2021. december 8. szerda,
Mária napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Élni vagy meghalni - 14-16. levél
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

A tizennegyedik levél könyvet ismertet:
„ÉLET AZ ÉLET UTÁN”

Világhírű könyv jelent meg hazánkban. Bár kezedbe kerülne. Raymond A. Moody, orvos kutatta, hogy akik „majdnem meghaltak”, tudományosabban, akik a klinikai halálban voltak, azok eszméletre térésük után mire emlékeznek, miről tudnak beszámolni.
150 emberrel beszélgetett az orvos. Mind a százötvenen megízlelték a halált a klinikai halál állapotában. Volt köztük, akit öngyilkosság vitt a halál mezsgyéjére.
Egy férfi így beszélt Raymond A. Moody orvosnak: „Nem tenném meg újra. Ha eljön az időm, természetes módon fogok meghalni. Világossá vált előttem, hogy életünk a Földön csak rövid szakasza az időnek, és rájöttem, hogy amíg itt vagyunk, sok tennivalónk van. Halálunk után az örökkévalóság következik.”
Másvalaki elmondta, hogy csapdában érezte magát; az öngyilkosságot előidéző ok, vagyis a „halál” előtti állapot sorozatosan újra meg újra megismétlődik.
Raymond A. Moody azt írja könyvében, hogy mindazok, akik öngyilkosság után kerültek a „halál” ilyen állapotába, mindnyájan belátták, hogy kísérletük semmit sem oldott meg. Sőt, tehetetlenül kellett nézniük, hogy milyen kellemetlenségeket idézett elő tettük. Tanúként kellett nézniök, hogy milyen fájdalmat okoztak másoknak.
Ilyet akarsz átélni? Ha nem tévedtek, ha valóság volt tapasztalatuk, melyről az orvosnak beszámoltak,
akkor téged is zsákutca vár,
a végleges megoldhatatlanság fog kínozni,
talán,
ám ez a „talán” elég ahhoz, hogy „más kárán tanul az okos” és nem próbálod meg elpusztítani magad.
Egyben biztos nem tévedett a klinikai halálból visszatért férfi: „...amíg itt vagyunk, sok tennivalónk van”.
Neked is. Amit csak te tehetsz meg.
– Ilyen nincs – mondod kishitűen.
– Van – válaszolom –, az életed. Most. Az ÉLETBEN!
Tudom, könnyű ezeket tanácsolnom. A súlyosan szenvedők közül többen így panaszkodnak:
„– Élet az enyém? Kín és tehetetlenség! Jobb lenne minél előbb a halál a pokollal együtt, ott bizonyára nem szenved az ember annyira, mint ebben az életben.”
Akiből így szól a fájdalom, az előtt tisztelettel és döbbenten állok. Fájdalmát enyhíteni nem tudom. Kínját nem szüntethetem meg. Csak arra kérhetem, hogy gondolja meg: a szenvedés is tett! Ha sorsa feladatul ezt adta neki, tegye! A fájdalomnak a természet rendjében célja van. Az üdvösség rendjében pedig Jézus Krisztus szenvedését teljesíti be, egészíti ki.
Szeretném megéreztetni Veled, bármily nagy a szenvedésed, azért még szerethetsz ... és szeretnek! Szükség van rád. Bármily terhes önmagadnak az életed, annak értelme és tartalma van! (Bár ismernéd JONI történetét!)
A pokolban nem szenvednek annyit?
Tudod, mi az?
Hiány! Értelmét és célját vesztett vergődés. Hiány. Üresség. Nem szeretnek és képtelen vagy szeretni! Se Istent, se embert! A pokol állapot, melyben az ember önmagába zuhant szerencsétlenség.
Ez az állapot váltsa fel a mostanit, mely kínoz, és amúgy is véget ér?!
Döbbenten állok előtted, hisz szenvedésedben halált akarsz és poklot kívánsz –
mit tegyek?
kiáltsam vagy suttogjam?
írom csupán:
„ÉLET AZ ÉLET UTÁN” csak akkor vár rád, ha magad azt ki nem oltod!
 
