2024. október 7. hétfő,
Amália napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Huzatban
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák
I.
Múlik, hasad, árad szakadatlan.
Halljuk mindannyian változásainkban
gyönyörű nyögéseit, ívvé feszült időnk
felettünk lüktető szív-sóhajait.

Mennyi öreg eső, és még hány ezer év
csendes megtöretés, bányamély ráncok,
s ősi körtáncok emléke kell, hogy megvénhedt
álmaidból végre ifjúságodra ébredj?

És a lányok földreigézett, gyöngysoros,
gyönyörű áradása káprázatossá ölelt
hajnalokon. Emlékké őrlődtek mind.
Csendmagad állsz, s nézed az esőt.

Már nem hajt a kényszeres tettvágy,
fényét veszítette rég az értelem.
Még egy távoli cél, újabb ezer év,
míg kibontja új kontúrjait a szél.

II.
Újabb, s újabb trónbitorlók torlódnak 
nyakadon. Szűkölve, sziszegve hágnak át
minden szabályt, szigorodó szavukat hallva
szűkül élet-keresztmetszeted.

Áttekintesz a hídon, át a túlsó partig.
Csendszegélyű homály oszlik talán,
de addig maradék csontod megtöretik,
s korhadt ajtó az időnek ellent nem áll.

Egyik napot a másik után, csak túl,
nem át, s egyszer csak beleroppan,
és a küszöbre kushad a tető. Cserépvörös
pora arcodra keményszik. Pazar idő.

Pazar idő. Csupa báj és kellem. 
az egyenes gerinc s a jellem 
pislákoló tűzhöz nem közeledhet,
s a ház kiment az ablakon át.

III.
Belejajdul e tápos televénybe
ronggyá gyötört szerszám-sikoly,
mit az örök szabályok kényszere,
kínja tol. Tovább miért is kellene

húzni, vonni, nyaggatni, nyúzni
vasat a vasra, betonra, fára más
ruhát adni, hogy puszta csontja
rongy-ruháján ne látsszon át?!

El sem kerülhetem ebben a korban
Attilát, ki most magában ődöng
gondjainkra hajoltan, s leírja
újra meg újra „édes hazám”.

fogadj be, fogadj be végre már!
Buksi medvék láncukon taposnak,
„máma már nem hasad tovább”,
s rozsdás sínekre rossz arcok hajolnak.

IV.
Zajgunk, zörgünk, vonagló vergődéseink
csörömpös hangja az égig ér. Kezdő és
végsebességünk alapjárat. Lélegző vakolat
alatt szöszmötöl, majd elalszik a gyík. 

Rebben a szem, hullik a hályog. Hajnalra
riad a test, s azonnal gyötörni kezdi
a keserédes öntudat. Sóhajt, lemondón
legyint az egészre. Megint másoké a béke.

Hiába motorizáltak, gyalog vannak ők is,
bár begyömöszölték a félelem minden 
lóerejét karcsú dobozokba, hiába zárnak
jól a szelepek, valaki hiányzik a táncból.

Maradsz, aki voltál.”Szem a láncban”,
olcsó, szabad préda, akit a süket éj
szeldel, cakkoz darabokra. Bár őrjöngő
luddita lennél, nem ily sült hal- néma!

Maradsz, aki voltál. Mindened romlik,
porlad a kezedben. Nem munka ez már,
csak vonagló reflexeid vitustánca.
Nem érdem, dicsőség. Csikorgó kényszer.

Maradsz, aki voltál. Untalan olvadó egek
izzadó kovácsa. Nem a holnapok kovásza.
kínzószerszámaid magaddal viszed a sírba,
hogy zajongj, árván az örökkévalóságban.

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007