 | | | 2026. május 12. kedd,
Pongrác napja. Kalendárium | 
Május (Ősi magyar nevén, Ígéret hava) az év ötödik hónapja a Gergely-naptárban, 31 napos. Nevét Maiáról (Maia Majestas) kapta, aki egy ősi termékenységistennő volt a római mitológiában. A 18. századi nyelvújítók szerint a május: zöldönös. A népi kalendárium Pünkösd havának nevezi. Az Ikrek havának is nevezik.
...
| | 
1776. május 7-én született a Vas vármegyei Egyházashetyén Berzsenyi Dániel, akire ezúttal ódái közül a legvulkanikusabb hatásúval és legidőszerűbb tanításúval emlékezünk, meghatározva helyét irodalmunkban.
A MAGYAROKHOZ
Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
...
| | 15. A félelmetes Oz leleplezése "Utazóink odaléptek a Smaragdváros hatalmas kapujához, és becsöngettek. Többször is kellett csengetniük, míg a kaput kinyitották: ugyanaz a Kapuőrző Kulcsár állt előttük, akivel első ottjártukkor megismerkedtek. ... | | (Dés, 1649. máj. 10. - Nagyenyed, 1716 szept. 10.) református tanár. Désen kezdte tanulását 1654-ben. Ezt 1656-tól Gyulafehérvárt, 1658-tól ...
| | 
Festő, neve 1868-ig Lieb, 1880-ig Munkácsi. Apja, a bajor eredetű Lieb Leó sótiszt volt Munkácson, anyja Reök Cecília. 1848-ban a család Miskolcra költözött. Munkácsy festői hajlama már kiskorában megnyilatkozott. Szülei korai halála után 1850-ben nagybátyjához, Reök István ügyvédhez került, aki a szabadságharc után hallgatásra kényszerítve, szerény viszonyok között élt Békéscsabán. A fiút 11 éves korában gyámja asztalosinasnak adta. Mestere durvaságai, a fenyítések okozta testi-lelki nyomorúság egész életére és kedélyére kihatott. Segédlevele megszerzése után Aradra ment. Nyomorgott, megbetegedett s visszatért nagybátyjához Gyulára. Lábadozása alatt rajzolni tanult Fischer ott élő német festőtől. ... | |
1554. október 20-án született Zólyom várában, Balassi János és Sulyok Anna elsőszülött gyermekeként.
Később egy öccse, Ferenc és két húga, Anna és Mária született még. Apja felső bányavidéki várkapitány, dúsgazdag báró, az ország egyik leggazdagabb és Lipót császár uralkodása alatt egyik legbefolyásosabb embere. Bálint neveltetését 1564-től Bornemisza Péter irányítja. 1565 őszétől Nürnbergben végzi alsóbb fokú iskoláit. Valószínűleg megfordul több külföldi egyetemen, vélhetően Padovában is. ... | |
A "Figaro házassága"-t 1786...
| | 
VAJDA JÁNOS (Pest, 1827. május 7.– Bp., 1897. január 17.): költő, író, publicista.
Gyermekkorát a mindig idillinek látott váli erdészházban töltötte, ahol apja, Vajda Endre az Ürményi-család birtokán főerdész volt. Székesfehérvárott és Pesten járt gimnáziumba. Pesten Vajda Péternél, a neves írónál, rokonánál lakott. Diákkorától írt verseket, eszményképe Petőfi volt. 1845-ben vándorszínésznek állt, de tizennégy hónap után csalódottan visszatért Válra. Rövid ideig nevelő volt, majd apja beajánlotta gazdatiszti gyakornoknak Alcsútra, a mintagazdaságba. ... | | 
A máig "sztár-filozófusnak" számító német bölcselő életét és munkásságát elemző legújabb monográfia a Szegedi Tudományegyetem oktatóinak tollából. A monumentális kötet részletesen elemzi a Nyugat alkonya mellett a filozófus többi művét, valamint átfogó képet ad a XX. Század első fele Németországának szellemi életéről. ... | |
Német zeneszerző, operaszövegkönyv író, zeneköltő, esztéta. Önző, ellenállhatatlan, forradalmár, arrogáns és zseniális muzsikus. Megteremtette a költészet, zene és színház egységét: az összművészetet. Mottója: „A világ tartozik nekem mindazzal, amire vágyom”.
...
| | Krúdy Gyula 1878. október 21-én született Nyíregyházán. Apja, Krúdy Gyula jómódú nyíregyházi ügyvéd; anyja, Csákányi Júlia szobalány. Krúdyt törvénytelen gyerekként anyakönyvezték, szülei csak 1895-ben, tizedik gyermekük születése után házasodtak össze. ... | | 
1902. május 19-én Párizsban az európai államok egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. 1902-ben Chernel István ornitológus szervezte meg Magyarországon először a Madarak és Fák Napját, amelyet az 1906. évi I. törvénycikk írt elő. Megünneplésének napja változó. ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Archívum - Cián és őszibarack |   | 
Igazából a „csoda" nekem mindig olyan megfoghatatlan, kicsit ködös dolog volt. Talán azt is mondhatnám, alig-alig hittem benne.
Eddig.
Azt hiszem, át kell értékelnem az ezzel kapcsolatos vélekedésemet.
Az ember esendő és nem tévedhetetlen lény. Furcsa anyagból van gyúrva. Mindaddig tamáskodik valami létezésében, míg a saját bőrén meg nem tapasztalja, hogy bizony, tévedett...
Egyetlen egy nap alatt lejátszódhat benne egy egész emberöltő végtelen bánata, önsorsrontó kínlódása és a földöntúli boldogság, a katarzis maga - mégpedig egyetlen picike másodpercbe sűrítve.
Egy csepp boldogság-koncentrátum.
Mikor már minden körötted létező dolog eresztékeiben recseg-ropog és minden, de minden veszni látszik: a nyár, a józan ész, a vitalitás, a hit, a bizodalom, a világmindenség maga...
Amikor elsüllyed kutyád borostyánsárga, hű tekintete a te száraz, égő szemeidben; amikor elillan a jólismert és imádott hegy hajnali derengése és finom illata; amikor minden nagyhatalmú fenyőfa ott fenn a hegyen gyufaszállá válik erőtlen pillantásod tükrében, amellyel még magadhoz öleled Budát; amikor jelentőségét veszíti a tűzliliom szépsége; a munka, amire mindig is vágytál; a Milka csoki selyme a nyelved hegyén; a napsütés; a zserbó illata; a legszebb tűsarkú cipőd; a kávé aromája keserű ciánná válik az ínyeden; amikor a lehetőségeid köddé válnak, mintha sosem lettek volna - gyakorlatilag minden addig működő dolog megsemmisül, ami addig - hitted! - tied volt.
Amikor olyan valószínűtlen, hogy másnap is nap lesz - talán egy kedd vagy szombat -, és létezhetetlen, hogy valaha lehet még élet, létezés; nos, a csoda akkor történik.
Pedig bizton tudod, hogy eljött a huszonnegyedik óra utolsó másodperce, már csak pillanatok vannak előtted és nincs kiút, nincs egérút, csak a puha semmi, ahová már olyannyira vágysz, mert ennél rosszabb már nem jöhet - ...akkor hirtelen megtörténik a csoda.
Egy matematikailag zéró (vagy elhanyagolható) eshetőségű valami, az a bizonyos dolog, ami egy hang, egy szó, vagy akár egy máskor hétköznapinak tűnő csengetés képében, ezek köpenyébe bújva bukkan fel - a Csoda maga - ami abban a pillanatban megfordítja (vagy visszafordítja...?) az életedet, és egyúttal újat kínál, egy továbbélhetőt, emberi léptékkel mérhetőt, kézzel foghatót, valóságosat, a mindent...
[...]
Nem gondolom, hogy ez mindenkivel megeshet...
És nem lehet megfejteni, hogy ki érdemli ki.
Talán nem is kiérdemlés útján lesz a tied.
Talán ez a kegyelmi állapot száz évben csak egyszer fordul elő.
Talán csupán minden ötezredik évben egyszer.
Talán kéthetente.
Megfejthetetlen - mint ahogy az is, valóban megérdemled-e...? Vagy ha igen, mivel érdemelted ki...? Meg tudod-e eléggé köszönni...?
És legfőképpen: meg tudod-e becsülni, és örökre megtartani...?
Talán annyit vezekeltél már, hogy szükségszerű a megtörténte.
Talán méltatlan vagy erre a hatalmas jóra - de mégis szorítod a fogaid közt, mint anyatigris viszi óvatosan újszülött kölykét a barlang hűsítő zugába, belekapaszkodsz, mint hajótörött a tajtékos vízben málladozó deszkadarabkába és alig hiszed, hogy veled ez még megtörténhet. A legkevésbé számítottál rá, hiszen farkasszemet néztél az éppen megsemmisülő világ kakofóniája közepette a reménytelenség acélkék ridegségével.
És mégis.
A csoda megtörténik.
Tudod, hogy megmenekültél, hogy újra édesedhet majd a szádban a sárgabélű, magvaválós őszibarack, hogy mehetsz a Farkasréti temetőbe a drága sírhoz, hogy lesz csikorgó tél, amit szidhatsz, hogy fájhat még a fejed egy ködös, nyálkás és szürke kedden, hogy felállva tapsolhatsz egy szép május estén, párás szemmel egy káprázatos Maugham-színdarab után, hogy nagyfiad új autóját is megcsodálhatod, hogy hallhatod újra a Cavatina gyönyörű dallamát, hogy érezheted ismét az ereidben és a bőröd alatt a „...már hamvassá vált az út, és árnyak teste zuhant át a parkon" megismételhetetlen, utánozhatatlan szépségét, vagy láthatod gyönyörűszép lányodat hófehér, suhogó esküvői ruhában az oltár elé lépni...- pedig mindezekről már lemondtál, és valamiféle ólmos lankadtság miatt ez nem is esett nehezedre.
...aztán lassanként visszaszivárog a kívánatos, édes csönd és béke a szobádba, a világ napsütötten sárga és gömbölyű, újra várod a holnapokat, bízol valamiben, vagy valakiben - és akkor az éjjeliszekrényed fiókját halkan becsukod, felülsz a széles franciaágyon, épp elcsörömpöl a busz a kanyargós budai utcában, nyár van, érik az őszibarack, a lányod szerelmes, a kutya ott ül a hálószoba zárt ajtaja előtt, hallod, ahogy türelmesen vár, és néha fészkelődik, szól Rahmanyinov zongoraversenye - és tudod, hogy Isten létezik.
Már hiszel a Csodában. |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika