2025. november 12. szerda,
Jónás, Renátó napja.
Kalendárium

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

November (Ősi magyar nevén, Enyészet hava) az év tizenegyedik hónapja a Gergely-naptárban, és 30 napos. Neve a latin novem szóból származik melynek jelentése kilenc, mivel eredetileg az év kilencedik hónapja volt a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. A 18. századi nyelvújítók a novembernek a gémberes szót javasolták. A népi kalendárium Szent András havának nevezi.

...

1897 és 1901 között a budapesti tudományegyetemen jogi és államtudományi, ezzel párhuzamosan földrajzi és szociológia tanulmányokat folytatott, a magyaróvári Felsőbb Gazdasági Tanintézetben is tanult. 1903-ban szerzett államtudományi doktori oklevelet Budapesten. 1903-tól Lóczy Lajos mellett dolgozott gyakornokként az egyetemi földrajzi intézetben, 1904-től szolgabíró volt Szatmárnémetiben. 1905 és 1910 között a nagysomkúti választókerületet képviselte, részt vett a darabontkormány elleni "nemzeti ellenállás"-ban. 1907-től a földrajztudomány felé fordult, Szudánban tett nagyobb utazást, majd térképészeti kutatásokat folytatott Európa nagy könyvtáraiban.

...

Erkel Ferenc (Gyula, 1810. november 7. – Budapest, 1893. június 15.), magyar zeneszerző, karmester és zongoraművész. Pályáját zongoraművészként és zenepedagógusként kezdte Kolozsváron, de alkalmilag vezényelt is és zeneszerzéssel is megpróbálkozott.

...

 Édesapja mellett kezdte meg zenei tanulmányait, 1819-től a nápolyi konzervatóriumban Tritto és Zingarelli tanítványa volt. Először egyházi műveket komponált, első nagyobb szerzeménye az 1824-ben Nápolyban bemutatott "Adelson e Salvina" című opera volt, amit a "Bianca e Fernando" című operája követett. Ezzel elnyerte a kor híres impresszáriójának tetszését, meghívást kapott Milanóba, hogy ott a Scala számára írjon, ami nagy megtiszteltetést jelentett. 1827-ben "Il Pirata" (A kalóz) című dalművével egész Olaszországban híressé vált, sikere évvről évre nőtt.

...

 A tragikus hirtelenséggel elhunyt Karl Richter nemcsak az egyik legnagyobb orgonaművésze volt a korának, hanem az egyik legnagyobb dirigense is. Talán Bach vagy Handel esetében nem túlzás azt mondani, a legnagyobb.

Bach remekműve, mely a zenetörténet számára még mindig kérdéses mű a keletkezése szempontjából, vitathatatlanul a legnagyobb értékét tekintve. Otto Klemperer a nagy zsidó-német karmester mondta a H-moll miséről, hogy az emberiség történetének legnagyobb alkotása.

...

Gyurkovics Tibor 1931. december 18-án született Budapesten.

1942-1948 között a budapesti piarista gimnáziumba járt. Itt érettségizett le 1950-ben. Polgári származása miatt nem vették fel sem az orvosi, sem a jogi egyetemre, és a színiakadémia sem fogadta be. Néhány hónapig a BESZKÁRT-nál dolgozott normásként, éjszakai műszakban, majd szeptemberben felvették a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára. Annak elvégzése után, 1953-1955 között pszichológusi oklevelet szerezett az ELTE BTK-n.
...

Vízbe-nézőn, könnyel szemem szögében,
hát ittmaradtam, újra egymagam.
A búcsuzást kiálltam, vége van,
de most, hogy elment, zsibbadoz a vérem.

Hiszem, neki sem jó, a búcsuzónak,
de - bár lelkében önvád is harap -
új jég alatt találja őt a holnap.
Mit kezdjen az, ki helyszinen marad?

