2026. július 21. kedd,
Dániel, Daniella napja.
Kalendárium

 

Július (Ősi magyar nevén, Áldás hava) az év hetedik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. A római naptárban kezdetben ez az ötödik hónap volt. Ennek megfelelően latinul eredetileg Quintilis („ötös”) volt a hónap neve, csak később Julius Caesarról nevezték át júliusra. A 18. századi nyelvújítók szerint a július: kalászonos. A népi kalendárium Szent Jakab havának nevezi.
...

 George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak.

...
 Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte.

...
 Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk.

1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik.

...
Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.

 

Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában).

...
 Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését.
...

 Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani.

...

 "... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta...
...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." 

...

 A légszebb felvétele Beethoven hegedűversenyének.

Karajan felfedezettje a volt a hetvenes évek közepén a kiskamasz Mutter, kinek koraérettsége és művészi érzékenysége megragadta az idős Mester figyelmét. Mindenben támogatta a fiatal lány művészi fejlődését, s Karajan jól számított, hiszen Gedda, Janowitz vagy Freni esetében is jól tévedhetetlennek bizonyult. Ma Mutter a legnagyobb hegedűjátékos ebben a nem könnyű mezőnyben.

...

"Mit tehet az ember, ha első látásra beleszeret egy nála több mint húsz évvel fiatalabb, viruló szépségű lányba, aki ráadásul másik férfiba szerelmes? A legtöbben lemondanának a reménytelen ügyről, Vaszary Gábor hősét, a jóképű, tapasztalt építészt azonban nem ilyen fából faragták. Az oltárig vezető út autós üldözéssel, magándetektívvel, halott papagájjal, akadékoskodó nagynénivel és egyéb problémákkal van kikövezve, ám az igazi nehézségek még csak ezután következnek.
...

A Képzet

Merő szemmel, mint egy halott,
két kart fűzve egymásba
sejtek ollykor egy hajnallott
fényt az elkábulásba.
Ugyan mi az? El-elfoszlik
előlle a semmi ó
leple; s ha nézem, széjtoszlik
...

Szerb Antal testamentuma is lehetne ez a válogatás, melyben a világirodalom nagy alkotásainak eredetijét és kitűnő  magyar fordításait olvashatjuk.

Szerb Antal mindannak ellenére, hogy piarista neveltetésben részesült, hogy keresztapja Prohászka Ottokár püspök volt és mélyen katolikus hitű, fenyegetve érezte magát, s rendszeresen munkaszolgálaton kellett megjelennie.

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Az Isten Fia újra megszületne?
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Nem egyszer gondolhatunk arra, ha nézzük jelen történelmét az emberiségnek, vagy a több mint 2000 éves múltját, amióta Jézusban az Isten emberré lett, akkor arra gondolhatunk, nem lenne "kedve" még egyszer emberré lenni. Az ember öngyilkos hatalommal veszélyezteti az őt körülvevő természetet. Minden életet veszélyeztető fegyvereket gyárt. Világháborúkat játszott, sátáni táborokban pusztított (pusztít?) embereket... Vajon nem Shakespeare 57. szonettje valósul meg?

" Az Érdem itt koldusnak született
És hitvány Semmiségre pompa vár
És árulás sújt minden szent hitet
És Becsületet rút gyanú aláz
És szűz Erényt a gaz tiporni kész
És Tökéletest korcs utód gyaláz
És Érc-erőt ront béna vezetés
És Hatalom előtt néma a Szó
És Észre láncot doktor Balga vet
És az Egyszerű kap Együgyű nevet
És Rossz-kapitány rabja lett a Jó."

Ha átgondoljuk mindezeket , nyomatékosan tör elő a kérdés: Isten Fia megszületne újra? A keresztény hit válasza, amelyet mélyen gondolkodó emberi ész is elfogadhat: IGEN!
....

Elsősorban azért, mert Isten önszeretetének tette a megtestesülés. Ha a teremtés végső oka és célja Isten hatalmas szeretete, még inkább megtörténne, hogy emberré legyen a második isteni személy, a Fiú. Ha Isten a teremtés után azt látja: " hogy minden, amit alkotott, igen jó" (Ter 1,31), akkor nemcsak azt látja, amit előbb felsoroltunk, hanem a megtestesülés gyümölcseit is. A világmindenség és benne az ember a megtestesülés által teljessé bontakozik ki. Gyönyörködik a szeretetben, és ma is mondja:
" EZ AZ ÉN SZERETETT FIAM, AKIBEN KEDVEM TELIK." (Mt 3,l7)

Isten Fia újra megszületne, hogy megismertesse az Atyát, az egyetlen Istent, megismertesse az egész világgal, hogy oly szeretettel szereti az embert, ahogyan csak Isten tud szeretni.
Senki nem tagadja az árnyat, bűnt és gonoszságot. Ám a látó előtt mindezeket túlragyogja a fény, vértanúk, hitvallók, mindennapi emberek egymás iránti szeretete, szerelme, az ártatlanság, a szentség, amelyek oly letagadhatatlanok, mint az érthetetlen rossz, fájdalom, halál. - Ne feledjük: "Isten sohasem engedné meg semmilyen rossznak a létét, ha nem volna olyan hatalmas és jó, hogy még a rosszat is képes jóra fordítani. Jobbnak tartotta, hogy a rosszból hozza ki a jót, mint azt, hogy egyáltalán ne engedje meg a rosszat." (Ench.XI.3.) Mindezt azért bátor tanítani az Egyház, mert Pál apostol leírta az isteni kinyilatkoztatást: " Amikor azonban elhatalmasodott a bűn,túláradt a kegyelem, hogy amint a halált hozón a bűn uralkodott, úgy uralkodjék az örök életre szóló megigazulás révén a kegyelem is a mi Urunk Jézus Krisztus által." (Róm 5,21)
Igen, megszületne újra és ezért születése évfordulós ünnepén méltó és igazságos, hogy énekelje szívünk:

KÖSZÖNTELEK JÉZUS KRISZTUS

születésed ünnepén, 2012 karácsonyán,
köszöntelek,
mint jászolban fekvő Kisdedet,
mint a 12 éves Ifjút a templomban,
mint a Jordánban 30 évesen Megkeresztelkedőt,
mint a 3 éven át Tanító Mestert,
mint Halottat a kereszten
és mint a harmadnapra Feltámadottat.
Imádlak Uram,
mint a megtestesült Isten Fiát,
örökkévaló Fiát az örök Istennek!

Nem oly emlékezéssel ünnepelünk,
hogy sírodra virágot viszünk,
( sírod üres ),
nem úgy ünnepelünk, mint elhunyt nagyjainkat,
akiknek tudását, bölcsességét
könyvek koporsója őrzi -
mi az Élőt ünnepeljük,
akit idő és tér nem tart rabságban,
ünnepelünk, aki Megszületett
és ma és mindig az ELJÖVENDŐ!

A szeretet eleven melegében szeretünk,
s aki "csak" keres, utánad kutatva érzi,
hogy eleven nyomaidat találja meg,
aki pedig tagad vagy nem ismer fel,
Te keresed ,
mint Jó Pásztor az eltévedt bárányt.

ALLELUJA illet születésed ünnepén,
nekünk ajándékozott Szívednek
szívünk karácsonyi örömét ajándékozzuk.

1999-2012

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007