2026. július 7. kedd,
Apollónia napja.
Kalendárium

 

Július (Ősi magyar nevén, Áldás hava) az év hetedik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. A római naptárban kezdetben ez az ötödik hónap volt. Ennek megfelelően latinul eredetileg Quintilis („ötös”) volt a hónap neve, csak később Julius Caesarról nevezték át júliusra. A 18. századi nyelvújítók szerint a július: kalászonos. A népi kalendárium Szent Jakab havának nevezi.
...

 George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak.

...
 Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte.

...
 Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk.

1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik.

...
Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.

 

Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában).

...
 Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését.
...

 Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani.

...

 "... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta...
...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." 

...

 A légszebb felvétele Beethoven hegedűversenyének.

Karajan felfedezettje a volt a hetvenes évek közepén a kiskamasz Mutter, kinek koraérettsége és művészi érzékenysége megragadta az idős Mester figyelmét. Mindenben támogatta a fiatal lány művészi fejlődését, s Karajan jól számított, hiszen Gedda, Janowitz vagy Freni esetében is jól tévedhetetlennek bizonyult. Ma Mutter a legnagyobb hegedűjátékos ebben a nem könnyű mezőnyben.

...

"Mit tehet az ember, ha első látásra beleszeret egy nála több mint húsz évvel fiatalabb, viruló szépségű lányba, aki ráadásul másik férfiba szerelmes? A legtöbben lemondanának a reménytelen ügyről, Vaszary Gábor hősét, a jóképű, tapasztalt építészt azonban nem ilyen fából faragták. Az oltárig vezető út autós üldözéssel, magándetektívvel, halott papagájjal, akadékoskodó nagynénivel és egyéb problémákkal van kikövezve, ám az igazi nehézségek még csak ezután következnek.
...

A Képzet

Merő szemmel, mint egy halott,
két kart fűzve egymásba
sejtek ollykor egy hajnallott
fényt az elkábulásba.
Ugyan mi az? El-elfoszlik
előlle a semmi ó
leple; s ha nézem, széjtoszlik
...

Szerb Antal testamentuma is lehetne ez a válogatás, melyben a világirodalom nagy alkotásainak eredetijét és kitűnő  magyar fordításait olvashatjuk.

Szerb Antal mindannak ellenére, hogy piarista neveltetésben részesült, hogy keresztapja Prohászka Ottokár püspök volt és mélyen katolikus hitű, fenyegetve érezte magát, s rendszeresen munkaszolgálaton kellett megjelennie.

