2026. május 10. vasárnap,
Ármin, Pálma napja.
Kalendárium

Május (Ősi magyar nevén, Ígéret hava) az év ötödik hónapja a Gergely-naptárban, 31 napos. Nevét Maiáról (Maia Majestas) kapta, aki egy ősi termékenységistennő volt a római mitológiában. A 18. századi nyelvújítók szerint a május: zöldönös. A népi kalendárium Pünkösd havának nevezi. Az Ikrek havának is nevezik.
...

 

 

1776. május 7-én született a Vas vármegyei Egyházashetyén Berzsenyi Dániel, akire ezúttal ódái közül a legvulkanikusabb hatásúval és legidőszerűbb tanításúval emlékezünk, meghatározva helyét irodalmunkban.

 

A MAGYAROKHOZ

Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
...

15. A félelmetes Oz leleplezése

"Utazóink odaléptek a Smaragdváros hatalmas kapujához, és becsöngettek. Többször is kellett csengetniük, míg a kaput kinyitották: ugyanaz a Kapuőrző Kulcsár állt előttük, akivel első ottjártukkor megismerkedtek.

...

 

(Dés, 1649. máj. 10. - Nagyenyed, 1716 szept. 10.) református tanár. 

Désen kezdte tanulását 1654-ben. Ezt 1656-tól Gyulafehérvárt, 1658-tól ...

 

 Festő, neve 1868-ig Lieb, 1880-ig Munkácsi. Apja, a bajor eredetű Lieb Leó sótiszt volt Munkácson, anyja Reök Cecília. 1848-ban a család Miskolcra költözött. Munkácsy festői hajlama már kiskorában megnyilatkozott. Szülei korai halála után 1850-ben nagybátyjához, Reök István ügyvédhez került, aki a szabadságharc után hallgatásra kényszerítve, szerény viszonyok között élt Békéscsabán. A fiút 11 éves korában gyámja asztalosinasnak adta. Mestere durvaságai, a fenyítések okozta testi-lelki nyomorúság egész életére és kedélyére kihatott. Segédlevele megszerzése után Aradra ment. Nyomorgott, megbetegedett s visszatért nagybátyjához Gyulára. Lábadozása alatt rajzolni tanult Fischer ott élő német festőtől.

...

1554. október 20-án született Zólyom várában, Balassi János és Sulyok Anna elsőszülött gyermekeként.

 Később egy öccse, Ferenc és két húga, Anna és Mária született még. Apja felső bányavidéki várkapitány, dúsgazdag báró, az ország egyik leggazdagabb és Lipót császár uralkodása alatt egyik legbefolyásosabb embere. Bálint neveltetését 1564-től Bornemisza Péter irányítja. 1565 őszétől Nürnbergben végzi alsóbb fokú iskoláit. Valószínűleg megfordul több külföldi egyetemen, vélhetően Padovában is.

...

 A "Figaro házassága"-t 1786...

VAJDA JÁNOS (Pest, 1827. május 7.–  Bp., 1897. január 17.): költő, író, publicista.

Gyermekkorát a mindig idillinek látott váli erdészházban töltötte, ahol apja, Vajda Endre az Ürményi-család birtokán főerdész volt. Székesfehérvárott és Pesten járt gimnáziumba. Pesten Vajda Péternél, a neves írónál, rokonánál lakott. Diákkorától írt verseket, eszményképe Petőfi volt. 1845-ben vándorszínésznek állt, de tizennégy hónap után csalódottan visszatért Válra. Rövid ideig nevelő volt, majd apja beajánlotta gazdatiszti gyakornoknak Alcsútra, a mintagazdaságba.

...

A máig "sztár-filozófusnak" számító német bölcselő életét és munkásságát elemző legújabb monográfia a Szegedi Tudományegyetem oktatóinak tollából. A monumentális kötet részletesen elemzi a Nyugat alkonya mellett a filozófus többi művét, valamint átfogó képet ad a XX. Század első fele Németországának szellemi életéről.

...

Német zeneszerző, operaszövegkönyv író, zeneköltő, esztéta. Önző, ellenállhatatlan, forradalmár, arrogáns és zseniális muzsikus. Megteremtette a költészet, zene és színház egységét: az összművészetet. Mottója: „A világ tartozik nekem mindazzal, amire vágyom”.
...

Krúdy Gyula 1878. október 21-én született Nyíregyházán. 

Apja, Krúdy Gyula jómódú nyíregyházi ügyvéd; anyja, Csákányi Júlia szobalány. Krúdyt törvénytelen gyerekként anyakönyvezték, szülei csak 1895-ben, tizedik gyermekük születése után házasodtak össze.

