudod, hogy nem fontos, hanem veszed fel?

VERA: Tudom, ki hív. Ma már negyedszer próbálkozik.

ZOLTÁN: Elárulod, ki az?

VERA: A volt szeretőm. Elmagyaráztam már neki, hogy köztünk mindennek vége.

ZOLTÁN: A volt szeretőd. De ugye nem miattam szakítottatok?

VERA: Nem, dehogy! Rég kifújt a kapcsolat. Tudjuk mindketten, de nem akarja elfogadni.

ZOLTÁN: Inkább vedd fel! Különben egész délután csörgetni fog.

(A telefon továbbcseng. Vera mégis felveszi a kagylót.)

VERA: Szia! Nem tudok veled beszélni, vannak nálam. Igen, ő. Azt hittem, megértettél. Igen, megmondtam neki is. Te is tudod, én istudom, hogy nem folytathatjuk. Nincs értelme. Kérlek, ne hívj többet! Nem mondhatok mást. Te is. Szia!

(Leteszi a telefont. Néhány másodpercig még nem engedi el a kagylót, majd Zoltán felé fordul. Mosolyog.)

ZOLTÁN: Talán nem mondtad meg neki elég határozottan, azért próbálkozik.

VERA: Soha nem akaszkodtam rá az életben senkire. Mástól is elvárom, hogy ezt tegye. Nem ilyen véget terveztem magunknak, de így sikerült. Igazán sajnálom.

ZOLTÁN: Mérges vagy?

VERA: Nem. De ugye nem rontja el a kedvünket?

ZOLTÁN: Dehogy!

VERA: Akkor jó.

(Vera tesz-vesz a festékei körül, de mozdulatai kapkodóvá váltak, le is ejt egy tégelyt. Zoltán észreveszi a változást.)

ZOLTÁN: Nem akarlak feltartani, el kell intéznem még valamit.

VERA: Holnap délben találkozhatnánk, és beülhetnénk valahova. Ebédelni.

ZOLTÁN: Tudok egy jó éttermet, és remek az étlapjuk.

VERA: Ezt inkább tartogassuk máskorra. Valami olyan helyre gondoltam, ahol gyorsan végzünk. Sok dolgom lesz holnap.

ZOLTÁN: Legyen! Akkor olyan helyre viszlek. Délben jövök érted.

(Zoltán az órájára pillant.)

Tényleg mennem kell. Dolgozz tovább!

(Arcon csókolják egymást.)

VERA: Örültem, hogy megnéztél!

(Zoltán egyedül hagyja Verát.)

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007