 | | | 2025. július 15. kedd, Henrik, Roland napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| | George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak....
| | Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte....
| | Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk. 1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik. ... | | Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.
Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában). ... | | Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését. ...
| | Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani. ... | |
"... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta... ...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." ... | | "Minden idők legnagyobb norvég írója az 1920-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Knut Hamsun, az impresszionista próza első számú mestere. Fő művét, egyben legismertebb alkotását találjuk ebben a kötetben. Az őserőt sugárzó remekmű az emberi fennmaradás és megélhetés lehetőségeit vizsgálja. A regény az ugart feltörő, otthont és családot teremtő paraszt házaspár kemény emberségének, büszke tragikumának történetét mutatja be. A lebilincselő elbeszélés kortól, politikától, minden befolyástól mentes és független, örök időkre szóló érvényes példát ad az emberi megmaradás, méltóság, a lehetséges kiteljesedés, az emberhez egyedül méltó élet lehetőségéről." ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Őszi fák alatt | | Még nincs itt a számadás ideje, még hátra van az évből két egész hónap. A két legnehezebb – mondom én, aki minden évben kicsit (kicsit..? nem, inkább nagyon, sőt, szinte egészen) belehal az őszbe és a hosszú télbe… Én most mégis valami olyasfélét készülök tenni, ami amolyan összegzésféle. Vajon hol a legtisztábban látó, hol a legnyugodalmasabb a lélek a sorsfordító pillanatokban...? Úgy hiszem, talán minden súlyos, fájó lélekrezdülés más és más helyszínt követel magának. Én most nyugalomra, békére, elmélyedésre vágyom. Hol tudok csak magamra és a gondolataimra, legbensőbb, legrejtettebb, legtitkoltabb érzéseimre figyelni…? Hol és hogyan bogozhatom ki összekuszált, eltévedt, bizonytalan, megrettent lelkem rojtjait..? Tudomásul venni a fájdalmat, a kényszerű beletörődést, a háborgó kínt a megmásíthatatlannal szemben – vajon hogyan kell? Hogyan fogadjuk el – mást úgysem tehetünk -, hiszen jól tudjuk, hogy az elviselés az egyetlen védekezésünk. Szavak, mely mögött egy élet tapasztalása és titokzatossága áll, az én szavaim: szeretet, ragaszkodás, összetartozás, szerelem, bizalom, hit, elrendeltetés, tisztelet, őszinteség, vágyakozás, rejtély, hiány, féltés, titok, megbocsátás, csalódás és felszabadultság, remény és reménytelenség - és még mennyi minden! És most mind, mind itt kavarog bennem, feldúlva ezt a verőfényes, késő őszi, lombhullató némaságot. Gyönyörű, csendes, októbervégi délután van. Ma ezt még én is belátom, aki pedig ritkán mond ilyet erről az évszakról.
Ülök Édesanyám előtt, szemben a szürke betonfallal, ahol a drága név áll fekete betűkkel vésve a hideg anyagba: csak a név és két évszám. Semmi ciráda, semmi felesleges szó. És vallok. Legfőképpen magamnak, majd Édesanyámnak, és szeretteimnek, akik még megvannak nekem, de fogynak, egyre fogynak... Nagyon fáj. Némán kérek, sírok, jajdulok és könyörgök – tőlem szokatlan módon, hisz ez sosem volt szokásom. Én mindig, minden krízishelyzetben csendesen és egyedül viseltem, amit rám kiszabott a gondviselés. Most valahogy nem megy. Most szurokba ragadt a lélek. De legalább senki sem lát, csak Édesanyám. Előtte nincs titkom, és még a legnagyobb fájdalom is könnyebben elviselhető, ha az Ő egyetértő bólintása zárja le a képzeletbeli beszélgetést… Most ez is nehezebben megy. Bármit is csinálok, mindenhogy nagyon fáj. Van, amikor őrületes zuhanásba kezd az addig még éppen csak a szakadék peremén billegő világunk: amikor minden összeomlani látszik, eresztékeiben recseg-ropog az addig is ingatag és tiltott magas állványzat, melyen eleddig is kényesen egyensúlyozunk, de még éppen elértük. Ha ritkán is, de elért odáig a kezünk, szívünk, szavunk. Van, hogy úgy tűnik, menekülőre hajlik a puszta létezés is. Hirtelen eszembe jut egy vers, melyet egy törött vázáról írt kedves francia költőm, Sully-Prudhomme: „Épnek hiszi még a világ, de repedés fut a seb fölött.” - egykor annyira szerettem ezt a költeményt, ma már nem tudom, szerethetem-e. Vajon hihetek-e még a bús verbénáknak? Talán soha többé nem akarom ezt a verset olvasni. Vajon van-e vigasz, van-e hit, s vele együtt a régi őszinteség, bizalom, szeretet? Már magam sem tudom... Vagy ami egyszer megrepedt, az már soha többé nem lesz ép? Amit olyan szívesen és boldogan a magunkénak hittünk, elillanhat-e néhány kósza, émelyítő betűtől, szótól, mondattól, felbukkanó múlttól, évszámtól vagy perctől…? Mennyi fájó kérdés! És egyre sem tudom a csalhatatlan választ, csak kitartóan reménykedem. Vagy már azt sem szabad…? A kétségbeesés lépcsőfokai felfelé vezetnek, sohasem lefelé. Egész életünkben magyarázatokat, feleleteket keresünk a kérdéseinkre. Most tele vagyok bánattal, keserűséggel, kétséggel. Ha az ember azt veszíti el, aki a létezéshez a levegőt fújja a tüdejébe, akkor – jogosultságától, helyzetétől függetlenül – a megélt, óriási veszteség alapjaiban rendíti meg a lelket. Hamarosan Mindszentek és halottak napja lesz. Az idei ősz a legszebb arcát mutatja ezeken a napokon, pedig az elmúlás és a hervadás előrefutott illata már itt leng a fejünk fölött – csak az én szívem verdes bolondul a félelemtől, hogy amit eddig adtam és kaptam, megmaradjon továbbra is nekem; bár kapni már nem remélek. ...és kéretik megbocsátani irigységemet embertársaim felé, azok felé, akik még birtokolhatják azt, amit én elveszítettem vagy éppen ezekben a napokban veszíthetek el…
Édesanyám bölcsen, együttérzőn hallgat. Engem hallgat. De pontosan tudom, mit mondana. Szinte hallom is, és látom égkék, mosolygósan derűs szemét, ahogyan biztat, hiszen jól tudja, jól érti, miről és – főleg - kiről beszélek…
Csendben az urnafalra tűzöm a sárga és fehér krizantémokat.

Budapest, 2011. október 29. |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
|  | |
Könyvajánló | | |  | |