2024. november 9. szombat,
Tivadar napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Statikus állandó
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

I.

Történelmünk véreres szemmel mered rád.

 
Apolló szobrát is ledöntötték, porba alázva Zeusz városát,
s a múzsákat rég kardélre, csákányra hányták,
és a szépség koldusait sem kímélte a felfokozott mulandóság.
A béke az álnok cselszövés reménye lett, míg peregtek az évezredek,
s mindegy, hogy költő volt vagy botanikus, széplelkű ifjú,
élekidomár, asszony, aki érted imádkozott egy fénylő kor hajnalán.


Nézd e századot: ember az alagútban lidércfény felé tántorog.


(Végzetes jósággal hordozta sorsát, a munkatáborban is hirdette Attilát,
mint az Igét a prédikátorok, mígnem a keretlegények puskatussal
Szerbet a másvilágra irányították. Radnótit csupán tarkón lőtték,
szerencséje volt, mily kegyes halál! A többi kerékbe törthez képest,
szinte már kéjutazás. Zsebében ott lapult az égbolt, rög alatt csillagvilág.)

II.

Túl sokáig volt itt béke, s talán igaz sem volt.

 
Az eresz alól hunyorog a május, könnyeit hordja a szél.

Csöndes napjainkat háborúk hírei mossák alá, s méltóságunk
lassan lesöpörték, mint egykor vidéken  idegenek a padlást,
s egy szép napon a gyönyörök kertje is bezárt. Nem baj.
Ha ez kell, hát legyen, makogod, úgyis elpártoltak tőlünk
az engedetlen angyalok. Hétágú szelek vágják a földet,
apró hangyák sodródnak tétován,  visz az ér, ver az ár.

III.

Véges tudásunkkal hajszoljuk a végtelent.


Gyönge gyermek Isten-képre, holthoz szokni kénytelen,
szívre szorult reményben él, s torkára már csöndek forrnak.
Beszédűrben dadog a hang, lényegeink másról szólnak,
mint amit feléd vonyítanak harsogó szelek, semmi sem új,
ha naponta kikacsintgat belőled a végzeted. Nincs időd rá
kimondani, hogy minden a tegnapba szólít, s közben
gondos kezek felszedték Atlantisz köveit, s csak nyomvonal
maradt nekünk utánuk, meglelni Ariadné elejtett fonalait…

Fiú! A félelem örökségét el kellene tékozolni már!

2022-05-22

 

Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007