2022. december 6. kedd,
Miklós napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Ugrás
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák



Egy álmos, nehéz levegőjű fürdőhelyen nyaralt dr. Maróti Zoltán. Ügyészként dolgozott Pesten, a bíróság könyörtelenül szögletes épületében. Írógépek unott kopogása, sötét kávéillat, a papírlapok ideges neszezése között teltek a napjai. Mikor az orvos megvizsgálta, ő kedélyesen válaszolgatott neki:
- Nem fáj! Ott sem! Kérem, nekem nincsen bajom!
Az orvos nyugtalanul pislogott felé:
- Pihennie kell mindenképpen. Vannak kiváló fürdők. A bírósági szünetben utazzék le – mondta az orvos ellágyuló hangon.
Maróti doktor nem vezetett, vonattal robogott le délre, s ahogy kibámult a vonatablakon: kölcsönös unottsággal méregette egymást ember és táj, s közéjük feszült a vonatablak aranymázos üveglencséje, mely a tájnak egy a középkorúságtól megvastagodott, komolykodó férfit mutatott, míg az embernek egymásba gomolygó két végtelent, egy porosat és egy fehéren izzót. A fürdőhelyen mindenki udvarias volt. Nem úgy, mint Pesten, ahol ez az egész egy jól fizető színjáték. Itt kevésbé volt számító, inkább kellemetlenül bizalmaskodó. Maróti doktor a második nap reggelinél felfigyelt egy harmincas nőre. Onnan gondolta, hogy egy kilencévesforma kislány is volt vele, s a nő könnyed eleganciája, kimért udvariassága, s egy alkalommal német turistákkal folytatott beszélgetése nyomán úgy érezte, hogy ez a nő legalább huszonötéves volt, mikor szülte a gyermekét. Komoly, tanult valakit sejtett benne. Férfit nem látott a közelében, s a nő függetlennek tűnt a házasság elfüggönyözött színpadú kényszerétől. Este újra látta. Vonzotta benne a keskeny válla, kontyba kötött haja, fiatalos arca, ideges, szép keze.
A nő egyszerre felé fordult, a tekintete megállapodott rajta. De csak egy pillanatra. Az érdeklődés egy másodpercnyi felvillanása után ez a szempár már más látványok közé repült óvatosan és az érdeklődés eltitkolt szándékával. Maróti doktor úgy aludt el, hogy előtte még a nőre gondolt. Elképzelte, ahogy felkéri táncolni, kezében érezheti annak az apró kéznek a selymes érintését, s elmerülhet ennek a szép arc látványának különös kegyelmében. Álmában mégis másvalaki kísértette meg. Egykori felesége, egy korán őszülő, zömök, egyszerű asszony. Titkárnő volt az ügyészségről. Nem volt sem jó, sem rossz. És szép sem volt, de csúnyának sem látta. Inkább fizettségnélküli cseléd volt, mert Maróti doktor csak a születésnapján csókolta meg az asszonyt. És a megszokás csak kolduspénz. Mikor a kórházban meglátogatta, csak a két kezet és az élettelen, megnyúlt arcot bámulta meg utoljára hosszan. A temetésen mindenki a kezét szorongatva azt hajtogatta, hogy jó asszony volt, Gizike mennyire fog hiányozni. Ő pedig arra gondolt a név sokadszori hallása után, hogy milyen hülye név, milyen öregasszonyosan bárgyú, mennyire nincs ennek a névnek színe, s ha szaga van is, az olyan, mint a másnapos, kissé megsavanyodott étel szaga. És mikor leírta a nevét, akkor azt csak fekete tollal lehetett, mert az egész házassága kopott volt, mint egy elhasznált ünnepi cipő. Másnap a reggelinél nem látta a nőt. Kissé örült is neki, hiszen az álmából visszabámuló felesége miatt a józan lelkiismerete megingott. De az uszodába ismét megpillanthatta. A kevéske fürdőruha megmutatta, hogy még mindig vonzó, mi több, izgató. Testének vonalai rugalmasak maradtak, nőiessége élénk volt és kívánatos. És a test felett diadémként ott volt ez a szépen okos arc a szomorúság finom ráncaival megkomolyítva.
Vacsoránál szerencséje volt. Mindenki egyszerre jött vacsorázni, s Maróti doktor kelletlenül állt a többi helyet vadászó férfi és nő között. Aztán észrevett egy négyszemélyes asztalt, ahol az ismeretlen nő ült a kislányával. Gyorsan odalavírozott az egyszerre étkezni akarók türelmetlen hada között.
- Bocsássa meg az udvariatlanságomat, hogy ismeretlenül…. Olyan sokan vagyunk itt. Nem találtam helyet. Kérem, ha nem veszi tolakodásnak…
Ügyetlenül hebegett. Ilyet a munkahelyén vagy a villamoson, a boltban, színházban, a cipésznél vagy a szabónál sohasem tett. A nő a felismerés apró villanásával nézett rá, majd szótlanul intett, hogy üljön le csak nyugodtan. A vacsora tele volt óvatos mozdulattal, még óvatoskodóbb pillantással, néhány udvarias szólammal. Csak a végén váltottak néhány szót:
- Nagyon kellemes volt Önnel vacsoráznom – mondta a férfi.