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Antikvárium - Egy hétköznapi történet
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Mit lehet tenni egy ilyen novemberi, pénteki napon, mint a mai? – fogalmazódott meg a kérdés Éva fejében. Lehet például mosogatni, kitakarítani a lakást, elszaladni a boltba, ebédet vagy vacsorát főzni a gyerekeknek és persze a férjnek. Természetesen valami olyat, ami mindenkinek elnyeri tetszését. Éva ilyen dolgokon töpreng. De ezen a mai napon valami nem hagyja nyugodni már reggel óta: milyen jó lenne elmenni valahová, el a városból, jó messzire. Beülni az autóba és lemenni a Balatonra, például.
Még soha nem volt ilyenkor ott, csak mindig a legnagyobb forróságban, lehetőleg június végén vagy inkább júliusban. A férje és a gyerekek imádják a vizet. Sajnos neki fehér a bőre, ezért nem szívesen megy a napra, inkább olvas helyette az árnyékban.
Most gondolatban utazik. Látja a tavat, a napfelkeltét, a hajnali órákat, amikor kihalt a part és csend uralja a tájat, meg néha a sirályok vijjogása. Néhány éjszakai pecás vonul vissza otthonába, szálláshelyére, kezükben a felszerelésükkel. Mezítláb átmegy a füves részen, még nyirkos a talpának, majd óvatosan bemegy a vízbe. Hidegnek érzi, de erőt vesz magán, hiszen szereti ő ezt. Majd csak a ritmikus levegővétel hallatszik és a karcsapások keltette apró csobbanások, ahogy úszik. Kitisztulnak a gondolatok. Nyugalom. Aztán didergés a parton, gyors törölközés. Ezeket a perceket szereti a legjobban az egész napból. És azt, amikor a gyerekek boldogan játszanak a délutáni, langyos vízben; imádnak a matracról beugrálni. Elképzeli azt is, amikor Julival, a legidősebb lányával úsznak a vízben, naplementekor. A férje által készített fényképeken ilyenkor a vízbe bukó, vörös napkorong miatt csak a két fej sziluettje látszik, ahogy kiemelkednek egymás mellett a vízből, meg a túlsó part grafitszürkéje.
Óh, Istenem! – sóhajt fel vágyakozva. – De a tél is milyen szép lehet!
Olyankor csak a televízióban látta a Balatont, meg különböző képeken, amikor be van fagyva a tó. Eszébe jut egy megbarnult, régi képeslap is – valamikor a múlt század közepén készülhetett –, amin fakutyáznak a jégen, meg korcsolyáznak. Sajnálta, hogy ez utóbbit nem tanulta meg soha. Néhányszor kiment ugyan a Városligetbe, a jégpályára, de nem volt kitartása hozzá.
Nem esett még hó ezen a télen, de a hullámok biztos nagyok ilyenkor – gondolja, s szeretné megnézni.
Egész délelőtt próbálja elfoglalni magát, lassan fogyasztja az aznapra előirányzott teendőket, de egyfolytában visszatér az a bizonyos gondolat: menni kellene.
Milyen igazságtalan az élet! – zúgolódik magában. – Szabadságon vagyok és ahelyett, hogy lazítanék egy kicsit, akkor is végzem a házimunkát. Zoli bezzeg... Éjszakába nyúló üzleti vacsorák, több napos üzleti utak. Tavaly Belgiumban volt négy napig. Közben Orsinak meg eltörött a keze, orvoshoz rohangáltam vele.
Elhúzza a függönyt a konyhában, az autó ott áll a ház előtt. Férje nem állt be vele a garázsba miután megtankolta előző este, és már emlékszik is rá, hogy említette, autóval menne a munkahelyére. De valamiért mégsem vitte el.
Azon kapja magát, hogy elképzeli, ahogy Balaton felé vezet. Hirtelen elhatározásra jut: elővesz egy utazótáskát, csomagolni kezd. A legszükségesebb holmikat pakolja bele és néhány melegebb holmit. Nem vezetett egy éve városon kívül, de azért csak elvergődik valahogy addig – gondolja. Mindig csak a bevásárlóközpontig megy, esetleg az óvodáig, meg az iskoláig és vissza, ha otthon marad az autó.
Most már teljesen lehiggadt, és tiszták a gondolatai. Érzi, hogy elszánt, úgy, mint fiatal korában, mikor még az egyetemre járt; egymaga megindult vonattal a tenger felé. Mindenki le akarta beszélni, hogy veszélyes egy nőnek, de ő tántorítatlan maradt. Érdekes, hogy az embernek mennyire elfogy az önbizalma három gyerek után, ha folyton a férjére támaszkodik, meg a fizetésére! Meg az ötleteire: most menjünk ide... most menjünk oda! – szokta mondani Zoli. Kimért, hideg racionalizmus. Mindig tudja, mit akar. Soha nem lehet tévedésen kapni!
"Éva! Ezt nem mondhatod komolyan! Mit keresnénk Rómában, mikor két éve is ott voltunk! Mennyivel más látnivaló lenne, mondjuk..." – idéződnek fel benne férje mondatai.
