" Hullámra írtam, elvitte a víz.
Felhőre írtam, elfújta a szél.
Falombra írtam, letépte.
Szívekbe írok, századokra él. "
(Rónay György)
Találkoztam -vagy álmodtam?- egyszer a Szépséggel. Szivárvány volt a ruhája. Találkoztam a Jósággal, meleg takaró ölelte. Találkoztam az Igazsággal, fény volt, ragyogott! Beszédbe elegyedtünk. Kérdeztem őket.
- Szépség, te mit akarsz?
- Jóság, mit kívánsz tenni?
- Igazság, ragyogó fényeddel mi a szándékod?
Válaszoltak.
A Szépség mondta: "szebbé teszem a világot, virággal szórom tele a földet, mosolyt varázsolok az emberi szívekbe."
A Jóság mondta: "azon dolgozom, hogy az emberek, te, és mindnyájan jók legyetek."
Az Igazság mondta: "fénybe vonom az igazságokat, hogy, aki keresi, megtalálja. Értelmük gazdag lesz, lelkük nemesebb az igazságosság által.
Míg hallgattam őket, kutatva vizsgálgattam, öltözékük mit takar? Érthetetlen dolgokat vettem észre. Bátorságot erőltettem magamra, és feltettem a kérdést.
- Ó Szépség szivárvány díszít, Jóság elrejt a takaród. Igazság fényed vakít.
- Miért zavar ez téged?, -kérdezték kicsit méltatlankodva.
- Bocsássatok meg, nem zavar, de nem értem, ha nincs szemetek, mivel láttok? Ha nincs nyelvetek, mivel szóltok? Kéz nélkül képesek vagytok bármit is tenni és lábak nélkül ugyan hová juttok?!
Kérdésem meglepte őket, zavartan egymásra néztek, majd mintha önmagukba mélyedtek volna el. Aztán egyszerre mondták: "vedd elő Weöres Sándor " Négy korál " című versét. Gondolkodj el rajta! Talán megértesz minket."
Megkerestem a könyvet, megkerestem a költeményt. Ide másolom.
"Megszólal a kimondhatatlan
de nem mondhatja ki önmagát
Cselekszik a kezetlen
de csak a te kezeddel
megindul a lábatlan
de csak a te lábaddal
eszmél az esztelen
de csak a te eszeddel
virágba borul a virágtalan
de csak a te virágoddal
gyümölcsbe merül a gyümölcstelen
de csak a te gyümölcsöddel
adakozik az adhatatlan
de csak a te adományoddal
irgalmaz az irgalmatlan
de csak a te irgalmaddal
imádkozik az imátlan
de csak a te imáddal
fényes lesz a fénytelen
de csak a te fényeddel
Megszólal a kimondhatatlan
de csak a te szívedben"
Elolvastam. Alig értettem. Ők türelmesen néztek. Újra olvastam. És akkor az Igazság, mintha türelmetlen lett volna, erősebb fénnyel nézett rám, s abban a pillanatban világos lett előttem, amit még az előbb homály takart. Örömmel kiáltottam fel: Szépség, Jóság, Igazság! Azért is éltek köztünk, emberek között, mert szükségetek van a szánkra,
kezünkre, lábunkra és szívünkre. Általunk teszitek igazzá, széppé, jóvá az emberi életet. Még kérlek benneteket, áruljátok el, mi ad erőt nektek, hogy az emberekkel éltek, mióta létezik az ember, de azóta mennyi rút, gonoszság, igazságtalanság és tévedés történt és történik. Bizalmatok, erőtök forrása honnan van bennetek? Áruljátok el nekem.
Hosszan hallgattak. Ismét egymásra néztek. Szemüket az Ég felé emelték. Aztán, egyszerre, mintha intett volna nekik valaki, a szent öröm tiszta dallamán három szóban vallották meg titkukat:
"ISTENBE HISZÜNK, REMÉLÜNK ÉS SZERETÜNK!"
Csak hallgatni tudtam. Fáradni kezdtem e csodálatos találkozásban. Észre vették. Egyenként odajöttek hozzám. A szivárványba öltözött Szépség megölelt. A Jóság bársony puha takarójával lelkemet melengette. Az Igazság fénye világosságot lobbantott elmémbe...
Ez a találkozás (vagy álom?) évekkel ezelőtt történt, de emlékezetem sok-sok év után is újra és újra átéli.
Biztos, születésem 89-ik évfordulóján, 2023 január 28-án újra megérint a három örök érték és vonzani kezdenek a Forrás felé, mely őket is élteti...
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
