Pusztán az elvadult növényzet, burjánzó, pókhálós vadszőlő sötét rengetege takarja szemérmesen a pucolatlan téglafalakat, de
ép még a kémény, s a tető, jobb, -mint a miénk
otthon-, míg átellenben az utca túloldalán
hivalkodó, új ház emeltetett a világos régi helyén, nagy
sötétlő ablakokkal, hová nehezen talál el a fény; láttam már
ezerszer, és még látni fogom újra, hogyan vakul meg a
remény konok akaratokba
botolva, miattuk nem élhet az új
a régi helyén. Pedig itt is emberek éltek, dolgoztak,
szerettek, s életük fölé hajlékot emeltek, ami ma már senkinek sem
kell, csak a korszerű káosz, a modern sötétség, bár a hely
ugyanaz, s az új épület fekvése sem változott, ám valami hiányzik
innen, valami régi, fénylő látomás, a lélek lángja, mely nem puszta
akarás; a hold előtt a tegnapok árnya, szétlőtt
időzónákon átbóklásznak kortársaim, hasztalan keresve
magukat e régi helyeken, s az ingó hold alatt a
zöld angyal tébolyult szárnya leng; hárfázó, bukott angyal,
nyitott sírok felett…
2023-07-31
![](https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/398653501_7221328624568437_7690832589599617951_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-7&_nc_sid=5f2048&_nc_ohc=M4PeEZHBkHkAX8Kxb0Q&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=00_AfAEEWMNppDdBxd3k12GO0zswdQ3Vr_zNUQTgIutr2mJFg&oe=654601AD) |