- Nagyon kedves – válaszolta a nő, s most mosolyodott el először.
Maróti doktoron átfutott az érzés, hogy ez a nő valóban nagyon vonzó. És nem olyan, mint a legtöbb asszony, amelyik csak beszél, ontja magából az ócska, megsavanyodott közhelyeket. Ez a nő kellemes volt a szó emelkedett értelmében. Másnap korán ment le a reggelihez. Már ötkor fenn volt, hogy formába hozza magát. Tornázott, megborotválkozott, a hajával sokáig elbabrált, válogatott a kölnivizek között, hogy melyik is illik egy közös reggelihez leginkább. Aztán lement a szálloda halljába. Újságolvasást tettetett, s közben várakozott, mint egy pók, mozdulatlan félálmodozással. Mikor a nő megjelent, várt egy percet, majd besietett a svédasztalos reggelihez. Mivel a kislány válogatós volt, ezért eléjük került, s legszebb panorámát nyújtó asztalhoz ült le. Közben egyre több vendég lepte el a giccsességében is kellemes ebédlőt, ezért most az ismeretlen nő állt meg tétován helyet keresni.
Doktor Maróti a sors kedves szeszélyének érezte, hogy így alakultak a dolgok, s azt érezte, hogy ez a kis nyaralása meghatározza az egész életét. Kimértséget erőltetve magára a nőhöz és a kislányhoz lépett, hogy meginvitálja őket.
- Kérem, hadd viszonozzam a tegnapi kedvességüket. Kérem, jöjjenek, az asztalomhoz. A kislánynak rendeltem fagylaltot és málnaitalt, ugyanis azt rendelni kell. Biztos ízleni fog neki.
A szép nő először szabadkozott, aztán elfogadta a meghívást. Maróti doktor büszkén, magát kihúzva étkezett. Elringatta magát abban az illúzióba, hogy ez mind az övé, hogy van végre családja, s a legszebb nő ül vele szemben, aki miatt itt mindenki irigy rá. A derű élénk pirosságával az arcán mesélt, hogy milyen fontos a munkája, hogy mennyire szereti a nyarat, de az őszt jobban, s szereti az irodalmat, a zenét, s szokott koncertekre járni, ráadásul színházbérlete van a Nemzetiben. Valósággal körbefröcskölte magát a bókok és az öndicséretek sűrű és vörös szószával, mely olyan volt, mint a reggelire fogyasztott croque bolognese sűrű paradicsomleve. A szép nő figyelt, hallgatott, bólogatott, egy-egy finomabb mosollyal jelezte, hogy figyel, érti az irónia és az okfejtések velős mondatait. A kislány csendesen kortyolta a málnaitalt, s még kettőt rendeltetett magának. De a simogató kéz elől elhajolt, mely egy pillanatra zavarba is hozta Maróti doktort. Úgy váltak el egymástól, hogy délután az uszodában találkoznak. A férfi boldoggá tette a viszontlátás lehetősége, melynek izgalmat fog adni az uszoda intim légköre. Néhány cigarettát elszívott a teraszon. Most drágább fajtát vett, fehér zakójához arany mandzsettát tűzött, s belélegezte a hegyes-dombos vidék fülledt erdőszagát. Hirtelen elöntötte a remény, hogy véget vet az eddigi szürke életének. És nem is akárhogyan. Egy szép nővel és annak kedves arcú, értelmes gyermekével. Hiszen a rövid társalgásból annyit megtudott, hogy ez a nő is özvegy, s hogy a férje halála után most mozdult ki először a gyász fogságából. Úgy érezte, hogy a szép nő is vonzónak tartja, ráadásul kellemes és alázatos társnak, s eléggé szellemes társaságnak ahhoz, hogy az életük egy jobb mederben csordogáljon tovább. Testmozgást végzett a szobájában a tükör előtt. Megfeszítette izmait, fel-alá járt, s közben figyelte a tükörképét, azt a másikat, a nem valóságost, s miközben fujtatva végezte a fekvőtámaszokat, s újra és újra megfeszítette karját, kidüllesztette mellkasát. Egyre inkább megnyerő férfinak látta magát. Majd egy órát végezte a gyakorlatokat, s ekkor kezdte úgy érezni, hogy végre megfelel az elvárásoknak. Hevenyészett mozdulattal magára öltötte a fürdőköntösét, vállára csapta a törölközőjét, s peckes járással elindult az uszodába.