A tizenötödik levél nyugtat:
HÍVÁS NÉLKÜL IS MEGÉRKEZIK A HALÁL

Tulajdonképpen azzal, hogy önmagad kívánod megszüntetni életedet, sietteted az amúgy is bekövetkező halált. Miért sietteted? Mindennek, a sírásnak, a nevetésnek, a születésnek, a halálnak: megvan a maga ideje.
Eszembe jut egy érdekes regény, melyet Thorton Wilder írt, az amerikai író. Szent Lajos király hídja – ez a könyv címe. Arról ír, hogy Peru legszebb hídja 1714. július 20-án leszakadt. Öten voltak rajta. Mind az öten a mélybe zuhantak. Meghaltak.
Az öt közül az egyik Esteban volt. Manuel ikertestvére. Anyjuk, születésük után kosárba helyezte, és utcára tette a testvéreket. Irgalmas idegenek vették fel őket, és úgy nevelkedtek fel. Szerették egymást. Eltéphetetlennek gondolt kapcsolatukat szétszakította a halál: Manuel gyógyíthatatlan betegségben meghalt. Esteban messze, nagyon „messze” akart menni.
Régi ismerősével, Alvarado kapitánnyal találkozott, aki éppen tengeri útra készült. Hívta őt is. Esteban habozott. Ne, ne menjen! Messze, el ... Aztán megfordult a fejében valami. Alvarado nem sejthette, mi.
– Menj, szedd a cókmókodat, s indulunk! – mondta neki.
Ami ezután történt, a könyvből másolom eléd.
„Esteban lassan ballagott föl a lépcsőn. A kapitány várta őt és oly sokáig várta, hogy egyszerre maga is föltámolygott a lépcsőn a fele útig s hallgatózott. Eleinte csönd volt, aztán olyan zajokat hallott, amelyeket képzelete rögtön felismert. Esteban kaparta a vakolatot a gerendáról s köréje épp egy kötelet erősített. A kapitány reszketve állt a lépcsőn.
»Talán ez a legjobb – gondolta magában. – Talán magára hagyom őt. Talán mást nem is tehet.«
Majd mikor egyéb hangot is hallott, az ajtónak rontott, berohant a szobába, elkapta a fiút.
– Tessék menni innen – kiabált Esteban. – Tessék hagyni engem! Ne tessék most bejönni.
Esteban arccal a padlóra esett.
– Egyedül vagyok, egyedül, egyedül – kiáltotta.
A kapitány csak állt-állt, egyenesen, nagy, nyílt ráncos arcával, melyet elszürkített a fájdalom. Ő most a saját régi óráit élte át újra.
Csak a tenger csodáiról tudott beszélni, különben nehéz helyen állott nála a szó, de vannak pillanatok, amikor nagy bátorság kell ahhoz, hogy közhelyeket mondjunk. Nem volt biztos abban, hogy a padlón heverő alak figyel-e rá, de azért így szólt:
– Azt tesszük, amit tehetünk. Tengődünk, Esteban, ki-ki úgy, ahogy bír. Nem tart sokáig, tudod. Az idő folyton halad. Majd te is meglepődöl egyszer, milyen gyorsan múlik az idő.
Elindultak Limába. Amikor a Szent Lajos király hídjához érkeztek, a kapitány lement a folyóhoz, hogy felügyeljen pár poggyásza átszállítására, de Esteban gyalogszerrel haladt át a hídon, s azzal együtt zuhant le.”
Így beszélte el Thorton Wilder Esteban öngyilkossági kísérletét és halálát.
Olvasod. Érzed, miért írtam le neked ezt a különös történetet? Esteban miatt, miattad és magam miatt. Magam miatt, hogy sejtsd, mi játszódik le bennem (hiszen nem csupán én szeretnélek megismerni, te is kíváncsi lehetsz rám); nos, a kapitány reszketve állt a lépcsőn. Nekem sem közömbös, mennyien készülnek önként meghalni! Aztán Alvarado arra gondolt: talán magára hagyom őt. Bennem felmerül: írjak (miért írok), útjára küldjem leveleimet?!
Amint a kapitány nem tehette meg, hogy ne törje be az ajtót, nem tehetem meg én sem, hogy ne írjak, neked, bárki vagy...
És te?
– Tessék menni innen! Egyedül vagyok, egyedül vagyok – idézheted Esteban szavait. Mégis, tovább írok, remélem tovább olvasol, amint Esteban hallgatta a kapitány szavait...
– Tengődünk... ki-ki úgy, ahogy bír. Nem tart sokáig, tudod. Az idő folyton halad... gyorsan múlik az idő.
Ne hívd a halált, eljön az hívás nélkül, elindult feléd – felém – születésünk óta. Elérkezik ott s akkor, amikor az Isten, a sors, a végzet elrendelte. Talán egy óra sem kell, mint Esteban esetében. Lehet 10 év múlva. Itt? Máshol? Nem mindegy? Indulj el „Limába”, indulj, ahol tenned kell, ahol élned kell, ma, holnap, holnapután.
Éljed az élet perceit. Hívás nélkül is megérkezik, ne siettesd, még nem jött el az órája. Esteban így tett. Jól tett. Indulj el. A ma feladatával törődj.
 
A tizenhatodik levél elmondja:
FAUST HALLJA A HÍRT – ÉS NEM ISSZA KI A MÉREGPOHARAT

Ismered azt a Hírt, mely Faust kezét akkor állította meg, mikor a méregpoharat – hogy megölje magát – a szájához emelte?
Faustról tudod, hogy a német költő, Goethe által megálmodott ember. Ez az ember ugyancsak eljutott az öngyilkosság gondolatáig. Megszületett benne a döntés: végez magával.
Elkeseredésében úgy látta, hogy az ember szívében a gond tanyát ver, mely elzavar nyugalmat s gyönyört egyaránt. Tetteink, kínjaink életünket gáncsolják el. Olyantól félünk, ami soha nem jön el. Azt siratjuk, amit nem veszthetünk el. Zsibvásár, molytanya az emberi élet... Mit keressen itt? Talán, ha néhányan voltak boldogok, mióta ember él a Földön. Értelmetlen az élet. Inkább jöjjön a halál. Döntött Faust.
Kelyhet fogott a kezébe, mérget öntött bele, szájához emelte, hogy kiigya. S akkor harangszó, karének hangzott fel.

