Túléli a táj az emberhiányt,
nem fáj senkinek, idegeneket nem érint,
akik naponta az orvoshoz jönnek,
csak a növények érzik meg
majd tavaszra, korán jött árvaságuk,
hiszen a vad bozontú bokrot
ő igazította széppé csöndes szorgalommal,
a töredékeket ő simította egésszé.
Valami nyomot hagyni magunk után,
ha majd nélkülünk kezdenek el telni
az évek, s földbe futó vezetékek
nem viszik már tovább jeleinket.
Egy bizonyos csendet, tétova jótettet,
vagy élő kertet,egy vonást karcolva
az idő homlokán, s eltűnni egy délután.
Minden töredék így lesz csak egésszé,
jött, itt volt, s egyszer csak elment,
az ember felejt, de a kert emlékezik…
2026-02-08
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
