A tizedik levél kéri:
NÉZZ A TÜKÖRBE!
Kérlek, nézzél a tükörbe! Ne egy percig, míg a hajad megfésülöd. Most ne fésülködj. Csak nézzed magad. Nézzed az arcodat. Arcod vonalait.
Nézzed a szemed, vizsgáld tekintetedet. Nézz szembe önmagaddal.
Ilyen arc még nem volt a világon. Ilyen arc többé nem lesz. Hogy „szép” vagy semmi rendkívüli benne, nem tudom, mégis nézzed, mert arcod a tiéd, csak a tied. Arcod egyetlensége pótolhatatlan. Innen arcod értéke. Képes lennél összetörni?
Nézz szembe önmagaddal. Ismered saját éned? Aki vagy. Ha ismernéd, nem a halálra, az életre készülnél.
Mennyi lehetőség, mennyi képesség, mennyi titok, mely arra vár, hogy kibontakozzék, hogy
legyen, növekedjék és éljen.
Valamit egyedül csak te adhatsz a világmindenségnek. Egyet, egyetlenegyet: önmagad csak te adhatod szüleidnek, testvéreidnek, barátodnak, ismerősödnek.
Nézzél a tükörbe.
Nézzél önmagadba.
Ismerd meg magad.
Ha ismernéd magad, sejtenéd, mit érsz. Sok minden van, ami csodálatos a világon, de az embernél semmi nem csodálatosabb – tanítja egy görög bölcs. Rólad is igaz!
Nézzél a tükörbe: csodálatos vagy. Ember vagy. Életre születtél. Hogy rút is, rossz is, talán gonosz is van benned, az csupán annyi, mint az árnyékod. Ha fényre állsz, árnyékod eltűnik. Ha jól látod magad, az igazság, a jóság, a szépség értékeinek szemüvegén keresed éned benső alkotóelemeit, látod, hogy
jónak és jóra,
igaznak és igazságra,
szépnek és szépségre születtél.
Érdemes élni, hogy az a jó jobb legyen, az az igazság legyen igazabb, az a szép legyen szebb,
ami egyedül benned és általad valósulhat meg.
Ne tedd szegényebbé a világot.
Nézd, nézzed magad a tükörben, nézzed az arcod – bár láthatnám én is – megsimogatnám, mint csodálatos felszínét emberi lényed titkainak.
Nézzél hosszan, csöndesen a tükörbe. Ha könnyek csordulnak ki a szemedből, attól tisztább lesz az arcod és békésebb a lelked. Nézz szembe önmagaddal. Lenne szíved saját szemedbe mondani: megöllek téged?
Bocsásd meg önmagadnak gyilkos terveid, vágyaid. És suttogd, kiáltsd: élni akarok! élni fogok!
A tizenegyedik levél mondja:
KÖTELESSÉG IS AZ ÉLET, NEM CSAK ÖRÖM
Örülni, örülni, örülni akarunk mindannyian. Természetes, hogy örülni akarsz, a boldogság mézízét érezni a szívedben és a szádban, de mert könnyeid sós íze marja most a nyelved, lelked kudarcok keserűsége tölti be, halálra szánod magad, mert örömtelen az életed.
Kemény szavakat kell írnom, de a sebész kése sem lágy, mikor gyógyítva vág. Írnom kell, az élet nem csupán öröm, élvezet, szórakozás, hanem az élet alapvető kötelesség.
KÖTELESSÉG
ÖNMAGADDAL SZEMBEN.
Az élet több, mint a halál. Életed megismételhetetlen csoda. Ilyen még nem volt s nem lesz soha. Csak most van. Első vigyázója te lettél, első számú őrzője te vagy. Nem ölheted meg magad!
Aki ismer, majd így kiált: miért tetted? Ez a kérdés döngetné koporsód. A kérdezők szívét pedig összetörné.
Önmagad értékéért felelős vagy. Mivé válhatsz? Mi jót tehetsz? Életedből mi terem?
Aki életre születik, élnie kötelesség. A növények magukat nem pusztítják el, az állatok öngyilkosok nem lesznek, csak az embernek van ilyen „szerencsétlen” hatalma, hogy a halál mellett dönthet. De inkább így fogalmazom: csak az embernek van ily „szerencsés” hatalma, tökéletessége, hogy dönthet saját életének, halálának kérdésében. Teljesítsd kötelességed: dönts az élet mellett! Légy ember, aki a legfontosabb kérdésben tökéletes.
KÖTELESSÉG AZ ÉLET
TIEID MIATT.
Bármilyen egyedül élsz, bármennyire úgy érzed, senkid nincs, egyedülléted fáj a legjobban, mégsem vagy csupán a magadé. Valakinek valakije te vagy, te voltál, te leszel.
Kötelességed, hogy magadat adjad. Mi, emberek egymásból élünk. Miattad kik s hányan maradnak éhen? Nem foszthatod meg szüleidet a gyermektől, barátodat a baráttól, szerelmed a szerelmesétől, ellenséged az ellenségétől. Szüleid miatt tennéd? A többiek nem érdemlik meg. Szerelmed hagyott el? A többi veled maradt. Ugye ne folytassam?
Ha megfosztod őket magadtól, senki nem pótol többé.
Űr, üresség, betölthetetlen hely,
vérző seb
marad utánad, helyetted.
Holott öröm, cél, tartalom, szeretet, gond,
édes gond, küzdelem,
élet,
valaki lehettél volna nekik.
Tieidnek.
De még akkor is kötelesség élned, ha egyetlen ember számít rád. Terád. A szemedre, simogató kezedre, a hangodra, terád, ahogy vagy, aki vagy.
Élned kötelesség.
KÖTELESSÉGED ÉLNED
AZ EMBERISÉG MIATT.
Nagy szó: emberiség. Kisebbet azonban nem akarok írni: család, haza, város. Az egészet írom: emberiség,
pedig talán nincs is ilyen, hogy „emberiség”, hanem emberek vannak, egyedek, ének, személyiségek,
akik együtt alkotják a nyüzsgő, forrongó, mélyében végtelenre törő egészet a történelem hajnalától a beteljesedésig. És ebben van szereped.
SZEREPRE SZÜLETTÉL.
Nem lehet, hogy az első felvonásnál meghalj, sem a másodiknál. Szereped egész életre szól. A magad életére, melybe semmiféle rendező nem tervezte be a „meghívott halált”. Csupán hívatlan, váratlan halálról lehet szó.
Szereped van. Veled lenne értelme, ki tudja, hány órának, napnak, évnek, eseménynek, mások életének.
Biztos ismered a sakkjátékot. Király, bástya, paraszt, futó. Mindre szükség van a játékhoz. Egyik sem felesleges. Az emberiség hatalmas játékában a történelem színpadán, a napok fekete-fehér kockáin szerepet játszik minden ember. Az egész játékhoz szükség van mindegyikre. Senki sem felesleges! Mi lenne az emberiségből, ha nem lennének elnökök, kormányfők, nem lennének közkatonák, polgárok, vagy csak egyik nem lenne? Mi lenne, ha nem lenne űrhajós, de mi lenne, ha a föld mélyébe nem menne le a bányász? Hiába a filmcsillag, ha nincs, aki névtelen szürkeségben utcát takarít, hogy az autó közlekedjék.
Szereped van. Személyiségedre, nevedre van kiosztva az emberiség színjátékában. Játszd végig. Kötelesség!
|
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