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Advent: Eljövetel
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák




Rohanó világunk tele idegen szavakkal. Megszokás vagy felületesség miatt alig törődünk jelentésükkel. Napjaink reklámjai, programjainak hirdetései tele vannak az "advent" szóval. Keresztény igehirdetők adventi időszakról beszélnek. Alig van ember, akit érdekelne, hogy az advent latin szó. Jelentése: eljövetel. De kinek az eljövetele, vagy minek a várása? A villogó reklámoktól elkápráztatott embert nem érdekli, a vásárlástól lázast a boltokban közömbösen hagyja, a szórakoztató program keresők csupán kikapcsolódást várnak. - A keresztény embernek az advent Krisztus eljövetele, Krisztus-várás.
Az emberiség történetében évezredeken át Krisztust testben várták. Jelen adventünkben Krisztust várjuk, hogy megérkezzék, kialakuljon életünkben és várjuk a világvégi Úrjövetet. "Nem okoskodunk sokat, ki ő, mi ő? A virág sem érti a napot, a gyökér sem a földet, s mégis neki való révén feléje fordul, beléje tőr: így teszek én Istenemmel." (Prohászka Ottokár)
 
Érdekes, az ember a Holdra lép, a Marsra megy, a világűr mérhetetlen távolságú tereiben sajátos sugaraival "tapogat", feltételezett értelmes lényeknek válaszra váró üzeneteket küld. Az embernek kevés a Föld. Sátrat akar verni az égitestek között. Új otthonra vágyik az Univerzumban...
Vajon nem érdekesebb, hogy az Isten a Földet választott? Neki a Föld kell és az ember. Ő, aki mindenütt jelen van, a Földön otthon akar lenni.Az embert választotta, hogy egyesüljön vele.
Kereszty Rókus teológus írja, hogy több száz millió ember drámai módon élte meg azt a pillanatot, amikor az első két amerikai pilóta a Holdra lépett. Mikor a holdkompból kiszálltak, a Hold könnyű gravitációs terében eksztatikus táncra keltek, lélekben mi is velük táncoltunk. Megértettük, hogy a két űrhajósban valamiképpen az emberiség a Holdra lépett... Ha két űrhajós holdra lépése mindannyiunk számára nagy lépést jelentett, összehasonlíthatatlanul nagyobb "lépés" az egész emberiség számára az a tény, hogy a Názáreti Jézusban Isten személyesen emberré lett.
A Bibliában a történelmi pillanatot, az Isten megtestesülését Lukács evangélista írja le.
Gábor angyal Názáret városában Mária nevű szüzet keres föl. Köszönti. Beszélgetnek.
"- Ne félj Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Méhedben fogansz és fiút szülsz. Jézusnak fogod hívni. Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fia.
- Hogyan lehetséges ez, hiszen férfit nem ismerek?
- A Szentlélek száll rád és a Magasságbeli ereje borít el. Ezért születendő szent is Isten Fia lesz.
- Az Úr szolgáló leánya vagyok: történjék velem szavaid szerint. " ( Lk 1,26-36 )
János evangélista lényegre törőbb egyszerűséggel ír. Kétségtelenné teszi, hogy az Emberfiának léte nem csupán a földbe gyökeredzik, hanem Isten szentháromságos életének személyes társa.
" Kezdetben volt az Ige,
És az Ige Istennél volt,
És Isten volt az Ige.
Az Ige testté lett,
És közöttünk lakott.
Láttuk dicsőségét,
Az Atya Egyszülöttjének dicsőségét,
Akit kegyelem és igazság tölt be. " ( Jn 1, 1-3, 14.)
A világ teremtését ezekkel a szavakkal tárja elénk a Biblia: "Kezdetben teremté Isten az eget és földet...Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra... " A megtestesülés tényét néhány szóba sűríti János apostol, amint az előbb olvastuk. "Az Ige testté lett." A teremtés központja az Isten képére teremtett ember. A megtestesülésben Isten az ember képét öltötte magára.
 
