2024. december 10. kedd,
Judit napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Egészen szép vagy 5.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák



Férfi és nő


Olvashattad már e könyvben, hogy „a Nő határtalan lény”, sőt éppen az, „aki sohasem annyi, amennyi, hanem mérhetetlenül több”. Miben nyilvánul meg ez a „határtalanság”, a „mérhetetlenül több”? Például a férfi és a nő kapcsolatában is. Amikor az Örök Nő jelentőségéről ír századunk nagy gondolkodója, Theilard de Chardin, akkor a következőket állapítja meg:

„Először is jómagam vitathatatlanul hiszem azt, hogy a férfi – még ha igen-igen átadja is magát egy eszme vagy az Isten szolgálatára – csak akkor juthat el lelki érettségére és teljességére, ha valami »érzelmi« hatás éri. Ez a »szentimentális« hatás érzelmileg járja át értelmét és legalább kezdetben felszítja szeretetének erőit. Mint ahogy lehetetlen élni fény, oxigén vagy vitamin nélkül, ugyanígy a férfi – egyetlen férfi sem – mellőzheti a Nőit.”

Leányom, ha valaha is elszomorodtál, hogy leánynak születtél, most ráébredhetsz, mily nélkülözhetetlen vagy éppen nőiességedben. Szóljon tovább Chardin:
„A Nő a Férfi számára: a Világmindenségtől remélt minden kiegészítésnek szimbóluma és megszemélyesítője...
A Nő szárnyakat bont, érzékennyé tesz, önmagának nyilatkoztatja ki a Férfit, akit szeret. Ez olyan ősi igazság, mint az Ember...
A Nő úgy áll előtte, mint a világ vonzóereje és szimbóluma. Már csak úgy tudja átölelni, hogy maga is a Világ méretei szerint nagyobbodik meg. S mert a Világ mindig nagyobbodik, még mindig befejezetlen, s nálunk mindig előbbre jár, ezért – hogy elérhesse azt, akit szeret – a Férfinak vállalkoznia kell a Mindenségnek és önmagának meghódítására.”
Chardin az örök női páratlan hivatását hangsúlyozza: szerepe a világot átadni a férfinak, szerepe segíteni a férfit a világ meghódításában, amely küzdelemben a férfi kezével, eszével harcol. Tükör lenni, hogy a férfi megtalálja önmagát. Ki akarhatna nő létére ennél kevesebbet? És lehet ennél többet? Ő azt is állítja: „Az Anyag legpezsgőbb formája a Női.” „Az Anyag erői között a Női a legfélelmetesebb.”
Hogy mi következik ebből, azt is leírja: „A Női olyan illat, amely szédít; ital, amely részegít. A Valóság területén a »veszély« az erő jele is. Minél veszélyesebb valami, meghódítását annál inkább parancsolja az Élet...
E csúcs megmászásáról csak akkor mondunk le, ha megmagyarázzák nekünk, hogy a felfelé kúszás miért ne hozhatna minket közelebb Istenhez. A női csillagon át az isteni Nap még látható, ragyoghat, sőt még élénkebb fénnyel ugyanazon síkon és ezen a síkon túl is. A szerelmi kettős felmagasztosulva fogadhatja a magasabb isteni vonzást...
Az Anyagnak tulajdonított mélységek csak a Szellem csúcsait tükrözik. A szerelmi vonzás és birtoklás központja fokozatosan fordul a lelki felé. Hogy elérjék egymást, a létezőknek magasabbra körözve kell keresniük egymást.”

Elképzelem, Szeretett Leányom, amint olvasod ezeket a gondolatokat, sejtve érzed, mily titkokat hordozol magadban. Talán megijedsz, talán kételkedsz, hogy mindez igaz lehet? Paul Claudel Selyemcipő című drámájában a hitetlen, kétes tisztességű Don Camillo az általa csodált és szeretett nőhöz, Dona Prouzhoz így kiált: „Mutasd meg arcodon végre az Istent, akit nem bírsz már magadba zárni. Hadd érjem el szívednek mélyén azt a vizet, amelynek tiszta forrása csak te vagy.”
Sok fiatalról tudtam ifjú koromban – most hasonlóan ismeretségi köreimben –, hogy voltak s vannak fiúk, férfiak, akik kedvesük, szerelmük Isten felé fordulásában ismerték fel a vallás értékét és döbbentek rá önmaguk Végtelen felé vágyakozására.
Tudjuk a történelemből, hogy a királyi családokban a gyermeknek már tudatának ébredésétől kezdve állandóan mondták: királynak születtél! Így tették benne öntudatossá, ki is ő, s mivé kell válnia.
Szeretett Leányom, én most azt írom: Nőnek születtél, teljél meg nemes öntudattal, tiszta önérzettel és vállald az Örök Női megélését, hiszen „határtalan lény” vagy, „mérhetetlenül több” van szívedben, mint ami látszik. S mindez kivirágzik, teljessé tesz a szeretetben, a szerelemben.
 