...

1902. május 19-én Párizsban az európai államok egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. 1902-ben Chernel István ornitológus szervezte meg Magyarországon először a Madarak és Fák Napját, amelyet az 1906. évi I. törvénycikk írt elő. Megünneplésének napja változó.

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Budai utcakép - avagy késői rekviem egy térért
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák


Még csak a – szerintem – legszebb hónap elején járunk, de az időjárástól máris meglehetősen sok kellemes, majd kellemetlen fricskát kapunk az orrunkra, annyira kiszámíthatatlan, hiszen szinte naponta más az idő: hol nyári forróság, hol kora-tavaszi, szeles, hűvös idő jár mostanában.
Ülök az autóban, hunyorgom, védekezésképpen lehajtom a napellenzőt, és a mai, különösen szokatlan melegtől bágyadtan várok a zöldre, hogy kifordulhassak a Moszkva térre, ami ma már Széll Kálmán tér – de nekem úgyis mindig csak a régi nevén jut eszembe, és ezzel egyáltalán nem vagyok egyedül. Ez a pár sor talán rekviem is lehetne a Moszkva térért. A színes mozaik-tábla még mindig hirdeti a tér egykori nevét - senki sem verte le a falról. Miért is tenné? Moszkva igazán szép város, ezt senki sem tagadhatja, semmi bajunk nem volt, nem lehet az elnevezéssel.
Tűnődöm - sok minden kavarog a fejemben, míg várok a zöldre. Meg nem tudnám mondani, miért és merre kóborolnak barokkosan csapongó gondolataim, míg itt, a piros lámpa előtt várakozva a járókelőket figyelem. Csak úgy cél nélkül, kókadtan, elmerengve bámészkodom, erre nincs jobb szó.

Még mindig piros a lámpa. Várok, türelmes vagyok.
Furcsa, vegyes a kép, ami ott gomolyog kint – állapítom meg magamban, míg a kormánykeréken dobolok az ujjaimmal, matatok a CD-vel, de azt is minden alaposabb megfontolás nélkül. Kibámulok az oldalsó ablakon. Van, aki egy szál pólóban vagy blúzban dacol a kicsikét csípős széllel, mások kiskabátban, a divatosan többször körbetekert sállal a nyakukban sodortatják magukat a tömeggel. Nézelődöm. Szemem a kedvenc cipőboltom hatalmas kirakatát pásztázza - félig azért a jelzőlámpára is oda-odarebben a tekintetem -, ahol a szivárvány minden létező színe képviselteti magát a nyári lábbelik és táskák között. Arrébb finom illatok kígyóznak ki az egyik legjobb ízeket ismerő séf konyhájából, és a csöppnyi kis utca egy panzió nagy, barna üvegajtajával véget is ér. A másik oldalon harsogó, óriási piros betűkkel ugrik a szemembe a világ negyedik legnagyobb gyorsétterem-lánca, ami szerintem nem veheti fel a versenyt a túlsó oldalon álló kis étterem ízeivel. Mellette jegypénztár – itt a legjobb koncertekre, színházi előadásokra lehet jegyet venni, jó előre bebiztosítva magunkat a gondtalan szórakozásra. Mellette kocsma… Erre sem tudok jobb szót, pedig a cégér-tábla nem ezt hirdeti. Érdekes figurák állnak mindig előtte, nem túl bizalomgerjesztő külsővel, óriási korsóval, cigarettával a kezükben. Hiányolom innen most azt a kislányt – nem igazán lehet a korát megtippelni, de nem lehet több 24-nél - aki egy kistestű, kócos, kedves, farkcsóválós kutyával szokott itt, a sarki húsbolt előtt kéregetni, kezében egy barna cipős dobozból készített táblácska, amire – ha jól emlékszem - ez van írva: Éhes vagyok, csak pár forintot kérek. Sajnos, nem biztos, hogy nem a kocsmába vándorol az a néhány fémpénz, amit az emberek a guggoló lány lába elé tesznek egy dobozba… Majd a kontraszt: ékszerek villannak kicsit arrébb, a legszebb arany, ezüst és platina holmik. Van itt minden, ami megállításra készteti a nőket: csecsebecse kézre, nyakra, és igazán tetszetős fülbevalók - egyik szebb, mint a másik, csak úgy csillog a kirakat a sok hivalkodó drágaságtól. Söpör a tekintetem tovább: furcsamód mellette olyan kis boltocska húzódik meg, ahol minden alig pár száz forintba kerül: a mosóporon át a színes zoknikon keresztül, egészen a ceruzaelemig, az üveg tálalótálig, a fügés müzliig és a hajfestékig. Távolabb sok lépcsős lejárat: ruhákat árusító üzletecske. A sarkon igen finom, apró falatok: egy neves szendvics-bár. Igazán szemet gyönyörködtető minden kis szelet kenyér a melegpulton: lazacostól a szalámisig - bőven van kínálat.
A földön, hátát a járda szélén álló zöld cölöpöknek vetve most is ott ül a félkarú koldus, aki csonka karját mutogatja a feltűrt ingujj és szakadt, koszos kardigán alól. Mindenki ismerőse lett idővel ez az idősödő férfi, gyakran már észre sem veszik, annyira az utcaképhez tartozik. Nagyon szomorú látvány.

Még mindig várok, a lámpa mintha elromlott volna – de nem, hiszen mindez pár pillanat alatt játszódik le. A pillanatok összecsapódnak, tömör gömbbé állnak össze, és annyira törékenyek, múlandók, hogy szinte szétpattannak, amikor elfordítom a fejemet egy másik helyszínre. Pont annyira valószínűtlen, mint maga a látvány, itt, ezen a picike, nyúlfarknyi, forgalmas budai utcán.
…és csak éppen átsuhant a gondolataimon a közelgő hétvége, amikor újra várni fogok, de akkor nem egyedül ülök majd a kocsiban, és egészen biztosan észre sem veszem ezt a körülöttem zsivajgó világot.
Most hirtelen egy hosszú, sima, tökéletesen egyszerű hófehér ruha villan ki a sokaságból, aki picit sietve, de nem törtetve, kissé leszegett fejjel halad a színes, napsütötte, eszelős forgatagban, hátán egyszerű táska, olyan, mint a kisiskolásoké, kezében egy nagy alakú, kávébarna dosszié. Mint egy álombéli jelenség - kitűnik az emberek közül.
Egy fiatal diakonissza! – felejtem rajta a szememet. Azt mondják, ők az Úr szolgálóleányai… Érdekes, én eddig mindig talpig feketében láttam hasonló, puritán ruhában siető nővéreket a Pasaréti templom környékén, akiknek éjfekete öltözetüktől hófehéren üt el a fehér fityula, de ez az ifjú lány valószínűleg más felekezethez tartozik. Református.
Valahol egyszer azt olvastam egy lelkipásztor tollából: „Mi hirdetjük az Igét, a diakonissza utána megy, öntözgeti, melengeti, ápolja, hogy gyümölcsöt teremjen. Mi fáklyát gyújtunk, a diakonissza a fáklya fénye felé fordít nekünk hátat fordító, sötétbe néző embereket. Mi utat mutatunk, a diakonissza kézen fogja a gyámoltalan tapogatózót, és vezeti az úton. Abból, ami nálunk prédikáció, az ő kezében cselekvés lesz, szeretet, gyógyszer, kenyér, ruha. A diakonissza a keze és lába a mi munkánknak.”
Cselekvő hit - morzsolgatom a szót, ami most egyszerre emlékeimbe szökkent az egykor olvasottakból. Követem a szememmel a fiatal teremtést. A lány arcán valami megfogalmazhatatlan béke ül. Mosolyog, inkább befelé, mint másokra, de a tekintete derűs és végtelenül szelíd. Szinte hangtalanul suhan a mindig rohanó, lökdösődő, széttöredezett tömeg fölött, és aki rápillant, egy másodpercre megáll, és a fehér, patyolat tiszta öltözetű lányra ereszti kissé csodálkozó, megélénkülő, és kutató tekintetét.
De a lány nem észlel ebből semmit. Halad az útján, és nekem úgy tűnik, kívül, belül áttetszően tiszta a lénye. Krémszínű saru van a lábán, és azt veszem észre, hogy a lépéseit figyelem. Finoman lép, óvatosan, mégis fürgén kerüli ki a hadonászó, fiatal srácokat, akik az iskolaév utolsó heteit már nem veszik olyan nagyon komolyan, és hangosan nevetgélnek, ugrálnak a cipőbolt előtt. A fehér ruha szinte lebeg, mondhatnám: úszik a lány után.
Csak egy perc volt, míg a látókörömbe toppant, majd kikerült onnan.
Nem vettem észre, mikor váltott zöldre a lámpa, csak azt hallottam, hogy rám dudál a mögöttem álló piros kis Honda.
Amikor kifordultam végre a Moszkva térre, a visszapillantó tükörben mintha még egyszer fellobbant volna az a talpig érő, hófehér ruha. 

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007