Korunk egyre elterjedtebb műfaja a „füveskönyv”, vagyis az egy művész műveiből egybegyűjtött velős igazságok tematikus tára: közülük ezúttal legnagyobb írónőnk, Tormay Cécile gondolatainak nemrég megjelent gyűjteményére hívjuk fel könyvbarát olvasóink figyelmét.
Egy művész akkor hal meg, ha műveit elfelejtik. Tormay Cécile-t azonban nem kell ettől féltenünk, hiszen a hosszú évtizedeken át való tiltás és elhallgattatás ellenére életműve visszatér, köszönhetően nemzeti könyvkiadóinknak. Az eddig megjelent kötetek most egy újabbal gyarapodtak, az írónő füveskönyvével.
„Hordozom azt is, ami másoknak fáj” címmel Fazekas Sándor és Hajdú Beáta válogatta ki az utazó, a műértő, a magyarságért rajongó, áldozatos, harcos, az emlékező, az asszonyi létet átérző, a boldogtalanságban is boldog, a gondolkodó és hívő írónő életbölcsességeit, elsősorban azok számára, akik talán hallottak róla, de még nem vagy alig olvasták műveit.
A varázsos tollú írónő füves kertjéből az alábbi gondolatszálakkal ajánlunk klasszikus értékeinkhez ragaszkodó olvasóinknak szellemi-lelki felfrissülést.
Gondolatszálak írónőnk füves kertjéből
A városoknak, mint akár az emberi arcoknak, megvan a maguk sajátos kifejezése, amit ellenállhatatlanul, gépiesen utánozunk.
A szenvedés neveli a művészeket, a jólét a műpártolókat.
A szépség nem hagyja nyugodni azokat, akik adni tudnak belőle.
Az irodalom isteni és démoni hatalma szinte határtalan. Folyóiratok és újságok országot tudnak veszteni, lázadást és forradalmat tudnak csinálni, és egy könyv elveszett tartományokat tud visszaszerezni, egyetlen költemény ütközetet tud nyerni.
A zsenik magukkal emelik a földet, amelyen állnak.
Faji bűneink csak értetlen formái a nemes tulajdonságainknak. Ugyanegy forrásból erednek. A gőg az önérzetnek az éretlen formája. A sírva vigadásban benne van a később kiérő melankólia és komolyság. A zabolátlan pártoskodásban benne van a nemzeti büszkeség csírája.
Nekünk magyaroknak semmit sem lehet a hátunkra venni, sehova se lehet innen elmenni, mert mindenikünknek gyökere van. Mindenünk belegyökerezett ebbe a földbe, amellyel egyek vagyunk, még ha nincs is belőle egy tenyérnyink sem.
A magyar nemzet sohase tudja elolvasni, ami a jelenben a jövőjéről írva van.
A korona, a koronánk... Nem ékszer az, nem pompa és nem dísz, de maga Magyarország.
Fiatalon vagy öregen minden magyar ember kuruc lesz egyszer életében.
Amely korok letépik a Megváltót a keresztről, mindig az emberiséget szegezik a helyére.
A világ legfeledékenyebb népét – a magyart – szüntelenül emlékezteti a végzete. Trianon benne van a reggelünkben, a munkánkban, az éjszakánkban. Belenéz a tányérunkba, elfújja a világosságot az asztalunkon, kioltja a tüzet a kályhánkban. Benne van az életben és a halálban.
A bolsevizmus szervezett rothadás.
Évezredről évezredre mindig újra asszonyok azok, akik meglátják a földön a feltámadást.
Az asszonyi életben a vallás nagyobb teret foglal el, mint a férfi életében. Maga a Teremtés akarta ezt. A férfi és a nő teljesen egyenlő értékek, de különböző értékek. A férfié a gondolat világa, az asszonyé az érzés világa. Ha az asszony a gondolat világában akar alkotni, a férfihoz megy tanulni, az ő lángjából visz magának világosságot, ha a férfi az érzés világában akar teremteni, az asszonyhoz megy tanulni, és az ő lángjából visz tüzet magának.
Mindig egy szál kardban van a többi kard győzelme!
Az ellenséges hadvezérek és politikusok felhasználják az árulókat, de nem barátkoznak velük.
Az ég elfér egy tenyérnyi forrás tükrében.
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