Én azóta is visszavágyom oda. De ez nem számít! – háborog magában.
Végez a csomagolással. Aztán telefonálni kezd, nyomkodja a számokat.
- Anya! Hazahoznád a gyerekeket?
Röviden elmondja anyjának, mit vett a fejébe. Nem indokolja meg a vonal túlsó oldalán felmerülő miérteket.
- De édes lányom... – hallatszanak még anyja aggódó szavai, de ezekre már nem válaszol, csak annyit mond még a telefonba befejezésül, hogy "segíts rajtam anya!".
Az autó motorjának egyhangú duruzsolása.
Álmosnak érzi magát. Bekapcsolja a rádiót, de mégis úgy dönt, hogy inkább CD-t hallgat; most senki sem szólhat bele, hogy melyiket. Ezért klasszikus zenét választ, tetszése szerint.
Közben a két nappal korábban történtek járnak a fejében.
A gyerekek fürdetése, lefektetése. Aztán kezdődik a második, esti film, de nem igazán érdekli, helyette inkább olvasni kezd egy könyvet. Valahogy ez sem köti le, pedig a napokban vette; kolleganője ajánlotta neki, áradozott róla, és megígértette vele, hogy elolvassa. Türelmetlenül lapozni kezd előre, igyekszik néhány gondolatot kiragadni, hátha nagyobb kedvet kap tőle, aztán mégis erőt vesz magán, és elkezdi az olvasást előröl.
Múlnak a percek, az órák. Legalább a harmincadik oldalnál tart. Közben többször rápillant az órára: fél tizenegy, tizenegy, fél tizenkettő. Aztán éjfél. Zoli még mindig sehol.
Kimerülésig tartó várakozás.
Az igaz, hogy Zoli szólt, hogy kicsit később jön haza, de már negyedik hete nem szeretkeztek. És most, hogy a gyerekeket sikerült korábban ágyba dugni, reménykedett benne, hátha mégis összejön valami.
Csörren a kulcs a zárban, nyílik az ajtó, férje belép, látja, hogy felesége ébren van még, ezért szelíden megdorgálja, amiért ilyen sokáig fent maradt. Aztán rámosolyog, és megkérdezi, hogyan telt a napja? – Éva nem akarja túlságosan férje kedvét szegni, de pocsékul érezte magát egész nap. Kiderült, hogy iskolájukat össze akarják vonni egy másikkal, Julinak hőemelkedése van, ha elkapott valamit, megint táppénzre mehet. Nincs kedve felsorolni, inkább nem mond semmit, helyette elintézi azzal, hogy nem volt semmi különleges, csak Julit említi mégis; az apának joga van tudni a lánya hogylétéről.
Zoli odatartja az arcát, Éva csókot ad rá, közben kitágítja az orrcimpáit, hátha idegen illatot fedez fel rajta. Zoli mosolyog, és mosolyog. És minél jobban mosolyog, minél kedvesebb, Éva annál biztosabb benne, hogy férje megint máshol járt, mint kellett volna. Beindul a fantáziája. Elképzeli, hogy pár órával ez előtt bizonyára más nőt csókolgatott, más nő melleit simogatta, bezzeg az övét nem hajlandó észre sem venni, pedig három gyerek után nem is rosszak.
Annak a nőnek biztosan szebb mellei vannak, mint nekem – gondolja. Zoli mindig a kisebb melleket szerette. Persze, soha nem vallaná be. De én tudom – hergeli tovább magát. Vajon mi lehet a baj velem? Csúnya sem vagyok, buta sem. Három szép lányt szültem neki. Rendesen vezetem a háztartást, tavaly sikerült visszamennem tanítani az iskolába, ezért még azt sem lehet rám fogni, hogy meg lennék fásulva az otthonléttől. Az ágyban sem voltam soha lusta. Akkor mi lehet a baj velem? – kérdezi magától.
Eszébe jutnak azok az idők, amikor még lehetett hangosan szeretkezni és nem aludtak a gyerekek a szomszéd szobában. Mennyivel nehezebb most! Egy pisszenés sem lehet, nehogy felébredjen valamelyik.
Éva tovább morfondíroz, és fokozódik az elégedetlenség benne.
Vajon milyen lehet az a nő? Szőke, barna vagy fekete? Netalán vörös? És milyen lehet vele az ágyban? Vagy nem is ágyban csinálják? – Elképzel néhány helyszínt, ahol meg lehet ejteni az ilyet, de az extrémeket rögtön elveti. – Nem! Zoli annál kényelmesebb, inkább egy hotelszobába vagy a nő lakására mehetnek. És vajon megtesz neki mindent az a nő?
Éva úgy gondolja, hogy nem hagyta el magát három gyerek után sem. Zoli is jól néz ki, az már igaz. A hetente kétszeri fallabda a munkatársakkal alaposan megmozgatja az izmait. Nem petyhüdt sehol sem. Egyszer megpróbálta ő is, de nem kedvelte meg ezt a játékot. Vagy csak észrevette, hogy nem szeretik a többiek, ha elkíséri férjét. Azóta inkább futni jár esténként a budai utcákon.
