 | | | 2026. január 27. kedd, Angelika napja. Kalendárium | 
Január (régiesen Januárius, ősi magyar nevén Fergeteg hava) az év első, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Nevét Janusról kapta, aki a kapuk és átjárók istene volt az ókori római mitológiában. A népi kalendárium szerint január neve Boldogasszony hava. A 18. században a magyar nyelvújítók a januárnak a zúzoros nevet adták. ... | | 
Aki magyarul azt mondja: költő — mindenekelőtt Petőfire gondol. Attól kezdve, hogy belépett az irodalomba, szüntelenül jelen van. Példakép és mérce. Lehetett és lehet szolgaian utánozni, lehetett és lehet kerülni mindent, ami az ő modorára emlékeztet, de nem lehet megkerülni: aki magyarul verset ír, az valahogy viszonylik Petőfihez. A róla írt kritikák, cikkek, tanulmányok, könyvek könyvtárat tesznek ki, és minden korban új szempontokból új mondanivalókat tesznek hozzá a hagyományhoz. Verseinek egy része nemcsak közismert, de olyan népdallá vált, amelyről sokan azt sem tudják, hogy Petőfi írta, holott mindiglen is ismerték. Nem lehet úgy magyarul élni, hogy az ember ne tudja kívülről a Petőfi-versek számos sorát. S mindehhez ő a legvilághíresebb magyar költő: ha valamelyest művelt külföldinek azt mondják: magyar irodalom — akkor mindenekelőtt Petőfi jut az eszébe. ... | | 
Megérte ezt az évet is, Megérte a magyar haza, A vészes égen elborult, De nem esett le csillaga. Meg van vagdalva, vérzik a kezünk, De még azért elbirjuk fegyverünk, ...
| | 
Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő.
...
| | 
Hej emberek! Markomban sűrű fekete vérrel telt kupa! Ezzel köszönt rátok egy rongyos, világgá űzött árva kobzos utolsó Koppány-unoka! Borra nem telt. Így hát kupámat ...
| | 
Tél közepén, az év 22. napján van a Magyar Kultúra Napja, és egyben a magyar Himnusz születésnapja, méghozzá a száznyolcvanötödik. A fellelhető ...
| | 
A magyar himnusz szövegét Kölcsey Ferenc (1790–1838), a reformkor egyik nagy költője írta 1823-ban, és először 1828-ban jelentette meg.
A Himnusz zenéjét Erkel Ferenc (1810–1893), zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben, amikor a nemzeti dal zenéjére kiírt pályázaton, az „Itt az írás forgassátok,/ Érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligéjű pályázatával első díjat nyert, a többek közt Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede által is megtisztelt zsűri döntésének köszönhetően. A Himnuszt a budapesti Nemzeti Színház mutatta be 1844-ben. 1903 előtt az állami himnusz Joseph Haydn „Gott erhalte” című műve, az osztrák császári himnusz volt. A magyar himnusz az egyetlen állami himnusz a világon, amelyet 1990-ig semmilyen törvény, sem uralkodó, kormány vagy országgyűlés nem tett kötelező érvényűvé. Maga a magyar nemzet tette saját himnuszává. 1903-ban az országgyűlés csak elismerte hivatalosságát. 1903-ban a magyar országgyűlés elfogadott egy 2 paragrafusból álló törvényjavaslatot, „az egységes magyar nemzet himnuszáról” Ennek 1.§ szerint :„Kölcsey himnusza az egységes magyar nemzet himnuszává nyilvánítattatik”, a 2.§ pedig meghatározta, hogy a törvény 1903. augusztus 20.-tól lép hatályba. Ezt a törvényt azonban I. Ferenc József magyar király soha nem szentesítette. Egy anekdota szerint a szocializmus idején Rákosi Mátyás pártfőtitkár megbízta Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy másik, „szocialista” himnusz szerzésével, amely szerinte a címerhez hasonlóan, változtatásra szorult. Kodály Zoltán megjegyzése erre annyi volt: „Minek új? Jó nekünk a régi himnusz.” Ezzel az új himnusz témája lekerült a napirendről Azóta a Himnusszal szembeni leggyakoribb kritika, hogy túl komor, kevéssé ösztönöz cselekvésre. „Beszéltem egy pár sportolóval, akik azt mondták, hogy egy döntő előtt a legsúlyosabb próbatétel túlélni a Himnuszt. Azt mesélték, hogy ha egy amerikaival kerülnek össze, akkor azt érzik, hogy az ő himnuszuk csak úgy nyomja az erőt, ők meg csak állnak és… Előre sírunk-rívunk. Majd az Isten megsegít, majd csinál valamit…” ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Chet Baker inspiráció | |

Az elmúlt néhány
évben jelentősen leépült az élő, szóbeli kommunikációm. Egyre inkább az írás
felé fordulok, vagyis az írást helyezem előtérbe a szóban történő közlések
helyett. Néha már arra sincs idő, hogy beszéljünk egymással, helyette küldünk
egy e-mailt, amikor
eszünkbe jut valami a munkahelyen. Észrevettem, hogy beszédben már sokkal
nehezebben fejezem ki magam, pedig tanárember lennék, vagy mi a szösz! Igaz
csak papíron, de akkor is, amíg az egyetemre jártam, más volt a helyzet. Ott
beszéltették a hallgatót.