Szerelem

Kedves Leányom, sokszor hallottad már azt a közmondást, hogy „madarat tolláról, embert barátjáról” lehet megismerni. Az is igaz, ha megmutatjuk bárkinek könyveinket, akkor rásejtenek, milyen emberek is vagyunk. Most én azt mondom, beszélj nekem a szerelemről, hogyan gondolkozol róla, miként kívánod megélni; beszélj a szerelemről és megmondom milyen nő vagy. Viszonyulásunk a szerelemhez döntően befolyásolja egész személyiségünket. E kérdésben ismét „mesteremet”, Chardint hívom segítségül.

„Csak egyetlen alapvető érzés van minden misztikának gyökerén, s ez nem más, mint az emberi személyben született Szerelem, amely kiárad az egész nagyvilágra.”
„A Szeretet óriási, mindenütt jelen van és sohasem törte meg semmi. A Szeretet őseredeti és egyetemes energia.”
Fel kell tenni a kérdést, hogy tulajdonképpen mi az értelme, lényege a szerelem szenvedélyének a Világmindenségben. „Szaporodjatok és sokasodjatok” – hangzott a Teremtő szájából Ádám és Éva számára hivatásuk, hogy gyermekek szülessenek. A férfi és nő szerelme biztosítja az emberi nem fennmaradását. Ezen elsődleges cél mellett „az Emberré válás kritikus pillanatától kezdve új, lényegesebb szerep jutott a Szerelemnek” – állapítja meg Chardin. Az emberi személyiség kialakulásához szükséges a két „ellentét”: a férfi és a női létnek, életnek egy magasabb egységben való egyesülése.
A férfi és a nő, minél emberibb emberek, annál inkább nem csupán a gyermekért, hanem inkább a másikért vannak. Erről II. János Pál pápa is ír a Mulieris Dignitatem körlevelében. „A kettő egységében a férfi és a nő kezdettől fogva hivatást kapott nemcsak arra, hogy »egymás mellett« vagy »együtt«, hanem arra is hogy kölcsönösen »egymásért« létezzenek.
„A Szerelem az emberré válás révén növekszik... A szerelem lelkileg differenciálja azt a két embert, akit egymáshoz közel hoz. Tehát egyik sem emésztheti fel a másikat; s még kevésbé lehetséges az, hogy mindketten elvesznek a testi birtoklás élvezetében...
A szerelem hódító vállalkozás. Csak örökös felfedezés révén marad meg s bontakozik ki, mint maga a Mindenség is.
Tehát csak azok szeretik egymást jogosan, akiket mindkettőjüket, egyiket a másik által, létük magasabb birtoklása felé viszi szenvedélyük.” (Chardin)
A szerelemben a férfi és nő kiegészül egymással. Az igazi szerelemben nemcsak test találkozik a testtel, szív a szívvel, hanem lélek a lélekkel. Minden vonatkozásban egész ember egy másik egész emberrel. Életük egyesülése megjelenik a gyermekben; gyermekük által haladták túl/meg önmagukat és életük az emberiség folyamában folytatódik.
Az igazi szerelemben személyiségük is találkozik, egyesül és ekkor felmerül a kérdés, kiben teljesülnek be? Biológiai életük folytatódik gyermekeik, unokáik nemzedékén át az emberiség folyamában. Személyiségük szellemi valóságának is kell egy egységesítő cél. Mi vagy ki menti át a halhatatlannak akart szerelmet a mulandóságból? Chardin válasza így hangzik:
„A szerelem három pontot magába záró folyamat: a férfi, a nő és az Isten. A szerelem sikere egészen attól függ, hogy a három elem összhangba kerül-e?”

Leányom, így látod a szerelmet? Vagy hasonlóan? Azért idéztem ily bőven „mesteremet”, mert az ő megfogalmazásában találtam rá a majdnem tökéletes bemutatásra, milyen is a szerelem ősképe az Emberben. Erre kell törekedni. A szerelem megélésében – amely egybeöleli a test, a szív, a lélek, az Isten valóságát –, bontakozhat ki nőiességed, válik teljessé személyed.
Természetesen másként is meg lehet élni. De mit ér az olyan szerelem, amely nem teremt embert egymásban és egymás által? Mit ér a szerelem, ha nem viszik át a túlsó partra? Nagy László költőnk nagyon ismert verssora: „Ki viszi át a szerelmet a túlsó partra?” Vajon milyen „túlsó partra” gondolt? Egyik évből a másik év partjára? Vagy az egyik szív partjáról a másik szívének partjáig? Kettejük szerelméből a gyermekig? Halálon túli partra? Vagy Isten Szívéig?
Te hogyan gondolod?

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007