Az autó halad tovább. Az út felét megtette már, de kicsit hosszabb, mint ahogy számított rá, valószínűleg a forgalom miatt. Péntek délután van, sok még a teherautó. A végcél még nem kristályosodott ki teljesen benne, de tudja, hogy nem halogathatja tovább; kis idő után Füred mellett dönt.
Eszébe ötlik egy gondolat: vajon milyen érzés lehet nekimenni egy fának, egy kanyarban? Mennyit érezhet belőle az ember? Vagy esetleg egy kamionnak. Csak egy kicsit kellene balra fordítani a kormányt ennél a sebességnél, és kész. Nagy csattanás. A másodperc töredéke az egész. Elképzeli a hírekben, amikor bemondják: Balatonfüred felé fél úton, egy személyautó egy szembe jövő, szabályosan haladó teherautónak ütközött. A személyautó teljesen összetört, utasa meghalt, a teherautó az árokba borult. Nagyobb anyagi kár nem keletkezett.
Tehát, én anyagilag nem érek semmit – ezen elmosolyodik.
Tovább tekerednek a gondolatok a fejében, és most egy másik esetre gondol. Otthon vannak, férje a késői óra ellenére tölt magának egy hideg sört. Deres a pohár, az állólámpa fényében forgatja, szemléli a buborékokat, szájához illeszti a pohár szélét, kortyol egyet, és arcán elégedett mosoly jelenik meg. Elképzeli, hogy ezek a szájszélek bizonyára más nő száját, melleit érintették, csókolgatták. Ettől a gondolattól elfogja a méreg, de türtőzteteti magát. Férje még arra is figyel, hogy poháralátétet használjon, nem úgy, mint máskor. Tudja, hogy idegesíti Évát, ha meglátszik a vizes karika az asztalon. Nagyon igyekszik, de nem csaphatja be. Nézi, ahogy elindul a fürdőszoba felé, zuhanyozni készül, megfürdik, aztán szárazra törli majd a tesztrészeit, az intimebb helyeket is, azzal a száraz és puha törölközővel, amit ő készített oda neki. A fehéreket szereti és a puhákat, amelyek az érzékenyebb bőrfelületnek is kellemesek.
- Mit olvasol? – kérdezi Zoli. Éva feléje tartja a könyvet, de látja rajta, hogy ez a kérdés csak feszültségoldó ötlettől fogant, férje nem igazán kíváncsi rá. Jólesett volna neki, ha megkérdezi, hogy tetszik-e amit olvas. De nem kérdezte. Mint ahogy azt sem, hogy van-e kedve szerelmeskedni. Az képtelenség, hogy egy férfi ennyi ideig kibírja! Ha mégis, akkor annak csak egy magyarázata lehet, hogy szeretője van. Haragot érez férje iránt. Nagyot nyel, érzi, hogy torka beszűkül, nehezebben veszi a levegőt; a mellkasa, mintha nehezebben emelkedne levegővétel közben. Halk, sípoló hangot hall. De ezt csak ő hallja. Az ő "belső" füleivel...
Évának eszébe jut az a nőcske, akinek a céges névkártyája hátuljára oda volt írva az otthoni címe.
"Nincs jelentősége" – mondta Zoli, mikor véletlenül kipottyant a zakója zsebéből, és rákérdezett. – "Csak a sofőr miatt kértem el, hogy fel tudjuk venni, amikor majd megyünk vidékre. Ne kelljen beutaznia ezért a munkahelyre."
Valamelyik nap, mikor Éva a szennyest dobálta a mosógépbe, arra vetemedett, hogy férje alsónadrágjait is szemügyre vegye, hátha talál valami árulkodó nyomot, de úgy látszik férje óvatos. Nagyon szégyellte magát ez miatt, de egyszerűen nem tudott ellenállni a kísértésnek. Van úgy az ember ilyen szituációkban, hogy fél megtudni az igazságot, de tudatlannak maradni talán még rosszabb, ezért azt kívánja mégis, hogy beigazolódjon sejtése. Ő is így érezte.
Feltűnik a balatonfüredi tábla.
Néhány útkereszteződés után a part felé veszi az irányt, keres egy parkolóhelyet. Most válogathat tetszése szerint, nem úgy, mint nyáron, mikor nem lehet helyet találni sehol.
Kiszáll az autóból. A hátsó ülésről felveszi a kabátját, begombolja, egy hosszú sálat a nyaka köré teker, fejére húzza sapkáját. Megindul a part felé, végig akar haladni a víz mellett, ameddig csak lehet.
Csontjáig hatol a szél. A hullámok néha kijönnek, áttörnek a kövek között, egyre kijjebb és kijjebb. Az égen a nap korongja ezüstösen dereng a felhők között. Nyugodtan, hosszú ideig szemléli, érzi, hogy pirosodni kezd az arca a hidegtől.
Észreveszi, hogy távolabb egy fiatal pár közeledik: a férfi karja a nő vállán, a másiké a férfi derekán nyugszik. Ekkor ismeri fel a partot, ahol valamikor ők is ugyanígy sétáltak Zolival, megismerkedésük idején. Nézi a fiatalokat, kicsit talán sajnálja is őket.
Vajon mikor rontják majd el? – kérdezi magától. – És meddig lesznek együtt?

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007