És fiatalabb koromban! Milyen jók voltak azok a régi
asztaltársaságok! Egymással szemben a Nádor kávéház márványasztalainál,
miközben élveztük, hogy mi vagyunk a világ közepe, s kiszolgál minket a
Legenda, Karcsi bácsi, a mindenkivel udvarias pincér; az éttermekben, a későre
nyúló vacsorák alkalmával - sokszor éjfél után keveredtünk haza; aztán az
Elefántos sörözőben a záróráig elhúzódó beszélgetések; és milyen jó volt a
teraszpresszók kerek asztalkáinál, miközben vágyainkat felkorbácsolta a meleg szél,
oldalunkon az eljövendő extázis reményében egy-egy kiválasztott.
Eszembe jutnak vitáink az élet dolgairól, ahogy kitárgyaltuk
Kierkegaard „félelmes és beleremegtető” filozófiáját, ahogy megmutatja, hol van
a helyünk a világban – ezekben a dolgokban János barátom volt a karmester,
mindig felvillanyozta a társaságot. Kezünkben cigaretta vagy pohár bor. Az
alkohol molekulái ilyenkor jótékony hatásúak voltak - a Világ ezen dionüszoszi
igenlése felettébb kellemesnek bizonyult.
Ez volt a város. A mi városunk, amiről fiatalon úgy éreztük,
értünk van.
De mára felfedeztem az egyedüllét, az egyedül gondolkodás
örömét, aminek egyik következménye a beszéd háttérbeszorulása. Mégis jól érzem
magam ebben az állapotomban. Főleg éjjelente. A fejhallgatót feltéve kizárom a
külvilágot, mint ahogy most is: Chet Baker régi slágere fodrozza
idegrendszeremet, agyamban különleges impulzusok keletkeznek és száguldanak
titokzatos ösvényeken, a tudomány által még felderítetlen célpontjuk felé. S
miközben hallgatom a zenét, rengeteg ötletem támad a hallott és olvasott
szövegekből. Éjszakára a szavak, a mondatok más összefüggésbe, más struktúrákba
rendeződnek át az agyamban (igazolva látszik Derrida állítása, miszerint a
gondolkodásnak nincs valódi középpontja).
Ahogy Robinson felépítette a világát, én is felépítem éjjelente
a sajátomat. De ellentétben az övével, az enyém kellemes állapot, mert
beavatottnak érzem magam. A misztikus éjjel az enyém, befogad. Ez az én
irodalmi terem. Mint egy titkos szerződés. Alkut kötök az éjszakával mindig,
amikor a nappal visszavonul. Ha nem alszom el, kapok valamit. Megszelídíthetem
az éjszakát, s közben értelmessé tehetem az értelmetlen világot. Ezzel én is
részt veszek a világértelmezés drámájában. Most én vagyok a varázsló, kezemben
a jelképes ostor: a számítógép billentyűzete. Cipolla az emberek akaratát törte
meg, én a rám telepedni akaró álmot. Persze aludni is kell. Talán Bergson
mondta? - nem emlékszem -, hogy az alvás érdektelenség. Ebben a pillanatban el
akarom hinni.
De nem szeretnék az önámítás hibájába sem esni, és be kell
látnom, ez az állapot nem igazán emberi. Mert az embernek el kell mondania
önmagát valakinek ahhoz, hogy emberi lényként létezhessen. De ez már a
tollforgató magányossága, más fórumba tartozik.
Pécs, 2012.december 4. |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |