" Állt az anya keservében,
sírva a kereszt tövében,
melyen függött szent Fia,
Kinek megtört s jajjal-tellett
lelkét kemény kardnak kellett
kínzón általjárnia. "
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére Mária, aki Kleofásnak felesége volt, és Mária Magdolna. Mikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: 'Asszony, nézd, ő a te fiad.' Azután a tanítványhoz fordult: 'Nézd, ő a te anyád!' Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány. " (Jn 19,24-27)
Állt a kereszt mellett. Állt. Aki áll, az nem görnyedt, nem hajlott, nem roskadozó.Áll. Erős. Bírja a megpróbáltatást Mária, pedig lelkét tőr járja át, amint azt Simeon megjövendölte.Eddig is értette a kemény szavakat, de most már teljesen vilgossá vált, hogy Fia, Jézus jel és körülötte megnyílnak a szívek.
Neki állnia kell. Nem fokozhatja fia szenvedését a maga összeroppanásával. Egyenes tartással kíséri az úton. Kibírja, hogy nem ő, hanem Simon segít a keresztet vinni. Túléli, hogy nem ő érintheti meg Egyszűlöttjét: Veronika kendője törli le Jézus véres-könnyes arcát.
" Van-e oly szem, mely nem sírna
Krisztus anyjával s e kínra
hidegen pillantana?
Aki könnyek nélkül nézze,
hogy merül szenvedésbe
fia mellett az anya? "
Vajon tudta-e most Mária lelkében énekelni, hogy " magasztalja lelkem az Urat... hiszen tekintettre méltatta alázatos szolgáló leányát..." A Megfeszített megtestesülésének pillanatában a hírt hozó angyalnak teljes önátadással, hittel mondotta - most ugyan némán suttogja-e, amikor a halál pillanatait éli szeretett Fia, suttogja-e: " Az Úr szolgáló leánya vagyok: történjék velem szavaid szerint. " Szótlan. Hang nem jő ki ajkán. Ekkora fájdalom már jajt sem képes kiáltani. Könnyei elapadtak. Szótlan. Ám ki kételkednék abban, hogy most a gyötrelmek óráján tőrrel átjárt szíve a Feszület mellett is imádkozza: " Magasztalja lelkem az én Uramat...történjék velem szavaid szerint.
" Szüzek szüze! Légy szívedben
hozzám jó és nem kegyetlen!
Oszd meg vélem könnyeidet.
Add, hogy sírván Krisztus sírján
sebeit szívembe írnám
s bánatodban részt vegyek! "
Hogy mit érezhetett Mária, csak az tudja elképzelni, átélni, akinek saját gyermekét kellett eltemetni. Aki szüleit veszti el, az árva. Aki férjét/feleségét temeti el, özvegy. Arra nincs szó, aki gyermekét fekteti sírba. Mária hallgatja Fia szavait. Hallja, amint mondja: "Atyám, bocsáss meg nekik..." és a Fájdalmas Anya is megbocsájt gyermeke gyilkosainak. Hallja: " Atyám kezedbe ajánlom lelkemet... Még ma velem leszel a paradicsomban..." Mária hiszi és tudja, tudja és hiszi, az ő Fia visszatér Atyjához és hazatér országába. És hallja, Jézus már csak tekintetével mondja, "Asszony, nézd, ő a te fiad... Nézd, ő a te anyád..." Így öleli a Végtelen Szeretet édesanyját. Jézus, aki igaz Isten és igaz Ember,
úgy akarta, hogy szeretett Anyja haldoklásának órájában mellette álljon: lássa szűzi-anyaságában szép arcát és fájdalmában könnyes szemeit... Ő, akinek kellett és elfogadta Simon erős vállait a kereszt cipelésében, elfogadta Veronika kendőjét, a síró asszonyok együttérzését, kellett neki, hogy ott álljon Mária, majd szemeit lezárja, Ő fektesse a kősírba, mint valamikor a jászol-bölcsőbe. . .
Fájdalmas Anya Fiad különös ajándékul, te minden ember anyja is, "imádkozzál értem most és halálom óráján".
" Fiadnak sebe sebesítsen!
Szent keresztje részegítsen
és vérének itala.
Hogy a pokol tűzén ne égjek!
S az ítélet napján, kérlek,
te légy védőm, Szűz Anya! "
(Az idézett versszakok részletek JACOPO DA TODI "Fájdalmas Anyáról" című himnuszból
Babits Mihály fordításában. )
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