„Krisztus feltámadt!
Halandó emberek,
mind örvendezzetek,
elmosta vétketeket,
az ősi átkot!”

Faust keze megállt. Ajkától elvette a poharat. Hallgatta a harangzúgást, az éneket. Megszólalt.

„Mi ez a zsongás, ez a tiszta hang,
melynek hatalma poharam után nyúl?

Hatalmas égi dallamok!
Kutatjátok, ki a porba’ mászik?
Érzékenyebb lelkekhez szóljatok.
Hallom, hallom a hírt – hitem hozzá hiányzik.
Ó, hit! A csoda legszebb magzatod
Szívem ama szférákba nem repeshet,
honnan a szent hír idecseng;
s mégis a hajdani gyermekszív belereng,
és visszahív, hogy új életbe kezdjek.

Ó, égi dal, csak zeng, zengj, mindörökké!
A könnyem hull, vagyok megint a Földé.”
(Jékely Zoltán fordítása)

Faust a hír hallatára az életet választotta. Végigélte Goethe-teremtette különös-gazdag életét.
A hír, melynek hatalma volt Faustot életben tartani, az életre lelkesíteni, még akkor is, ha már nem hitt benne, az a hír a vallás tanítása. A keresztény tanítás. (Lehet, csupán az esze nem hitt benne, de szíve, emberi természete igaznak érezte.) Gyermekkorában jól megtanulhatta a keresztény tanítást Faust.
Van Isten!
Szeretet az Isten!
Az ember Istenhez hasonló. Az ember a világmindenség fejlődésének csúcsa. Olyan érték, mely az Istennek is megtetszett, és emberré lett. Az Isten Fia a názáreti Máriától megszületett és Jézus Krisztusnak hívták. Emberi életet élt minden örömével és könnyével.
Jézus Krisztus tanított. Tanítását örömhírnek nevezték el. Boldogságokat hirdetett. „Boldogok, akik sírnak.” Arról tanított, hogy egy pohár víz, melyet a szomjazóknak adunk; a kenyér, melyet az éhezőnek nyújtunk; a vendég, ha befogadjuk; a beteg, ha meglátogatjuk: mind-mind olyan érték, amit érdemes tennünk, amiért érdemes élnünk. Egymásnak tett cselekedeteink értelmet adnak mindennapi életünknek.
Ismeri szívünket. Új parancsot hirdetett meg: Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!
Halálon túli életet ígért azoknak, akik szeretetben élnek. – Azért jött, mondta, hogy életünk legyen. Természetesen, aki ilyen programot hirdet, annak követelése is van. NE ÖLJ! – önmagad életét se oltsd ki!
Mindez a keresztény örömhírből eszébe juthatott Faustnak. A hír nagyszerűsége visszatartotta a méregpohártól. „Vagyok megint a Földé!”
Mikor fontos kérdésben kell dönteni, mindent számításba vesz az okos ember. Az élet-halál kérdésében még inkább.
Ismered a hírt? Ha igen, elevenítsd fel. Ha nem, törekedj megismerni. Ha hiszed, erősebben higgyed és megint leszel a Földé.
Aki a hírt meghirdette, az tökéletes ember volt. Az Ember. A hívők pedig úgy hiszik, maga az Isten.
A bibliai Bölcsességek Könyvében üzenet van Róla és nekünk. „Ne törekedjetek a halálba életetek elhibázott útján, ne siettessétek romlástokat kezetek tetteivel! Mert a halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában... Akik nem félik az Istent, kezükkel és szavukkal hívják a halált, emésztődnek az utána való vágyakozásban, mintha a barátjuk volna, és szövetséget kötnek vele, mert méltók rá, hogy az osztályrészévé legyenek.” (1. fejezet, 12., 13., 16. versek.)
Méregpohár van a kezedben? Várj. Mit vesztesz, ha vársz és közben felteszel egy lemezt? „Jézus Krisztus Szupersztár.” Ha megvan, hallgasd meg, hallgass bele Mozart Missa Sollemnisébe is.
Várj. Mit vesztesz vele? Menj be egy templomba. Keresd meg a lelkészt. Beszélj vele. Titoktartás kötelezi.
Figyelj. Nem hallik hozzád a harangszó délben, reggel? Vagy este? Van otthon Bibliád? Nyisd fel. Benne a hír. Üzenet neked. Halld meg, olvassad, csak nyerhetsz vele, mint Faust. Megnyered az életet. Újra a Földé leszel, s a hír szerint megnyered az Eget.
„Boldogok, akik sírnak, mert őket megvigasztalják.”

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007