A teremtésnek nincs évfordulója. A világegyetem korát, az első ember eszmélését, amikor öntudatra ébredt benne az anyag, és lénye a határtalanra nyílt meg, az idő folyamában nem lehet rögzíteni. Ám az Isten Fiának megtestesülését, Krisztus megszületését mostani időszámításunk keretében (néhány év eltéréssel) meglehet állapítani. Isten Fia születésének évfordulóját minden év karácsonyán ünnepeljük. Karácsonykor ünnepeljük a teremtésnél nagyobb titkot: Isten Fia emberré lett.
A titok nem olyasmi, amit még nem tártunk fel, de majd megismerünk. A titok "kifürkészhetetlen" számunkra, mely van." Az a sajátosság, ami mindig és szükségszerűen jellemzi Istent." (Rahner) A titok hegy, mely valóság, csak meg kell mászni, el kell indulni a csúcsra, még akkor is, ha legtetejére soha nem érünk el. A titok bár nem látjuk át, lenyűgöz. Prohászka Ottokár misztikus hittudós vallja az inkarnációról: a megtestesülésről:
"Az ember nem élhetett meg a testbe öltözött Isten nélkül. Kellett, hogy a Végtelennek emberarca, szerető tekintete, igés ajka legyen és kellett, hogy a mennyei Szeretet emberszívben lüktessen végig egy földi életet... És szíve van, igazi véres ember szíve, hogy legyen nekünk egy biztos, ragyogó Isten-napunk, ahonnan ölelésnyire sincs a Végtelen."
Mélyedjünk tovább ebbe az "eljövetelbe", Rahner korunk egyik legjelentősebb teológusa tanítja: "A Teremtőről elmondhatjuk még az Ószövetségi Szentírással, hogy Ő a mennyben van, mi pedig a földön. De arról az Istenről, akit Krisztusban vallunk meg, azt kell mondanunk, hogy pontosan ott van, ahol mi vagyunk és csakis ott található meg." -
"Jézus az időben az örökkévalóságot képviseli, a földön a mennyet, a természetben a természetfelettit, de úgy hogy az időt bevezeti az örökkévalóságba és ott a természetes földi élet megtalálja az ég teljességét.
Befelé is ő a harmónia biztosítéka, mert ösztönnel szemben hangoztatja a lélek uralmát, a gyűlölettel szemben a szeretetet, az önzéssel szemben a nagylelkűséget. A betlehemi gyermek tehát valóságos Isten és valóságos ember. Ez a születés Máriát felemelte az istenanyai méltóságra, nekünk pedig meghozta az istengyermekség kiváltságát. " (Gál Ferenc)
 
Advent, latin szó. Most már tudjuk, sőt azt is, hogy eljövetel. Annak, aki keresztény hittel hisz, annak Isten eljövetele, Isten Fiának megtestesülése.Ennek ünnepe Karácsony. Erre érdemes készülni ebben az "adventi időszakban". Teremtsünk magunkban csendet. Érzékeljük, valamiféle tapasztalattal sejtsünk rá, hogy az, aki a teremtés csúcsa, és "semmi nem csodálatosabb nála", az ember, te és én és mindenki részesülhet az igazi Eljövetel ajándékába, aki JÉZUS KRISZTUS, aki kívánja, hogy várjuk...
Természetesen vannak, akiknek az "eljövetel" kimerül az advent szóval reklámozott üzleti ajánlatokban, szórakoztató (jobb esetben elmélyedésre hangoló) programokban, árleszállításokban, utcák kivilágításában, tereken felállított karácsony fában, vagy az ajándékban, mely lehet akár autó, akár virágcsokor, gyémánt gyűrű, vagy játék. Ez az "eljövetel" összehasonlíthatatlan a fentebb jellemzett emberek "adventjével", akik abban reménykednek, hisznek, hogy találkoznak az Emberré lett Istennel...
Nemes értelmében a szónak, sajnálom akiknek adventjében nem ragyog fel az isteni valóság, ám reménykedem, hogy életükben is felragyog valamikor, valahol egy csillag, amely elvezeti őket a Betlehemben született Krisztushoz.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007