Bent már zsibongott a tömeg, a kén nyomasztó illata összekeveredett a lárma, a vízcsobogás, a visszhangzó kurjantások élénk színeivel. Felment az emelvényre, miközben ügyelt, hogy mozdulatai magabiztosak legyenek. Egyszer-egyszer szúrást érzett a térdében, máskor a bokájában, de most magasabb célok vezérelték, minthogy megtorpanjon egy-egy apró fájdalomtól. Mikor felért, úgy érezte, hogy minden szem rátapad. De várt az emelvényen, még nem akart ugrani. Kereste a szép nőt, a lenti tömegben, melyet most alantasnak látott. Csak Ő nem volt az, aki fent állt, hogy végre megmutassa, hogy valaki, hogy szép, megnyerő. Megszédült a pillanatra fentállók öntudatától. Közben maga elé engedett másokat, a bátran ugrókat, a fiatalokat, akik könnyed ügyességgel repültek a medencébe, s némelyek mutatványát heves taps fogadta. Aztán megjelent a szép nő. Igéző volt minden mozdulatában. Formás teste mintha megdicsőült volna könnyed járásával. Maróti doktornak az jutott az eszébe, hogy nem harminc, de még húsz évesnek sem néz ki. Az idő mintha elámult volna tőle, s két évtizede tartana ez a csodálkozása. A kislány pedig bájosan csicsergett mellette. Aztán egyszerre felé mutatott, s a szép fiatal nő is felnézett. Hát végre, eljött az ugrás ideje. Hosszan, bőséges levegőt szippantott a tüdejébe, kifeszítette mellkasát, a karját magasba emelve ugrott. De az ugrás előtti pillanatban, mikor már nem lehetett a mozdulatokat visszatartani, s a lendület kiszabadította az elme irányítása alól a testet. ezt hallotta:
- Milyen ügyetlen a kövér bácsi!
A hang megzavarta, az ugrást elvétette. A ritmustalanul kisebbre sikeredett ugrás következtében a kilendülő lába beleakadt az ugródeszkába, mely egész testét kificamította. Szinte vízszintes helyzetbe lendült át a teste, a nyaka hatalmasat rándult, a végtagjai a levegőben csapkodni kezdtek. Mikor becsapódott a vízbe, már nem hallotta a felmorajló fürdőzők hangját, és semmiképpen sem egy halk, ijedt sikolyt. Rángatózó testtel merült alá, s hirtelen arra gondolt, hogy ez a zöld, bűzös massza, ez a forró, a testét hatalmas ütéssel fogadó víz mégiscsak az ő rejtekhelye. Ha leér a víz alá, akkor onnan visszavezet az út a szégyen felé. Mert rajta fognak nevetni. A kislány megmondta, hogy kövér és ügyetlen. És a szép nő mit gondolhat a szépségének öntudatával. Hogy öreg, dagadt, csúf? Hogy nevetséges mindezekért… Feje tompán koppant a medence alján. Féleszméletlen állapotban elterült legalul, a tekintete, közelről látta a medencealjzat mintázatát. Ügyetlen mozdulatokkal próbál hátára evickélni. Fentről mozgó, csapongó, hullámzó fények ragyogtak. Milyen különös! Ezt gondolta magában. Majd hirtelen szorítást érzett a mellkasában. És az agy mintha elvált volna a testtől, még képeket és emlékeket, a képzelet különféle és vészjósló lehetőségeit rakta egymásra… Ha csúf vagy, kövér, öreg, akkor miért nem mondta? Miért hitegetett? Aztán a felismerés öngyilkos cinizmusa párolgott át a tudatán… Vagy tán nem is játszadozott velem, csak udvarias volt és én hitegettem önnönmagamat. Egész idő alatt én voltam a csaló. Csak rossz alanyt választottam ehhez a csaláshoz. Önmagamat. Az egyetlent, aki én vagyok. És hirtelen ez az „én” szétmállott, szétfoszlott, millió kis szálra, fonalféregre szakadozott. És kezdett eloszlani… Egyszerre valaki megragadta. De már nem látta a karokat és lábakat, melyek körülvették, s melyek megragadták, felfelé eveztek a testével, kiemelték a vízből és óvatosan letették az uszoda kövezetére. Valamit érzékelt abból, hogy talán száznyi ember veszi körül, hangok és zajok sisteregnek a teste körül, valaki levegőt fúj belé, a mellkasát öklözi. Egy pillanatra az öntudata még visszagomolygott a semmiből. És ez az öntudat nevetségesnek látta magát, ahogy felpuffadva, szétfolyó tettel, az elmúlástól megriadt, széteső és összekuszálódott vonásaival bámul vakon fel, ahol semmi nincs vagy éppen a semmi van. Most valóban visszataszító lehet. És már nem kövér, hanem dagadt, az emberi nem megcsúfolása, ijesztő szörnyeteg, mely még egyszer visszavicsorog a túlvilágról…

A testét négykor vitte el a halottszállító fekete, rovarszerű autója. A törvényszéki boncolás után tizenhat nappal később temették el szűk körben.

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007